Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Becsapott legkevesebb 40 magyar munkást egy olyan német cég alkalmazta, amely alvállalkozóként működött közre az új berlini repülőtér építésénél. Az érintettek az összesen több mint 200 ezer euró elmaradt bért peres úton kívánják behajtani közölte a német országos szakszervezeti szövetség (DGB).

Egy klímaberendezésekkel foglalkozó magyar szakember pénteken Berlinben újságíróknak elmondta: az interneten találták a hirdetést, amely szerint 18 eurós órabérért lehet dolgozni a német főváros jelenlegi legnagyobb presztízsberuházásán. Amikor társaival Berlinbe ért és megkapta a szerződést, már csak 11 eurós órabérről volt szó, amely a végül aláírt szerződés szerint akár 8 euróra - németországi viszonyok között rendkívül alacsonynak számító szintre - csökkenhet, ha a munkáltató nem teljesen elégedett a munkavállaló teljesítményével.

A becsapott munkásokat október közepétől dolgoztatták. Fizetés helyett csupán heti 20 euró zsebpénzt kaptak, zsúfolt szállásokon helyezték el őket, dolgozni pedig reggel 6 órától nem ritkán este 20 óráig kellett - adta hírül a Szakszervezetek.hu.

A berlin-brandenburgi közszolgálati műsorszóró társaság (rbb) beszámolója szerint a munkáltató egy magyar-osztrák vállalkozás bajorországi székhelyű leányvállalata volt, amely a repülőtér szellőző-, vízellátási- és fűtési rendszerének kiépítésében működött közre. Több munkás december közepén a DGB-hez fordult segítségért a fizetések elmaradása miatt.