Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Alacsonyabb a beosztás, kevesebb a fizetés. Elvállalja a munkát?

Tibor korábban egy külföldi cég logisztikai menedzsereként dolgozott, 10 ember munkáját irányította, állandó pörgésben élt, nagy felelősség volt a vállán. Az ügyfelek csökkenése miatt többedmagával felmondtak neki a cégnél, így kénytelen volt új állás után nézni. Már lassan 1 éve próbálkozott, először a korábbihoz hasonló vezetői beosztást keresett, de nem találtak egymásra egyetlen munkaadóval sem. Így lejjebb adott az elképzeléseiből és legutóbb egy ügyfélkapcsolati munkatársi állásra pályázott. Olyanra, amelyet eddigi tapasztalataival gond nélkül betölthetett volna. A cég vezetője azonban nem őt választotta. „Túlképzett. Egy ketyegő bomba, 6 hét múlva már unná magát és állandóan azzal jönne elő, hogy min kellene változtatni, mi nem működik szervezetten. Egyébként is csak addig maradna, ameddig nem talál egy, a tapasztalatának jobban megfelelő munkát” – mondta.

A cégek szempontjai

A Tibort visszautasító cég vezetőjének álláspontja az volt, hogy Tibornak nem lenne kihívás ez a munkakör, nagyon rövid idő alatt megtanulna mindent, ami a napi feladatai elvégzéséhez szükséges. Számára ez csak ideiglenes megoldás lenne, az általuk kínált bér sem érné el a korábbi bérét, így ez sem lenne motiváló számára.

Cégvezetői szemmel örülne, hogy Tibor tud építeni a már működő szakmai kapcsolatrendszerére és az is jó, hogy nem kell különösebben betanítani és tréningezni, hogy a munkakörét elláthassa. Eszébe jutott az is, hogy a hosszú munkanélküliség után Tibor megbecsülné az új állását, de ezt a szempontot végül is nem tartotta annyira fontosnak a többi érvvel szemben.

Ha alacsonyabb beosztásra pályázik

Ha valaki eddig önállóan vitt feladatokat, önállóan gazdálkodott egy költségkeret felett, embereket irányított, önállóan tárgyalt, döntött, és most kevésbé lesz önálló, inkább a felettese utasításait, iránymutatását kell követnie, nem lesznek beosztottjai, kevesebb információhoz jut, nem lesz döntési helyzetben és már tűzközelben sem annyira. A bére, havi jövedelme is alacsonyabb lesz.

Az érem másik oldala, hogy kisebb lesz a rajta levő felelősség, több szabadideje lesz, a munka-magánélet aránya jelentősen javulhat.

Ha alacsonyabb beosztásra pályázik, akkor az önéletrajzát mindenképpen igazítsa a megpályázott álláshoz. Ne a szokásos kronologikus sorrendbe, hanem inkább funkcionális, az eddigi tapasztalatait összegezve állítsa össze. A kísérőlevélben mindenképpen írjon arról, hogy az eddigi pályafutásához képest miért lehet az Ön számára motiváló az adott pozíció, hogyan tudna eddigi tapasztalataival a cég sikeres működéséhez hozzájárulni. Térjen ki arra is, hogy miért szeretne az adott cégnél dolgozni. Ez talán segít abban, hogy ne kezeljék azonnal túlképzettnek és bejusson egy interjúra.

Fontos kérdés a bérigény kialakítása. Senki sem szereti, ha a korábbi jövedelme csökken. Manapság nem is olyan ritka jelenség, hogy az állományban levők bérét csökkentik közös (?) megegyezéssel. Ha a beosztása alacsonyabb lesz, akkor értelemszerűen ezzel együtt jár a bér csökkenése is. Gondolja át, hogy mi az az összeg, amely reális az eddigi tapasztalatai és a piaci helyzet figyelembevételével. Sajnos, itt nem érdemes a 2 évvel ezelőtti bevételeire gondolni. Napjainkban az alacsonyabb pozíciót megpályázók az esetek döntő többségében egzisztenciális okokból teszik meg ezt a lépést. Egyszerűen olyan helyzetbe kerültek, hogy el kell vállalniuk egy kevesebbet fizető, de legalább valamilyen bevételt jelentő munkát.

   Mikor vállalja el az alacsonyabb beosztást és fizetést?   

Ha nem kényszerből vállalja...

Elképzelhető az is, hogy valaki úgy dönt, hogy az eddig megismert szakterület mellett jártasságot szerez egy másikban is. Például aki eddig marketing területen dolgozott, most szívesen kipróbálná magát egy kiskereskedelmi láncban operációs vezetőként. Minél több lábon áll az ember, minél több szakterületen szerzett tapasztalatot, annál nagyobb lesz/lehet iránta a kereslet néhány éven belül. A tudatos karrierépítés része, hogy átmenetileg visszalép pozícióban és bérben azért, hogy elmélyüljön egy másik szakterületen is.

Beilleszkedés

Ha belép a közösségbe egy olyan új kolléga, akinek a szaktudása, rálátása a piaci folyamatokra nagyobb, tapasztalata is szélesebb körű, mint a közvetlen munkatársaké, akkor erre a helyzetre mindenkinek fel kell készülnie. Az új belépőnek – főleg az első időben- érdemes kicsit visszafognia magát, és nem éreztetni, hogy mennyivel többet tud (akár így van, akár nem).

Fontos, hogy az új kolléga ne akarja bebizonyítani, hogy mindenhez jobban ért és ne meséljen mindig a „régi szép időkről”, amikor ő még topon volt. Először tájékozódjon, ismerkedjen a céggel és igyekezzen a lehető legjobban teljesíteni. A kollégák részéről is kell egyfajta nyitottság, hogy ne ufó-ként kezeljék az újonnan érkezettet és könnyítsék meg számára a beilleszkedést, a cég megismerését. Nyilván kialakulhat bennük egy egészséges pozícióféltés, lényeg, hogy ez ne hatalmasodjon el, és ne akarják mindenképpen „kifúrni” az új embert, mert a munkahelyüket féltik tőle.

A vezetőre is fokozott terhet ró egy ilyen helyzet megfelelő kezelése. Különösen kényes a kérdés, ha az új szakember a saját vezetőjénél is nagyobb tudással, erősebb kompetenciákkal rendelkezik. Ilyen helyzetben csoda ritkán várható, konfliktus annál inkább. Hogy ez meddig éleződik, az mindkét fél kompromisszumkészségétől függ.

A cégvezetésnek is érdemes átgondolnia, hogy az újonnan felvett szakembernek, ha abban a munkakörben, amire felvették, jól teljesített, akkor van-e lehetőség továbblépésre. A munkáltatói oldal érdekeit figyelembe véve, érdemes lehet a szakmai tudását, esetleges vezetői kompetenciáit, kapcsolatrendszerét hasznosítani, kamatoztatni a cég számára.