Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az új év sokak számára hozhat változásokat: előléptetés, új csapat, új feladatok vagy éppen egy új munkahely. A változás mindig több energiát és figyelmet kíván az elején, nincs ez másképp az előbb említett helyzetekben sem. Mai cikkünkben arra az esetre gyűjtöttük össze a jótanácsokat, amikor egy új munkahelyen vagy éppen új csapatban kezdünk.

Nézzük, mit tehetünk, hogy minél gyorsabban beilleszkedjünk, és a csapat részévé váljunk!

1.) Tiszteljük mások idejét. Felelősen, lehetőleg úgy végezzük munkánkat, hogy azzal segítsük a velünk együtt dolgozók munkáját is.

2.) Ne passzoljunk le egyből mindent. Előfordulhat, hogy olyan feladatot kérnek tőlünk a kollégáink, amely nem kapcsolódik szorosan napi tevékenységünkhöz, esetleg plusz energiát és időt kíván. Természetesen ebben legyünk reálisak, tehát azt se hagyjuk, hogy kihasználjanak. Mindenesetre ilyenkor ne az legyen az első gondolatunk, hogy miért nem tudjuk megcsinálni, hanem az, hogy hogyan tudnánk mégis elvégezni, vagy kínáljunk fel egy másik megoldást az adott helyzetre.

Így illeszkedjünk be!

3.) Tiszteljük mások tudását. Minden bizonnyal többen is dolgoznak majd a csapatban hozzánk hasonló szaktudással, tapasztalattal, de akadnak olyanok is, akik nem értenek a mi területünkhöz, és egészen másért felelősek, más szemlélettel és hozzáállással bírnak. Ne feledjük, hogy minden csapatot a sokszínűség és a különbözőség tehet eredményesebbé. Igyekezzük mindig ezt szem előtt tartani.

4.) Minden csapatban természetes, ha előjön a versengés, az, hogy egymáshoz mérjük magunkat. Azonban nem mindegy, hogy mindez arra megy ki, hogy lenyomjuk, vagy arra, hogy felhúzzuk a többieket és magunkat.

5.) A nehéz természetű, vagy csak szimplán ellenszenves kollégákkal bonyolultabb lehet megtalálni a megfelelő kommunikációt és hozzáállást még egy új munkahely esetén is. Az viszont tény, hogy velük is szót kell értenünk a negatív érzelmeinktől függetlenül. Éppen ezért kifejezetten ügyeljünk arra, hogy ugyanúgy viselkedjünk velük, mint másokkal, és így nem fog elmérgesedni a viszonyunk. Készüljünk fel arra is, hogy mindez megéri a plusz energiák ráfordítását.

6.) A partnerekkel, vevőkkel való kapcsolattartásra is kiemelten ügyeljünk, hiszen nemcsak saját magunkat mutatjuk be ezáltal, hanem az egész céget és a csapatot is képviseljük feléjük. Legyünk mindig udvariasak, előzékenyek és kiegyensúlyozottak.

7.) Ha valahol elakadunk, mindig kérjünk segítséget! Forduljunk azokhoz, akikkel már kapcsolatunk van a cégnél, és ne hallgassunk róla, mert az egész csapat érdeke, hogy minél gyorsabban belejöjjünk a munkánkba, a folyamatokba.

8.) Ha felmerül egy probléma, akkor kritikánkat ne egy-egy személyre fogalmazzuk meg – és főleg ne úgy, hogy még jelen sincs az illető! Ezt kerüljük el! Helyette a tevékenységre vagy a szemlélet, folyamat hibájára irányítsuk a figyelmet, így a többieket is eredményesebben be tudjuk vonni a közös problémamegoldásba.

9.) Ha vitás helyzetekbe kerülünk, akkor ne legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk a kollégáinkat.

10.) Tartsuk tiszteletben munkatársaink privát életét és ügyeit, és ne pletykálkodjunk!

Érdemes végiggondolni és alkalmazni a fentieket! De ha még keressük az új munkahelyet, gyorsan nézzük meg a lehetőségeket, szűrjünk rá a számunkra fontos szempontokra, és küldjük el a jelentkezésünket minden ígéretesnek tűnő hirdetésre. Ha pedig gondjaink vannak az önéletrajzunk megírásával, ne halogassuk tovább a befejezését! A sikeres álláskeresésben a tökéletes önéletrajz is a segítségünkre siet, amelyet most ITT könnyedén összeállíthatunk a Profession.hu díjnyertes alkalmazásával.

 

Készítette: Posta Renáta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés, karrier, szakma, új munkahely