Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Nem is olyan régen még minden egyes jelölt kapott egy válaszlevelet az interjú után pár nappal, melyben vagy felajánlották neki az állást, vagy megköszönték az érdeklődést és udvariasan visszautasították. A mai munkaerőpiacon már más trendek jellemzőek. Több jelöltet hallgatnak meg, jobban és részletesebben megfontolják a döntést, és sokszor számos interjúfordulóra behívják a jelölteket.

Az első interjún még teljesen egyértelmű, hogy mire számíthatunk: most látnak először és mindent be kell vetnünk, hogy a bemutatkozás jól sikerüljön. A második forduló már trükkösebb. Attól függően, hogy milyen az adott vállalat kiválasztási gyakorlata, a második fordulóban előfordulhat, hogy már csak formalitásokról esik szó, esetleg az egész találkozás egy gesztus a menedzserünk menedzsere felé, és az állás már gyakorlatilag a miénk. Sok esetben azonban számos más jelölttel találjuk szemben magunkat, és egy csoportos interjú keretében az nyer, aki a legjobbnak bizonyul.

Íme a legjobb stratégiák:

1. Érdeklődjünk, hogy mire számíthatunk!

Ne induljunk el úgy, hogy „a nehezén már úgyis túl vagyok”, mert meglepetések érhetnek. A kiszámíthatatlanság ráadásul idegességhez, feszültséghez, és önbizalomvesztéshez vezethet. Vegyük fel a kapcsolatot a HR-essel és próbáljunk tisztába kerülni az alábbiakkal:

- Kivel fogunk interjúzni a vállalaton belül?
- Lesznek-e még más jelöltek jelen és ha igen hányan?
- Hol állunk az esélyesek sorrendjében?
- Milyen formájú lesz az interjú (csoportos, egyéni, szakmai jellegű tesztfeladatokkal vagy kötetlenebb beszélgetéssel)?

2. Vegyük komolyan!

Próbáljuk azt is kideríteni, hogy előző alkalommal volt-e valami, ami ellenünk szólt és mi az, amin dolgoznunk kellene még, vagy kérdéseket vetett fel. Gondoljunk bele, hogy miért is hívtak be minket még egyszer. Valószínűleg alkalmasnak találnak a pozícióra, különben nem vesztegetnénk ránk az idejüket, tehát vegyük komolyan ezt az alkalmat és mutassuk meg, hogy nem az előző sikerünkből akarunk élni, hanem újat is tudunk mutatni.

Így viselkedjünk az állásinterjú második fordulóján

Hogyan? Készüljünk fel még alaposabban a vállalatból, a pozícióból és általánosságban az iparág tendenciáiból. A beszélgetés közben az interjúztatónak éreznie kell, hogy "rátettünk még egy lapáttal”, és jelentős erőfeszítéseket tettünk, még jobban felkészültünk a pozícióra az előző alkalom óta.

A legjobb, ha látják rajtunk, hogy értjük a vállalat előtt álló kihívásokat és már előre gondolkodunk. Említsünk meg olyan extra készségeket is, melyek nem kapcsolódnak közvetlenül a meghirdetett álláshoz, de döntőek lehetnek, ha két azonos képességű jelölt között kell választani. Ilyen lehet például egy plusz nyelvvizsga vagy OKJ-s oklevél, esetleg külföldi tapasztalat vagy önkéntes munka.

3. Figyeljünk a szubjektív dolgokra!

Egy ilyen állásinterjún a felek már valamennyire ismerik egymást és igen gyakran előfordul, hogy a felvételiztető úgy ítéli meg: holtversenyben vannak a jelentkezők. Amikor a HR-esek szerint a jelöltek többé-kevésbé azonos szinten állnak, akkor a személyes benyomások fognak dönteni, vagyis az lesz a döntő, hogy emberileg kit találnak szimpatikusabbnak, alkalmasabbnak.

Erre nem biztos, hogy közvetlenül hatást tudunk majd gyakorolni, arra azonban figyeljünk, hogy legyen egy-két olyan fázisa a beszélgetésnek, amikor személyesebb, közvetlenebb hangvételben mesélünk magunkról.

Ha erre nincs mód, legyen nagyon kellemes az a pár szó, amit érkezéskor vagy távozáskor mondunk, illetve írjunk minden esetben köszönőlevelet az interjú után. Az is nagyon jó hatást kelt, ha mindenkit a nevén szólítunk és emlékszünk a vállalaton belül betöltött pozíciójára, illetve minden részletre, amit az előző alkalommal mondott.

Készítette: Khojaste K

Címkék: munka, álláskeresés, állásinterjú, HR, tippek