3 rossz szokás, amit hátra kell hagynunk 2018-ban

2018. január 05. Forrás: Khojaste K

Hasznos: - + Nyomtat

2018 legyen az az év, amikor hátrahagyjuk rossz szokásainkat, amelyek visszafognak minket! Utánajártunk, hogyan foghatunk hozzá!

Önnek ajánlott állások

Január első hete általában az az időszak, amikor eltervezzük, mi mindent szeretnénk elérni az idén, és hosszú listákat írunk célokról, és megvalósítandó elképzelésekről. „A teendők listájában fuldokló munkavállaló számára a legfontosabb az lenne, ha ilyenkor mentálisan arra is felkészülne, hogy mi az, amit el kellene hagyni, ki kellene iktatni. A rossz szokások beazonosítása, és ezek megszüntetésére vonatkozó terv legalább annyira fontos, mint a hagyományos teendőkről szóló lista" – mondta el a Profession.hu-nak Ferenc, senior HR coach.

A szakértő, aki 6 évet töltött a kiskereskedelemi szektorban vezetői továbbképzéssel, megállapította: „Semmilyen célkitűzés nem valósítható meg anélkül, hogy először az azt gátló szokásokat ne orvosolnánk.” Melyek ezek a rossz szokások?

Íme, a leggyakoribb mentális szokások, amelyektől a siker érdekében a legjobb, ha megszabadulunk.

1. Nem a megfelelő dolgokért harcolni

„A legtöbb ügyfelemnél azt tapasztalom, hogy a szakmai céljaikat a hagyományos siker-faktorok alapján határozzák meg: előléptetés, magasabb fizetés vagy a bónusz. Ez azonban nem a megfelelő fókusz és tévútra vihet. Ahelyett, hogy azt tűznénk ki, amire nincs közvetlen ráhatásunk (adnak-e több pénzt, kiválasztanak-e egy magasabb pozícióra), tűzzük ki azt, amit befolyásolni tudunk, nevezetesen, hogy jobbak legyünk abban, amit csinálunk.

Dolgozzunk ki tervet arra, hogyan lehetnénk jobbak feladataink elvégzésére, és mérjük ezt. A reakció, amit erre kapunk majd a munkáltatótól, beszédes lesz. Elismerik a nagyobb erőfeszítést és a hatékonyabb munkavégzést? Ha igen, elmondhatjuk, hogy egy külső szemlélő számára is jól látható „karrier sikert” könyvelhetünk el. Ha jobb munkavégzésünk nem vált ki megfelelően pozitív reakciót, akkor pedig tanultunk valamit: jelen pillanatban a cég, ahol dolgozunk, nem szolgálja karrier céljainkat. Emlékezzünk arra, hogy bármelyik verzió is igazolódik be, csak kétféle opció van: győzünk vagy tanulunk. Mind a kettő pozitív dolog.”

2. Mindenre „igent” mondani

„Sok ügyfelem szenved attól a szindrómától, amit angolul FOMO-nak neveznek (fear of missing out). Ez azt jelenti, hogy félünk attól, hogy kimaradunk valamiből, ezért mindenre igent mondunk. Vannak, akik egyenesen úgy vannak vele, hogy mindenre igent kell mondani, hiszen később derül csak majd ki, hogy „mi lesz belőle”, „hová vezet”.

Az ilyen munkavállaló a kezdeti pluszmunkáktól hosszabb távú előnyöket vár. Rizikós hozzáállás. A felfokozott munkatempó egy idő után azt fogja eredményezni, hogy túlvállaljuk magunkat és elláthatatlanul sok feladatot veszünk a nyakunkba. Az eredmény nem más, mint megnövekedett stressz, ingerlékenység, több hiba és végső soron a silány munka. Nem nehéz belátni, hogy ez által szakmai hírnevünk csorbulni fog, és pont azt a dolgot fogjuk elérni, amitől a legjobban rettegünk: hogy mások rossz véleménnyel lesznek rólunk.”

3. Összetéveszteni az érzelmi intelligenciát a kedvességgel

„Több munkaközösségben érezhető, hogy egyesek bántó megjegyzéseit, személyeskedő beszólásait és egyéb mérgező viselkedésformáit a kollégák a végtelenségig tolerálják, mondván, hogy ez része az érzelmi intelligenciának. Amikor ilyen és ehhez hasonló történeteket hallok, mindig figyelmeztetem az ügyfeleimet, hogy a mindenkivel kivétel nélkül való kedves viselkedés és az érzelmi intelligencia két különböző dolog.

Az érzelmi intelligencia azt jelenti, hogy észreveszem és kezelem saját érzelmeimet, miközben megfelelően dekódolom mások viselkedését és ennek megfelelően reagálok. Fogadjuk meg, hogy 2018-ban nem fogjuk tolerálni azokat a viselkedésformákat a munkahelyen, amelyek negatívak, manipulatívak, vagy személyes szféránkat sértik.

Elég, ha először csak illetővel négyszemközt beszéljük meg a témát. Indítsuk pozitív felütéssel a beszélgetést: „Úgy látom, hogy alapvetően egy platformon vagyunk, de az utóbbi időben több nézeteltérés is volt köztünk, ami mindkettőnk munkáját megnehezítette. Hogy látod, mit tehetnék annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjunk együtt dolgozni?” Ha ez nem segít, kérjük felettesünket, hogy segítsen a kommunikáció javításában. Soha ne támadjunk, de legyünk határozottak."

Fogadjuk meg a fenti tanácsokat és építsük be egész éves terveinkbe, mindennapjainkba. Közben folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha növelni akarjuk esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkatkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt. Minél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket hozunk majd.

           
 Készítette: Khojaste K

                      A Profession.hu Facebook oldala

                      A Profession.hu Instagram oldala

    A Profession.hu Google+ oldala           

- Profession.hu

További cikkek a karrierépítésről
További cikkek a karrierépítésről
www.facebook.com/Profession.hu

Kapcsolódó témák

-

A rendszerezés a barátunk

2018. július 17.
Korán kelő, későn fekvő, rendszerező agyú, csapongó elméjű – bármelyik típusba is tartozunk, egy dolog biztosan megkönnyíti a mindennapokat: a rendszerezés. Bővebben

-

Tartsunk digitális detoxot!

2018. július 17.
Mindig elérhetőek vagyunk, még a szabadságunk alatt is? Ideje változtatnunk! Mutatjuk, mit tehetünk. Bővebben