Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ha valamit nem tudunk, kiguglizzuk; ha megbízható e-mailfiókra van szükségünk, pár kattintással létrehozunk egy Gmail fiókot; és ha nem találunk oda magunktól egy címre, rákeresünk a Google térképen. Mindez csupán három a legismertebb szolgáltatások közül. Ám minden, életünket megkönnyítő és felgyorsító megoldás mögött ott rejlik az a háttércsapat, akiknek tagjait a mai napig igen rendhagyó módon válogatnak ki.

Az alapítókban, Larry Page-ben és Sergey Brinben már a húszas éveik közepén megvolt az a józanság és éleslátás, hogy felismerjék, mivé válhat a Google, és mi mindenre lesz képes a cég. Folyamatos és igen kemény küzdelmet folytattak a hagyományok ellen, megkérdőjelezték a tekintélyt és bebetonozottságot, és a saját útjukat járva építettek fel egy valóban nagyszerű céget.

„Az idők során megtanultam – foglalja össze Larry Page -, hogy borzasztó nehéz valódi becsvágyat csepegtetni egy csapatba, mert a legtöbb embert nem erre nevelik. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy bizonyos dolgok lehetetlenek, ahelyett hogy a világ tényleges működéséből kiindulva inkább azt keresnék, mi lehetséges. Ezért a Google-nál rengeteg energiát fektetünk abba, hogy független gondolkodókat toborozzunk, és nagyra törő célokat tűzzünk ki.”

A cég kreatív zsenijeinek– ahogy ők hívják a munkatársaikat – munkája nélkül ez sosem valósulhatott volna meg. Nézzük, hogyan toborozzák ők az embeket!

A Google így toboroz!

A GOOGLE EZT A 9 ARANYSZABÁLYT KÖVETI A KIVÁLASZTÁS SORÁN:

1.) Olyanokat vegyél fel, akik okosabbak és tájékozottabbak nálad! Ne vegyél fel olyanokat, akiktől nincs mit tanulnod, és akik nem lehetnek a kihívóid!

2.) Olyanokat vegyél fel, akik értéket adnak a cég termékeihez és kultúrájához! Ne vegyél fel olyanokat, akik nem járulnak hozzá pozitív módon mindkettőhöz!

3.) Olyanokat vegyél fel, akik megoldják a problémákat! Ne vegyél fel olyanokat, akik csak gondolkodnak a problémákon!

4.) Olyanokat vegyél fel, akik lelkesek, motiváltak és szenvedélyesek! Ne vegyél fel olyanokat, akik csak egy állást keresnek!

5.) Olyanokat vegyél fel, akik jól együtt tudnak működni másokkal, és inspirációt jelentenek a többiek számára! Ne vegyél fel olyanokat, akik jobban szeretnek egyedül dolgozni!

6.) Olyanokat vegyél fel, akik képesek együtt fejlődni a csapattal és a céggel! Ne vegyél fel olyanokat, akiknek képességeik vagy érdeklődésük szűk területen mozog!

7.) Olyanokat vegyél fel, akik sokoldalúak, egyedi érdeklődéssel és tehetséggel rendelkeznek! Ne vegyél fel olyanokat, akik csak a munkájuknak élnek!

8.) Olyanokat vegyél fel, akik etikusan viselkednek és nyíltan kommunikálnak! Ne vegyél fel olyanokat, akik szeretnek helyezkedni és másokat manipulálni!

9.) Csak akkor vegyél fel valakit, ha igazán kivételes jelentkezőt látsz benne! Ne érd be kevesebbel!

A nagyszerű emberekből álló csapat még több nagyszerű embert vonz a céghez – vallja a Google. Jonathan Rosenberg, a cég egykori vezérigazgatója a fiókjában őrizte az általa felvettek önéletrajzait, és amikor egy ígéretes jelentkezőt talált, megmutatta neki, kikkel dolgozna együtt. Ezt azért tette, hogy érezhesse a másik: igen, ez egy olyan klub, ahová be akarok lépni én is!

Ide kattintva közel 9.000 megpályázható állás közül választhatjuk ki a hozzánk leginkább illőt!

Más szóval ez a csordaszellem: a cég filozófiája ugyanis az, hogy szerezzünk néhány kiváló embert, és garantált, hogy jön a többi is. A Google híres a mesés juttatásairól, de munkatársainak nagy része nem az ingyenebédek, a támogatott masszázs, a zöld pázsit vagy a kutyabarát irodák miatt választotta őket. Azért mentek oda dolgozni, mert a legjobb kreatív zsenikkel akartak együtt dolgozni. Ám ennek megvalósulásához elengedhetetlen feltétel, hogy a toborzás során a cég következetesen és szigorúan betartja a fenti aranyszabályokat. Hiszen azt vallják, hogy a lécet már az elején magasra kell tenni!

 

Forrás: Eric Schmidt – Jonathan Rosenberg – Alan Eagle: Így vezetünk mi

 

 

Készítette: Posta Renáta

Címkék: állásinterjú, munka, fizetés, karrier, szakma, Google