Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Cikksorozatunkban sorra vesszük a munkakörönként legfontosabb felvételi szempontokat. Vagyis ezekkel a konkrét jellemzőkkel mindenképpen rendelkeznünk kell, hogy megszerezzük a megpályázott állást. Nézzük most az kereskedelmi területen meghirdetett munkakörök elvárásait!

A 7 LEGFONTOSABB JELLEMZŐ, HA A KERESKEDELEMBEN HELYEZKEDNÉNK EL:

1. Kereskedelmi véna

Ez szinte természetes, mondhatnánk, ám az állásinterjúztatók tapasztalatai szerint korántsem rendelkezik vele minden jelölt. Fontos a nyitott, érdeklődő, ám emellett határozott fellépés, vagyis ne csak kedvesek legyünk, hanem értékesítés-orientáltak is.

2. Pozitív és nyitott hozzáállás

Ide tartozik az, hogy szívesen foglalkozunk az emberekkel, és jó az emberismeretünk is. Illetve rendelkezzünk bizonyos toleranciakészséggel, hogy akár a zárkózottabb vagy kevésbé udvarias stílust se vegyük zokon, hanem feltételek nélkül tudjunk közeledni az ügyfél felé.

3. Szolgálatkészség, szakmai alázat

Az ideális munkatársra jellemző, hogy tisztában van azzal, ő van a vevőért. Nem kell neki ezt újra és újra elmagyarázni, megtanítani, hiszen ez belülről jön. Emellett az is fontos, hogy ne nyomulásnak, tehernek érezzük a kereskedelmi munkakört, hanem minden tőlünk telhetőt adjunk bele.

7 elvárás, ha a kereskedelemben dolgoznánk

4. Ügyfélcentrikus kommunikáció

Érezzünk rá, mire van szüksége a leendő vevőnek, üzleti partnernek. Elengedhetetlen feltétel a megnyerő kommunikáció, a mindig megfelelő érvelés, a rugalmasság. Itt kap értelmet a személyre szabott kiszolgálás is, ami nem egyenlő a rámenős tukmálással. És az sem hátrány, ha beszélünk angolul vagy más idegen nyelven.

KÖZEL 1200 FRISS ÁLLÁSLEHETŐSÉG ÉRTÉKESÍTÉS, KERESKEDELEM TERÜLETEN!

5. Megbízhatóság és precizitás

Ez szintén egy fontos elvárás a kereskedelemben, hiszen nemcsak az árukészlettel, hanem az esetek többségében a bevétellel illetve annak alakulásával is foglalkozhatunk. 

6. Teherbírás

A legtöbb kereskedelmi munkakörnél felvételi szempont az is, hogy mennyire bírjuk az intenzív munkát. Ez nem feltétlenül jelent fizikai intenzitást, hiszen az értékesítési számok teljesítése inkább taktikai módszereket és akciókat igényel.

7. Elhivatottság

Kifejezetten pozitív, ha elhivatottsággal, egyfajta tulajdonosi szemlélettel is rendelkezünk. Vagyis érezzük magunkénak az üzletmenetet, és ha már nem áll a főnök a hátunk mögött, akkor is ugyanolyan beleadással dolgozzunk a cég érdekeiért, mintha éppen próbaidőn lenne.  

NÉZZÜK, MIT ÉRDEMES MÉG TENNÜNK, HA KERESSÜNK A NEKÜNK VALÓ ÚJ ÁLLÁST!

- Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről.

- Ha eddig nem tettük meg, akkor itt az idő aktualizálni az önéletrajzunkat! Megbízható segítséget itt találunk: ezzel a díjnyertes önéletrajz-készítő alkalmazással most ITT könnyedén összeállíthatunk egy hatékonyabb pályázatot. Letölthető önéletrajz mintákat pedig ITT találunk!

- Lépjünk még egy szinttel feljebb: töltsük le okostelefonunkra ezt a vadonatúj alkalmazást, hogy a lehető leggyorsabban reagálhassunk a nekünk való állásokra. Sokszor a gyorsaság is számít, nem is keveset, éljünk a lehetőséggel! Közvetlenül a telefonunkról pályázhatunk a meghirdetett állásokra, csak be kell lépnünk az alkalmazásba a Profession.hu oldalon regisztrált adatainkkal.

A legfontosabb, hogy mindig tartsuk a szemünket a friss álláslehetőségeken! A fentiekkel felvértezve magunkat nézzünk körbe ITT és ITT is!

Készítette: Posta Renáta

Címkék: kereskedelem, eladó, munka, állásekeresés, állásajánlat