Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A volt Malév-dolgozók ingyenes, pro-bono outplacement coaching támogatást kapnak, hogy könnyebben fel tudják dolgozni munkahelyük elvesztését, illetve hogy jobb esélyekkel foghassanak neki az álláskereséshez – ismertette lapunkkal a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) és a Malév F.A. a közös projektjüket. Az ICF Magyar Tagozata társadalmi felelősségvállalási programjának egyik legfontosabb célja, hogy fontos értékeket – összefogás, együttműködés, empátia, tisztelet, felelősségvállalás – közvetítsenek, társadalmilag fontos szerepet teljesítsenek és változást indítsanak el a hátránnyal, méltánytalansággal küzdők életében.

Ezeket a célokat szolgálja a volt Malév-dolgozók ingyenes outplacement coaching támogatása, amelyben a magyar ICF minden második tagja részt vesz, önkéntes alapon, szabadidejében. A coachok (magyarul üzleti edzők) rendszeres szakmai támogatást kapnak a projektben résztvevő tíz mentortól és supervisortól. Három hónapos coaching folyamatot ajánlottak fel az elbocsátott dolgozóknak, 90 volt malévos élt ezzel lehetőséggel. A coachingnak lassan vége: a dolgozók egy része új munkahelyet talált, mások tudatosan és felkészülten járnak az interjúkra, piacképes önéletrajzzal, megerősödött önbizalommal és csiszolt interjútechnikával – közölte az ICF.

Mi tehetett az üzleti edző?

Komoly kihívást jelent, hogy gyakran több évtizedes, speciálisan a repüléshez kötődő karriert tört meg a vállalat felszámolása. Érzelmileg nehéz helyzetbe kerültek az elbocsátott dolgozók, hiszen sokan érettségi, vagy az első diploma kézhezvétele óta szinte családtagként jártak nap mint nap a munkahelyükre – ez az állapot egyik pillanatról a másikra szűnt meg. Kikerültek a munkaerőpiacra, ahol sokuk semmilyen tapasztalattal nem bírt.

 Mi lesz a Malév-dolgozókkal? 

A coachingban résztvevők többsége csalódással, de belenyugvással vette tudomásul a Malév felszámolását. Sokan megrettentek az új munkalehetőségtől, a végleges változás tudatosulása okozta sokk feldolgozása volt a coaching során az egyik feladat. A résztvevők önismereti felismerésekkel gazdagodtak, és a korábbi sikertörténeteik, helytállásuk a nehéz helyzetekben, megerősítette az önértékelésüket, tudatosultak bennük azon erősségeik, amelyek komoly értéket jelentenek bármely más vállalat számára. Az ICF szerint a volt malévosok aktívan és érdeklődéssel vesznek részt a folyamatban, lelkiismeretesen és együttműködően dolgoznak a jövőjükön. Az önkéntes coachok mind azon dolgoznak, hogy ezek az értékes emberek ismét megtalálják a helyüket a világban.

Nehéz újból munkát találni

A Malév utcára került mintegy 210 pilótája közül egy éven belül mintegy nyolcvan találhat munkát a szakmájában, közülük körülbelül ötvenen hamarosan repülhetnek, illetve felvételi eljárás alatt állnak – közölte a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete.

Sokuk elhelyezkedését gátolja az életkor, mert többen már 50 év felettiek, a légitársaságok nem szívesen alkalmazzák már ezt a korosztályt. Nehezíti az elhelyezkedést a földrajzi távolság, egyrészt az, hogy nem finanszírozza senki a munkakereséssel járó távolabbi helyeken lévő procedúra költségeit, illetve munkavállalás esetén a pilóták távol kerülnek magyarországi lakhelyüktől, így az egész családdal el kell költözni az adott országba.

   Mi lesz a Malév-dolgozókkal?   

Tóth Valéria Mária, a légiutaskísérőket tömörítő Hunacca Magyar Légiutaskísérők Egyesülete elnöke az MTI-nek elmondta: légiutaskísérőként 20 fő tudott elhelyezkedni, és mintegy további 20-30-an várnak arra, hogy munkába álljanak a szakmájukban, a megélhetés miatt további 100-an lehetnek, akik állást vállaltak más területen.

Tüntettek is a bérükért

Több száz volt Malév-dolgozó a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előtt tüntetett kedden, ugyanis az elmaradt bérüket mind a mai napig nem kapták meg. 12 pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.

A felszámolás alatt álló légitársaság érdekképviseletei, a Hunalpa, a Hunacca, a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete, a Malév Szakszervezeti Szervezete közös petíciójukban a magyar állam képviselőjétől, Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől, a kormánytól és a parlamenti pártok képviselőitől várnak magyarázatot a légitársaság körül kialakult helyzetre. Követelik egyebek mellett járandóságaik azonnali kifizetését, és azt, hogy a magyar kormány vállaljon felelősséget a több mint kétezer család ellehetetlenítéséért. A petíció átadása után Demeter Csaba, a Hunalpa alelnöke elmondta: azt az ígéretet kapták, hogy a tárca a lehető legtöbbet megteszi a helyzet normalizálásáért.

A szaktárca egy közleményt adott ki, melyben leírták, hogy a légitársaság felszámolását jogszabály alapján kijelölt felszámoló irányítja, kiemelt feladataként kezelve az alkalmazottak járandóságainak kifizetését. A dolgozók a bérüket és az állásidőre járó juttatásaikat 2012. január és február hónapokra a Malév Zrt. forrásából rendben megkapták – közölték. A 2012. márciusi béreket a Bérgarancia Alap terhére április végén fizették ki. Az áprilisi követeléseket ugyanebből a forrásból a tüntetést követően teljesítik. A munkaügyi központok fokozott figyelemmel kísérik a Malév megszűnése miatt elbocsátott munkavállalók ügyeit, khelyezett szolgáltatásokkal, információs napokkal, állásbörzékkel segítik a volt dolgozók mielőbbi elhelyezkedését – írja közleményében az NFM.