Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A szakirányú továbbképzéseket azok kezdhetik el, akiknek már van diplomájuk. Ezek a képzések költségtérítésesek, a legolcsóbb is 100 ezer forintnál többe kerül félévente.

Az Oktatási Hivatal honlapján olvashatjuk azt a közel 1370 tételből álló listát, amelyben a felsőoktatási intézmények akkreditált szakirányú továbbképzéseit felsorolták.

Pálinkamester vagy business style tanácsadó lennél?

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) az idén indítja el először az egyetemi szintű pálinkamester képzését (akiknek nincs diplomája, azok is jelentkezhetnek, de ők nem egyetemi végzettséget szereznek). Kasza Gyula egyetemi adjunktus, szakfelelős a távirati irodának elmondta: másfél éven keresztül tevékenykedett a Pálinka Nemzeti Tanács titkáraként, és ez idő alatt egyre többen keresték meg arról érdeklődve, hol képezhetnék magukat tovább a pálinkák világában, hogyan tanulhatnák meg felsőfokon a párlatkészítést. Az intézményben már 10 éve sikerrel működik a szőlész-borász szak, a pálinkakészítés fortélyait azonban eddig nem tanulhatták a hallgatók. A most elinduló képzés díja 235 ezer forint egy félévre (az utolsó félév díjmentes), és Diákhiteltből is finanszírozható. Az oktatásra augusztus 31-ig lehet jelentkezni.

Business style szaktanácsadó képzést indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF). Szeptember 10-ig várják a jelentkezéseket, bármilyen főiskolai, egyetemi vagy alapszakos diplomát elfogadnak. Egy félév tandíja 195 ezer forint (3 féléves a képzés). Megtanítják a hallgatóknak, hogyan segíthetnek egy vállalkozót vagy akár egy politikust stíluskommunikátorként. A főiskola százszázalékos pénz-visszafizetési garanciát vállal az oktatásra: ha négy héten belül a tanuló elégedetlen a képzéssel, és mégsem szeretne részt venni benne, akkor nem úszik el a tandíj összege, hanem visszakapja.

Fürdővezetést és kreatív írást is tanítanak

A gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara fürdővezető szakember szakot indít. Bármilyen alapképzési szakon szerzett oklevelet elfogadnak. A 3 féléves képzés szemeszterenkénti tandíja 145 ezer forint. A fürdők vezetésével összefüggő sokrétű műszaki, gazdasági, jogi, egészségügyi ismeretet tanulhatják meg a diákok, emellett turisztikai tájékozottságot is szereznek. Jelentkezéseket augusztus 30-ig várnak.

Alkotó vers- és prózaírás (Kreatív írás) címmel hirdetett meg szakirányú továbbképzést a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Az irodalommal, újságírással, irodalomtanítással foglalkozó vagy akár a film-, a reklámiparban, közéletben tevékenykedő emberek jelentkezését várják. Megtanítják nekik, hogyan formáljanak meg és építsenek fel egy tetszőleges szöveget tetszőleges formában, gördülékeny stílusban, megfelelően árnyalva és hatásosan. A díja 120 ezer forint félévenként, a jelentkezési határidő augusztus 31.

Műszaki végzettségűeknek

A Nyugat-magyarországi Egyetem erdőpedagógiai szakmérnök továbbképzést hirdet mérnököknek mester- és alapszinten, szemeszterenkénti 150 ezer forintért. A képzés a 2012/2013. tanév tavaszi szemeszterében, Sopronban indul el, így a jelentkezésre még január 5-éig van idő. A szakon a résztvevők megtanulhatják, hogyan lehet a gyerekeket környezettudatos életvitelre nevelni, az erdőpedagógus szakmérnök segíti a tanárok munkáját.

Az Óbudai Egyetemen pedig veterán-gépjármű restaurátor szakmérnöki képzés indul. Autótörténelmet, anyagismeretet, hegesztést, korhű technikákat és muzeológiát is tanulnak a szakra járók. A képzés díja 175 ezer forint.