Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az utóbbi időben gyermekeink miatt otthon maradtunk? Esetleg úgy határoztunk, hogy visszaülünk az iskolapadba, utazunk, gyermeket vállalunk, vagy éppen egy beteg családtagunk ápolása miatt estünk ki hosszabb időszakra a munkaerő-piacról? Bármi is a helyzet, valószínűleg emiatt úgy érezzük, hogy a munkakeresésünk nehezebb lesz. Ha attól tartunk, hogy az önéletrajzunkban lévő lyukak miatt a felvételiztetők az elsők között fogják kiszórni önéletrajzunkat, akkor ideje, hogy ezen a szemléleten változtassunk.

„A munkavállalók manapság tisztában vannak vele, hogy igen ritka, ha valaki teljes szakmai karrierjét 1 vagy 2 cégnél tölti. Arról már nem is beszélve, hogy a munkahely biztonsága sem olyan már, mint 20 évvel ezelőtt volt. Több száz interjúval a hátam mögött egyetlen tanáccsal szolgálhatok azoknak, akik több év kihagyást próbálnak áthidalni önéletrajzukban: legyen pontos stratégiájuk arról, hogyan fogják megmagyarázni az „űrt”. Egy kis odafigyeléssel egy trükkös interjúszituációt úgy alakíthatunk, hogy az akár mesterkurzusnak is beillene személyes márkaépítésből” – osztotta meg velünk Renáta, senior HR tanácsadó, aki az elmúlt 11 évben nemzetközi ingatlancégek magyarországi irodáinak toborzási stratégiáját alakította ki.

A szakértővel különböző alaphelyzeteket vettünk sorra, és megnéztük, hogyan kommunikálhatjuk le az állásinterjún.

1. A kihagyott évek oka: kirúgtak/elbocsátottak a munkahelyünkről

Sok munkavállaló kellemetlennek találja, ha arról kell beszélnie, hogy előző munkahelyéről elbocsátották, pedig ez egyáltalán nem szégyellni való dolog. A legtöbb esetben egy ilyen történet együttérzést vált ki a felvételiztetőből, különösen, hogy igen gyakori, hogy egy munkavállaló karrierje során néhány alkalommal nem saját döntése miatt távozik munkahelyéről. Itt egy fontos szabályt tartsunk be: semmi rosszat ne mondjunk előző munkaadónkról vagy volt kollégáinkról. Csak a pozitív dolgokat említsük, és azt, amit tanultunk/elértünk az adott pozícióban.

Kerüljük az ilyen mondatokat:

„Az a vállalat egy fabatkát sem ér, már az első héten láttam, hogy nem sokáig fogok ott maradni, és ha nem rúgnak ki, valószínűleg egy idő után magamtól távoztam volna.”

Helyette fogalmazzunk így:

„Sajnos a vállalatnak vissza kellett fognia a költségvetését, és emiatt első körben azoktól váltak meg, akik a legrövidebb ideje voltak a cégnél. Így nekem is távoznom kellett. Ettől függetlenül büszke vagyok arra, amit az ott töltött idő alatt elértem, és ezt menedzserem is alá tudja támasztani, akit referenciaként a pályázatomban meg is adtam.”

Hogyan magyarázzuk meg a lyukakat az önéletrajzban?

2. A kihagyott évek oka: utazgatás, vagy külföldi ösztöndíj

Ebben az esetben arra kell kihegyeznünk a választ, hogy az utazás mennyivel járult hozzá személyes fejlődésünkhöz. Azt, hogy milyen jól szórakoztunk, nem kell ecsetelnünk, hiszen egyértelmű, illetve nem kapcsolódik az interjúszituációhoz. Ha bármilyen önkéntes vagy fizetett munkát végeztünk ezen időszak alatt, akkor említsük meg, hogy ezek milyen személyes és szakmai készségekkel gazdagítottak.

Kerüljük az ilyen mondatokat:

„A thaiföldi hátizsákos túra nyilván sokkal kellemesebb volt, mint munkába járni. Egy idő után persze elfogyott a pénzem, így kénytelen vagyok újra munkába állni, legalábbis egy időre.”

Helyette fogalmazzunk így:

„Évekig egy nagy felelősséggel járó, komoly pozíciót töltöttem be egy nemzetközi vállalatnál, és amint az a referenciáimból is látszik, igen sikeres voltam. 10 év után azonban eljött egy pont a karrieremben, amikor úgy éreztem, hogy ideje a személyes fejlődésemre figyelni. Az utazással töltött idő során rengeteget tanultam arról, hogyan kommunikálhatok hatékonyan különböző hátterű, korosztályú és kultúrájú emberekkel. Új tapasztalatokkal és megújult energiákkal most úgy érzem, teljes erőbedobással térhetek vissza karrieremhez, és erre ideális ez a pozíció.”

3. A kihagyott évek oka: visszatérés az iskolapadba

Ezt a legkönnyebb megindokolni, különösen, ha tanulmányaink kapcsolódtak a választott karrierünkhöz. Még ha nem is erről van szó, a tanulás pozitív hatásait és az általa nyert személyes fejlődést mindenképpen ki tudjuk hangsúlyozni.

Kerüljük az ilyen mondatokat:

„Még most sem vagyok biztos benne, mit is szeretnék kezdeni magammal, ezért is döntöttem úgy, hogy minél tovább az iskolapadban maradok.”

Helyette fogalmazzunk így:

„Szerettem volna szélesíteni karrier lehetőségeimet az által, hogy elvégzek néhány fontos tanfolyamot és erről oklevelet is szerzek. Most, hogy ezt a célt elértem, szeretném a szerzett tapasztalataimat a gyakorlatban is hasznosítani. Erre tökéletes lenne az Önök által kínált pozíció.”

4. A kihagyott évek oka: egészségügyi problémák

Itt fontos a bátorság. Az interjúztató nem várja el, hogy kimerítő részletességgel ecseteljünk egy depressziós időszakot, esetleg egy belgyógyászati műtét utóhatásait. Készüljünk egy nyílt és őszinte válasszal, amiben röviden megosztjuk az okokat, de nem megyünk kényelmetlen részletekbe. A múltban történtek helyett minél hamarabb térjünk át a jelenre, vagyis arra, hogy büszkék vagyunk rá, hogy túljutottunk ezen az időszakon, és milyen készségekkel tudunk hozzájárulni a vállalat sikeréhez.

Kerüljük az ilyen mondatokat:

„Azt hittem, soha nem leszek képes újra dolgozni, iszonyúan nehéz időszakon mentem keresztül.”

Helyette fogalmazzunk így:

„Úgy döntöttem, hogy kihagyok egy kis időt, hogy minden erőmmel a gyógyulásomra tudjak koncentrálni és a lehető legrövidebb időn belül vissza tudjak térni a munkába. Örülök, hogy sikerült, és a történtek erősebbé tettek. Úgy érzem, hogy teljesen rendbejöttem, és készen állok arra, hogy új fejezetet nyissak a karrieremben.”

Próbáljuk ki a szakértő által ajánlott módszereket a következő állásinterjúnkon. Ha még keressük a megfelelő pozíciót, figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha növelni akarjuk esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkatkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt. Minél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket hozunk majd.


 Készítette: Khojaste K

                      A Profession.hu Facebook oldala

                      A Profession.hu Instagram oldala