Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A munkahelyi hangulat számtalan tényezőtől függ: a cégkultúra, a vezető, a munka jellege egyértelműen meghatározó, a legtöbb azonban mégis a kollégákon és egymáshoz való viszonyukon múlik. Igazán szerencsések, akik összetartó közösségben dolgozhatnak, de valószínűleg még számukra sem ismeretlenek az alábbi, rendkívül bosszantó, és gyakran naponta ismétlődő esetek. Ha pedig esetleg magunkra ismernénk, érdemes mihamarabb változtatnunk, még azelőtt, hogy munkahelyi kapcsolataink, esetleg karrierünk látná kárát!

1. Egy tanács nem tanács

Az iroda pszichológusa minden nap rendel, ha akarjuk, ha nem. Ő az, aki lelkesen érdeklődik az emberi lélek rejtelmei iránt, és igyekszik is rendszeresen gyakorolni legkedvesebb hobbiját: munkahelyi és magánéleti problémák esetén is készséggel áll mindenki rendelkezésére. Számára elegendő néhány elkapott részlet az ebédszünetben vagy a kávéautomata mellett, és máris analizálja a helyzetet. Bár segítő szándékkal osztogatja tanácsait, sokkal inkább hat tolakodónak, mint figyelmesnek. Ha mi vagyunk azok, akik bármikor örömmel meghallgatják a másikat, ahelyett, hogy önkényesen mondanánk el véleményünket, inkább várjuk ki, amíg az illető megnyílik nekünk, és tanácsot kér tőlünk.

A 3+1 legidegesítőbb munkahelyi szokás - munka, munkahely, kollégák

2. Ki nyer ma?

Az örök versenyző, aki mindenkire rálicitál. Legyen szó a legutóbbi teljesítményértékelésről, egy fontos értekezletről, a hétvégéről, a gyerek bizonyítványáról, vagy a tervezett nyaralásról, ő biztosan felülmúlja a többiek eredményeit, élményeit, terveit. Ha saját tapasztalataira támaszkodva esetleg nem tudna hozzászólni az adott témához, bármikor képes előhúzni tarsolyából egy nagyszerű barátot, aki valami elképesztőt ért el, tett meg vagy élt át. Ez a szokás felettébb idegesítő, és bár aki ilyen típus, jellemzően nem hencegésből osztja meg a történeteit, mégis könnyen hathat nagyképűnek a többiek szemében. Egy jó tanács az érintetteknek: ajánlott olykor háttérbe húzódni, és teret adni a kollégáknak is, ellenkező esetben még az is előfordulhat, hogy elkerülve az ismétlődő kérkedést, kizárják a beszélgetésekből.

3. Azok a régi szép idők

Egy örök nosztalgikus mindig van a csapatban, ráadásul bármelyik korosztályból érkezhet. A közös pont a csodás múlt emlegetése, ami jelentheti az egyetemi éveket, a korábbi munkahelyen betöltött magasabb vagy épp alacsonyabb pozíciót, a valamikori felülmúlhatatlan vezetőt, az utánozhatatlan céges programokat, vagy akár a múltban magasan szárnyaló megbecsülést is. A jelenre folyton panaszkodik, és azonnal érkezik a tisztázó magyarázat, mi is volt sokkal jobb régen. A technikai fejlődéssel, új rendszerekkel is nehezen veszi fel a lépést, hiszen valaha mennyivel egyszerűbb, könnyebben kezelhető és logikusabb volt minden. Aki a jelennel ilyen mértékben elégedetlen, nem csupán a kollégák rosszallásával szembesülhet, de nem megfelelő munkamorálja miatt akár elbocsátással is számolhat.

+1 Tudnál segíteni?

Nem tudom: így hangzik a bármikor bevethető varázsszava, és be is veti, remek érzékkel. Lehet ez egy új projekt, egy új számítógépes alkalmazás, egy idegen nyelvű dokumentum, egy sürgős feladat, ha az illető kolléga nem tudja, nem ismeri, nem látta, nem használta, akkor nincs mit tenni, másnak kell megoldania a helyzetet. Természetesen egyszer-egyszer ilyesmi mindenkivel megeshet, ez a típus azonban amolyan ütőkártyaként hárítja el magától a felelősséget, és mivel többnyire úgy időzít, hogy a munka már nem várhat, valaki mindig a segítségére siet. Ez a hozzáállás nagyon megterhelő a munkatársak számára, és hosszú távon nem is fenntartható. Ha bizonytalanok vagyunk a ránk bízott feladatokat illetően, mert nem volt kellő időnk a betanulásra, vagy a szükséges tapasztalatunk hiányzik, tisztázzuk főnökünkkel a szituációt. Amennyiben pedig az önbizalmunk nincs a helyén, érdemes elkezdenünk dolgozni rajta, a pozitív hatások szinte azonnal jelentkezni fognak!  

Hány típus van jelen a fentiek közül a mi munkahelyünkön is? Ha csupán néha botlunk bele egy-egy kellemetlenségbe, az jól kezelhető, amennyiben viszont már reggelente gyomorgörccsel indulunk munkába, és azon aggódunk, ki helyett kell ma dolgoznunk, esetleg folyamatosan az okoskodókat kell hallgatnunk, váltsunk mihamarabb! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak! Nézzünk szét a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkahely, hangulat, kollégák, kommunikáció