A sok félelmünk közül talán a kudarcoktól való rettegés az egyik legerősebb. Nem is meglepő, hiszen legtöbbünket már gyerekkorunk óta a hibamentességre neveltek: ha valamit jól csináltunk, az természetes volt - azaz szóra sem érdemes -, ám ha valamire nem jól emlékeztünk vagy másképp szerettük volna megoldani, azonnal megkaptuk a helyreigazítást. Érthető hát, ha a munkahelyünkön is hasonlóképp állunk a dolgainkhoz, és igyekszünk minél kevesebb hibát véteni. Cikkünkben arra világítunk rá, hogy nem érdemes félni a hibázástól, hiszen számos előnyünk származhat belőle. Nézzük!

Brian Tracy szerint az egyik legfontosabb dolgunk a munkánk során, hogy kitartóan haladjunk előre, jól átgondolt és ésszerű kockázatokat vállaljunk, és minden lehetséges tanulságot leszűrjünk magunknak az út során. Gondoljunk csak bele: az, hogy milyen magas lesz egy épület, attól is függ, hogy milyen mélyre ássák az alapjait. A karrierünk esetében is igen jelentős mérföldkő, hogy milyen mélyre nyúlnak személyes tapasztalataink: vagyis hogy minél több mélységet és magasságot megtapasztaltunk-e, és ezekből levontuk-e a tanulságot.

Nézzük, milyen útravalót vihetünk magunkkal a kudarcainknak köszönhetően!

1. Nagyobb mozgástér: új megoldásokat és lehetőségeket ismerhetünk meg - mintegy véletlenül. Popper Péter egyik elgondolkodtató tanácsa szerint felejtsük el az evidenciákat, vagyis azt, hogy valamit hogyan szoktak mások, illetve mi magunk is végezni. Ha elszakadunk a berögzült megszokásainktól, és nyitunk valami új felé, sokkal több lehetőségünk adódik valójában, mint korábban.

5 ok, miért hasznosak a kudarcok! KÖZEL 11 000 MEGPÁLYÁZHATÓ, KIHÍVÁST ÍGÉRŐ MUNKALEHETŐSÉG ITT!

2. Kreativitásunk szárnyalhat: ne attól rettegjünk, hogy hibázni fogunk, hanem kíváncsian és nyitottan kísérletezzünk. Ugye, mekkora különbség van a két megközelítés között? Vállaljuk hát, hogy kipróbálunk egy új megoldást, mert abban mindig benne van a plusz érték, hogy valami jobbat hozhatunk létre. És ez nemcsak nekünk lehet fontos, hanem a főnökünk számára is. Igaz?

5 ok, miért hasznosak a kudarcok!

3. Kapunk visszajelzést. Ez amilyen egyszerűen hangzik, éppen annyira fontos. A legtöbb munkahelyen ugyanis igen szűken bánnak a visszajelzésekkel, pedig munkánk és személyünk megítélését nagymértékben fejleszteni tudná. Ha valami nem úgy sül el, ahogy szerettük volna, semmi gond, de legalább tudunk róla, és újragondoljuk.

4. Bölcsebbek leszünk. Aki képes elfogadni a negatív kritikát és az útravalókat elvinni magával, úgy is hívják a munkahelyén: a profi. Törekedjünk hát erre mi is, ha még nem teljesen így működik nálunk, és gondoljunk arra: hosszú út áll még előttünk, és a karrierünk ettől még inkább szárnyra kaphat.

5. Önismeretünk stabilabbá válik. Egy kudarcokkal teli helyzet senki számára sem kellemes, ám az egyik legfontosabb tanulság belőle: ezáltal még jobban megismerhetjük önmagunkat. Lehet, hogy ennek köszönhetjük azt a felismerést, hogy nem a megfelelő helyen dolgozunk. Az is előfordulhat, hogy cégen belül átmegyünk egy másik osztályra dolgozni: az új munkakör mellett új főnököt és új csapatot szerzünk ezzel. Sokszor éppen erre van szükség ahhoz, hogy újra tudjuk tölteni a lelkesedésünket, és közelebb kerülhessünk a céljainkhoz, a terveink megvalósulásához.

5 ok, miért hasznosak a kudarcok! HA MUNKAHELYET SZERETNÉNK VÁLTANI ÉS ÚJ KÖRNYEZETBEN KIPRÓBÁLNI MAGUNKAT, KLIKKELJÜNK IDE!

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ha felülkerekedünk a félelmeinken, ha megengedjük magunknak, hogy ne legyünk mindig, minden pillanatban tökéletesek, rengeteg előnyhöz juthatunk, ahogy a fenti felsorolásból is láthatjuk. Merjük hát vállalni a járatlan út minden előnyét és hátrányát, és ennek köszönhetően karrierünk is szárnyra kaphat! Lehet, hogy már csak erre van szükségünk!

Emellett azt se feledjük: a sikeres álláskeresésben a kiváló önéletrajz is a segítségünkre siet, amelyet most ITT könnyedén összeállíthatunk a Profession.hu díjnyertes alkalmazásával. Éljünk a lehetőséggel, és turbózzuk fel álláskeresési eszköztárunkat! Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről. Nézzünk körbe ITT és ITT is, ha egy jó állásra vágyunk!

Készítette: Posta Renáta

Címkék: munkahely, karrier, kudarc, előrelépés, önismeret, személyiség