Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Egy interjúszituáció mindig stresszes, a kérdés csak az, hogy mennyire vagyunk felkészültek. Előfordulhat, hogy zavarunkban hirtelen nem tudunk érdemben válaszolni a kérdésekre, különösen, ha olyen becsapós kérdésekről van szó, mint a cikksorozatunk első, második és harmadik részében. Folytatjuk a sort, lássuk, milyen kérdések merülhetnek még fel, amelyekre érdemes előre kitalált válasszal érkeznünk!

Hogyan tudna hozzájárulni a cég sikeréhez?

Trükkös kérdés, hiszen itt nem csak arra kíváncsiak, hogy milyen tudással és tapasztalatokkal rendelkezünk, hanem arra is, hogy kellőképpen utánanéztünk-e a cégnek. Ahhoz, hogy ezt a kérdést jól meg tudjuk válaszolni, készüljünk fel a cég hátteréből és próbáljuk meg megérteni és magunkévá tenni az értékeit, hitvallását, céljait! Elevenítsük fel újra az álláshirdetésben megfogalmazott elvárásokat, feladatokat és magyarázzuk el, hogy a mi tapasztalataink hogyan segíthetnék a napi feladatokon át a cég hosszútávú terveinek megvalósítását! Ebből a kérdésből az interjúztató a személyiségünkbe is jobban beleláthat, így igyekezzünk minél pontosabban megfogalmazni a nézőpontunkat és a terveinket a cégnél!

Mi a munkastílusa, hogyan szeret dolgozni?

Különösen a mai világban fontos kérdés ez, hiszen a cégek többsége már hibrid modellre váltott, sokan pedig teljesen megszüntették az irodai munkavégzést és remote munkát kínálnak. Ahhoz, hogy megfelelően beilleszkedjünk a cég által kínált munkamodellbe és a csapatba, tudniuk kell, hogy milyen időszakokban vagyunk a leghatékonyabbak, milyen platformokon szeretünk kommunikálni, mikor vagyunk elérhetők, milyen tempóban dolgozunk, hogyan osztjuk be az időnket. Gondoljuk át ezeket a kérdéseket és adjunk olyan választ, amiből világosan kiderülnek a preferenciáink, de egyben biztosítja is az interjúztatót, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a cég által preferált módszerekhez!

Ha elvállalna egy feladatot, de kiderülne, hogy mégsem tudja egyedül megcsinálni, mit tenne?

A személyiségünk egy szeletébe láthatnak bele ezen a kérdésen keresztül is, hiszen nem csak az derül ki a válaszunkból, hogy gyakran előfordul-e, hogy meggondolatlanul mondunk igent egy-egy feladatra, hanem hogy hogyan reagálunk a problémás helyzetekben, képesek vagyunk-e őszintén beismerni a hiányosságainkat, vagy inkább kockáztatunk és improvizálunk. Először is érdemes biztosítanunk a kérdezőt arról, hogy igyekszünk minden feladatot alaposan körüljárni, mielőtt egyedül elvállaljuk, de abban az esetben, ha mégis utólag derülne ki, hogy nem vagyunk kellőképpen kvalifikáltak az elvégzéséhez, mernénk segítséget kérni - hiszen minél hamarabb kiderülnek a nehézségek, annál gyorsabban találhatjuk meg közösen a megoldást, ami mindkét fél közös érdeke.

Hol látja magát 2-5-10 év múlva?

Az állásinterjúk egyik kedvenc kérdése, ami szinte minden alkalommal elhangzik, így érdemes alapos válasszal készülnünk. Természetesen senki nem várja el tőlünk, hogy megjósoljuk a jövőt, de minél részletesebben tudjuk vázolni az elképzeléseinket, annál komolyabban fognak minket venni az interjún. Mindenképpen tegyük középpontba az aktuális állást, és fejtsük ki, ez a szerep hogyan segíthetne hozzá minket a rövidebb és hosszabb távú céljaink eléréséhez! Ha vannak vezetői ambícióink, mondjuk el, hogy hogyan képzeljük el az oda vezető utat, hogyan tudnánk segíteni a cég növekedését!

Van kérdése?

A legjobb lehetőség a személyiségünk és a professzionalitásunk megcsillogtatására az interjúk záró kérdése, azaz hogy nekünk van-e bármilyen kérdésünk az állással vagy a céggel kapcsolatban. Készüljünk olyan érdekes, nem megszokott kérdésekkel, amelyekből egyértelműen leszűrhető, hogy mély tudásunk van a céggel kapcsolatban, szeretnénk minél tisztábban látni a feladatkörünket és érdekel minket a másik fél nézőpontja is. Bátran tegyünk fel a kérdező személyes tapasztalataira irányuló kérdéseket is, hiszen ebből látja majd igazán, hogy szeretnénk invesztálni a cég jövőjébe!

Ha a korábbi állásinterjúink nem sikerültek, böngésszünk tovább az aktuális állásajánlatok között, hogy megtaláljuk a tuti befutót! Tűnjünk ki a többi jelentkező közül egy profi önéletrajzzal és iratkozzunk fel az állásértesítőre, hogy mindig képben legyünk az aktuális lehetőségekkel!

 

Készítette: Kövecses Evelin

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala