Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Miért érezhetjük úgy, hogy rosszul sikerült az interjú?

Számtalan oka lehet: például sokat késtünk, véletlenül leöntöttük az interjúztatónkat kávéval, nem készültünk fel igazán vagy nem éppen a helyzethez illő ruhában érkeztünk. Még az is előfordulhat, hogy valamilyen személyes probléma miatt nem tudtunk száz százalékosan odafigyelni az interjúztató kérdéseire, és ezt bizony a válaszaink is tükrözik ilyenkor.

Gondoljuk át: vajon csak szerintünk sikerült rettenetesen az interjú, vagy tényleg emlékezetesen rosszul alakítottunk? Könnyen lehet, hogy amit mi a legnagyobb ballépésként kezelünk, az az interjúztatónak fel sem tűnt, de az is előfordulhat, hogy kisebb bakikat hajlandóak elnézni, ha amúgy jó benyomást keltettünk.

Rosszul sikerült az állásinterjú – van még esélyem?

Ha menthetetlennek érezzük a helyzetet, akkor se dugjuk homokba a fejünket: gondoljuk át a történteket, tanuljunk belőlük, és próbáljuk meg kihozni a legjobbat a helyzetből:

1. Ha nagyon szeretnénk a munkát, akkor ne mondjunk le róla! Ha már eljutottunk a személyes interjúig, akkor valószínű, hogy képzettségünk, tapasztalataink miatt a cég érdeklődik irántunk. Ha csak nem követtünk el végzetes hibát, lehet esélyünk a folytatásra. Az is lehet, hogy nem ez álmaink munkahelye, és nincs nagy szükségünk a munkára: ez esetben ne keseregjünk, hanem folytassuk a munkakeresést.

2. Tanuljunk a történtekből! Lehet, hogy előbb el kellett volna indulnunk? Lehet, hogy érdemes lett volna rászánni még egy-másfél órát, hogy körbekérdezzünk, utánanézzünk a cégnek? Ezekre legközelebb már figyeljünk oda, készüljünk fel. Félreértettük az interjúztató nevét és végig rosszul mondtuk, de ez már csak az interjú végén derült ki? Legközelebb figyeljünk nagyon a névre, ismételjük meg a bemutatkozásnál, hogy könnyeben meg is jegyezzük.

3. Ne kínozzuk magunkat! Nincs olyan baki, amit előttünk már ne követtek volna el. Ha megkérdezzük a barátainkat, családtagjainkat, biztos, hogy mindenki tarsolyában lapul egy-egy kellemetlen kis incidens. Abban a pillanatban ez tűnhet a világ legkínosabb helyzetének, de higgyük el: nem érdemes emiatt túl sokáig szomorkodni és emészteni magunkat. Álljunk fel, tanuljunk az esetből és folytassuk a munkakeresést!

4. Kérjünk még egy lehetőséget! Ha úgy érezzük, hogy a balul sikerült interjú ellenére mégis helyünk van a cégnél, kérjünk egy második esélyt. Egy e-mailben vagy telefonon köszönjük meg a lehetőséget, és jelezzük, hogy nagyon szívesen részt vennénk egy „pótinterjún”. Nem kell külön emlékeztetnünk az interjúztatót a kellemetlenségre, ha történt ilyesmi, egyszerűen utaljunk egy felmerült kérdésre vagy térjünk egyenesen a tárgyra. Fontos, hogy belássuk, ilyenkor a munkáltató dönthet úgy, hogy nem ad egy második esélyt, de ha egyébként szimpatikusak vagyunk, proaktív hozzáállással és egy kis optimizmussal magunk felé billenthetjük a mérleg nyelvét.

Addig is, míg megérkezik a válasz, tartsuk nyitva a szemünket: nézzünk szét még ma a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, hogy biztosan ne maradjunk le álmaink állásáról! 

Készítette: Rákász-Losonczy Judit

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala