Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A közfoglalkoztatási programok keretében a résztvevőknek kizárólag 6, illetve 8 órás munkalehetőséget biztosítanak, a 4 órás közfoglalkoztatás megszűnik 2012-ben.

Papp Károly, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közfoglalkoztatási rendszer három pillérre épül, és a jelenlegi adatok alapján összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban.

Az országos közmunkaprogramokban - amelyekben kizárólag 8 órás és 11 hónapos munkalehetőséget biztosítanak - 45 ezren, a 6 órás foglalkoztatást biztosító önkormányzati közmunkaprogramokban több mint 79 ezren, míg a tavaly indult és idén is folytatódó kistérségi mintaprogramokban több mint 67 ezren vehetnek részt - mondta a helyettes államtitkár.

A közfoglalkoztatottak bruttó 71 800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel rendelkezőknek) bruttó 92 ezer forint lesz. Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte, hogy kötelezően legalább háromféle munkát kell felajánlani minden közfoglalkoztatottnak, az átlag az eddigi tapasztalatok alapján négy-öt lehetőség.

Papp Károly kiemelte, hogy 2012-ben is az értékteremtő közfoglalkoztatás a cél.

Az országos közmunkaprogramokban vízügyi igazgatóságok, erdészetek, a MÁV, az Állami Autópálya Kezelő, a közútkezelő, magán erdőgazdaságok, a nemzeti parkok igazgatóságai, az Országos Rendőr-főkapitányság, és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vesz részt foglalkoztatóként – mondta. A helyettes államtitkár hozzáfűzte, hogy ezeken kívül parlagfű mentesítésre is indul majd egy háromhónapos, országos közmunkaprogram.

A folytatódó kistérségi mintaprogramokról a távirati irodának elmondta: 1816 önkormányzatot szólítottak meg a lehetőséggel. 7 programelemet kínálnak fel a helyi sajátosságokhoz igazodva, így lehetőség lesz mezőgazdasági munkákra, mezőgazdasági utak, közutak karbantartására és belvízelvezető rendszerek, patakmedrek rendbetételére, az illegális hulladéklerakók megszüntetésére, de be lehet kapcsolódni a biomassza kazán programba is.

A rendszer "harmadik lába" az önkormányzati közfoglalkoztatás, a különböző önkormányzati intézmények tevékenységének segítésére - mondta, kiemelve, hogy 100 százalékos az állami támogatás, vagyis az önkormányzatoknak nem kell önrészt biztosítaniuk a közfoglalkoztatáshoz.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy bővítették a képzési lehetőséget: míg tavaly csak az országos programokhoz biztosítottak képzést, idén a kistérségi programokon belül a mezőgazdasági részhez is adnak képzést, így növénytermesztést, állattenyésztést és hagyományos tartósítást tanulhatnak a résztvevők. A képzésnek az is fontos célja, hogy elősegítse a háztáji gazdálkodásra való felkészülést. A képzésekbe elsősorban az álláskereső tanárokat és agrárszakembereket szeretnék bevonni.

Ezenkívül előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Központi Statisztikai Hivatallal és a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot felügyelő szervezettel is, hogy ezen intézményekben is több ezer diplomás közfoglalkoztatott találhasson munkát - mondta Papp Károly.

Idén új elemként felkérték az 5000 fő alatti települések önkormányzatait, hogy – a hagyományos önkormányzati közfoglalkoztatás terhére – március 31-ig egy embert alkalmazzanak 8 órában, aki a település időseinek gondozásában, jelzőrendszer működtetésében vesz részt.

Papp Károly elmondta, hogy a program mezőgazdasági képzés részét 2011-hez hasonlóan idén is összehangolják a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden gyerek lakjon jól Alapítvány akciójával. Hegedűs Zsuzsa ennek kapcsán elmondta: tavaly az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében 300 településen több mint 15 ezer halmozottan hátrányos helyzetű többgyermekes család számára biztosítottak egész évi zöldség- és fehérjeszükségletüket fedező vetőmagot és kisállatot. Az önkormányzati beszámolók alapján a családok 81 százaléka sikerrel élt a lehetőséggel, így 2012-ben a programba tavaly nem jelentkező 51.436 halmozottan hátrányos helyzetű gyermekes családból minél többet be szeretnének vonni a "mini háztáji" programba.

A főtanácsadó elmondta: idén 174 millió forintból 15 ezer családot juttatnának ilyen lehetőséghez. Hegedűs Zsuzsa szerint ez is "akkor tud megállni a lábán", ha a családból az egyik szülő munkához jut, és erre megoldást jelenthet a közfoglalkoztatás.

Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta: folyamatban van annak a belügyminisztériumi utasítástervezetnek a kidolgozása, amely lehetővé tenné, hogy a nyugdíjban lévő rendvédelmi állomány tagjai a közfoglalkoztatás szervezésében, irányításában részt vegyenek.