Beteggé tehet a túl sok munka

A munkavállalók 18 százaléka tapasztal problémát a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában, ami főként a karrierjük közepén lévő, gyermekes férfiakat érinti hátrányosan. Az Eurofound (Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért) korábbi adatai szerint a férfiak 21 százaléka, a nők 16 százaléka nehezen tudja elkülöníteni a munkaidőt és a társas kapcsolatokat.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) "Egészséges munkahelyek - Kezeljük a stresszt!" kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a munka-magánélet egyensúlyának felborulása komoly negatív stressz forrást jelent, ami életünk mindkét fő területére hatást gyakorol, és egészségi problémákhoz is vezethet, így a munkavállalóknak és a munkáltatóknak közös érdeke az egyensúly fenntartása.

Egyre általánosabbá válik a 24/7

Az elmúlt két évtizedben radikális változás ment végbe a munkaerőpiacon és a munkavállalók demográfiai profiljában. A hagyományos egykeresős családmodellt felváltotta a kétkeresős, emellett az egyedülállók aránya is egyre magasabb. A technikai eszközök fejlődésének is köszönhetően a munkahelyeken egyre általánosabb elvárássá vált a rugalmas, állandó elérhetőséget igénylő, ún. 24/7 munkavégzés.

Az Eurofound egy korábbi, az európai munkakörülményeket vizsgáló felmérése szerint a több mint heti 48 órában dolgozó európai munkavállalók 20 százaléka, míg a 40-47 órát dolgozók 18 százaléka végez a szabadidejében is hetente legalább egyszer munkát - hívta fel a figyelmet az EU-OSHA a lapunknak eljuttatott elemzésében.

A munka és magánélet közötti egyensúly felborulásának problémája elsősorban a gyermekes munkavállalókat érinti, akiknél a fizetetlen, vagyis otthoni munkavégzés aránya jóval nagyobb a gyermektelen munkavállalókhoz képest.

A statisztikai adatok szerint a párkapcsolatban élő és az egyedülálló, gyermekes nők dolgoznak a legtöbbet: átlagosan heti 34 órájuk telik fizetett, 32 óra fizetetlen munkavégzéssel (házimunka, eltartottakkal törődés, képzéseken való részvétel, önkéntes aktivitások, vagyis a fizetett munkán kívüli más, a társadalom számára hasznos tevékenység). A férfiak esetében az egyedülálló szülők a leginkább leterheltek: ők átlagban 42 órát töltenek munkahelyi elfoglaltsággal, és 27 órát fizetetlen munkavégzéssel.

Beteggé tehet a túl sok munka

Ennek fényében érthető, hogy a felmérés szerint a munkavállalók mintegy ötöde, azaz 18 százalék állítja, hogy életében nincs egyensúlyban a munka és a magánélet, ami legnagyobb arányban a gyermekes, 35-49 év közötti férfiak számára okoz problémát: 23 százalékuk nem teljesen, vagy egyáltalán nem érzi egyensúlyban e két területet. A nők közül a 35 év alatti és a 35-49 éves korosztályban egyaránt minden 6. megkérdezett (17 százalék) állította, hogy a munkával töltött órák számát túlsúlyban érzi a családdal vagy társas kapcsolatokkal töltött idővel szemben.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) arra hívja fel a figyelmet, hogy a munka-magánélet egyensúlyának megszűnése nagyobb leterheltséget okoz, és az időbeosztás felborulásához, valamint viselkedésbeli változás miatti konfliktusokhoz is vezethet egyes családokban és a munkahelyeken egyaránt. Ezek a konfliktusok alapvető kihatással vannak a családi és társas életre, valamint a munkahelyi teljesítőképességre, ezért az egyénnek és a munkáltatónak egyaránt érdeke a munka és szabadidő egyensúlyának fenntartása.

Idő, elkötelezettség és elégedettség egyensúlya

A munkánk és magánéletünk egyensúlya alatt azt az állapotot értjük, amikor egy munkavállaló elkötelezett a munkája és a magánélete iránt, és elégedett munkahelyi és családi szerepével is. Az egyensúly három összetevője az idő, az elkötelezettség és az elégedettség. Amikor azonban az egyénnek küzdenie kell ennek fenntartásáért, és hogy megfeleljen a követelményeknek, a munkahelyen és családi életben egyaránt, felborulhat az egyensúly.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Milyen hatása van az egyensúly felbomlásának?

A munka-magánélet egyensúly felbomlására komoly stressz-faktorként kell tekintenünk: tanulmányok szerint a probléma kapcsolatba hozható az egyén fizikai és lelki egészségének romlásával, a saját életvitelével való elégedettségének csökkenésével, a negatív stressz erősödésével, az érzelmi kimerültséggel, a növekvő alkoholfogyasztással, a depresszió kialakulásával, étvágycsökkenéssel és fáradékonysággal. Mindezek mellett motivációvesztést, kiégést vagy az ún. "munkaholizmust", vagyis a munkától való függőséget is nagymértékben erősíti, ha nem tudjuk szétválasztani a munkát a magánélettől.

Az egyensúly felbomlása nem csak az egyénre, de a szervezetre is káros: növekszik a munkahelyi stressz, ami negatívan hat a munka eredményességére, emellett gyengül a munkavállaló szervezet iránti elkötelezettsége. Éppen ezért fontos, hogy a munkáltatók megismerjék és alkalmazzák azokat a programokat, melyek segítenek megőrizni a munka-magánélet egyensúlyt.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség tanulmánya olyan munkaadói stratégia kialakítását is javasolja, amely hangsúlyt fektet a feladatok megosztására, lehetővé teszi az időszakos távollétet vagy megengedi az otthoni munkavégzést gyermekes és gyermektelen munkavállalók számára egyaránt.
Az egyes munkahelyek eltérő gyakorlattal rendelkeznek a mindennapi egyensúly fenntartásában, de szakemberek segítségével egyszerűen kialakítható a szervezet számára leginkább megfelelő program - vélik a szakértők.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munka-magánélet, egyensúly, betegség, kiégés, stressz