Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Alig foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket az önkormányzatok. Így azonban sok millió forintot kell fizetniük rehabilitációs hozzájárulásként.

A jogszabály szerint azoknál a munkáltatóknál, ahol a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 25-öt, öt százalékban megváltozott munkaképességű embereket kell alkalmazni. (A fegyveres szervek hivatásos tagjait foglalkoztató, illetve a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetekre ez nem vonatkozik.) Azoknak a szervezeteknek, ahol a megváltozott munkaképességűek aránya nem éri el az öt százalékot, úgynevezett rehabilitációs hozzájárulást kell fizetniük a költségvetésbe. Ennek összege a „nem foglalkoztatott” emberenként csaknem egymillió (964 500) forint évente.

Sok önkormányzat fizet rehabilitációs járulékot

Az MTI több önkormányzatot is megkeresett azzal a kérdéssel, hogy jelenleg hány megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak. A nyíregyházi önkormányzatnál – az intézményeket és a hivatalt is beleértve – jelenleg 54 ilyen ember dolgozik, ez a létszám 1,54 százaléka. Rendes Sándor sajtószóvivő elmondta: az önkormányzat nyitott arra, hogy további megváltozott munkaképességű embereket vegyen fel. Figyelembe veszik a munkaképesség-csökkenés mértékét, fajtáját, így a jelenleg foglalkoztatottak egyenértékű munkaerőnek bizonyulnak a teljes munkaképességű dolgozókkal.

A kaposvári önkormányzat 21 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat, ez a munkavállalók csaknem egy százaléka – közölte a városháza szóvivője. Répás Orsolya elmondta, mivel nincs meg az elvárt, legalább ötszázalékos arány, a hivatal és intézményei 97,9 millió forint rehabilitációs hozzájárulást fizetnek.

A dunaújvárosi önkormányzat hivatala nem alkalmaz megváltozott munkaképességűeket, de tervezik, hogy ilyen embereket foglalkoztatnak majd. Németh Tünde, a hivatal szóvivője azt közölte, 9,4 millió forint rehabilitációs hozzájárulást fizetnek. A szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője, Angyal László azt a tájékoztatást adta, hogy nem dolgozik megváltozott munkaképességű náluk, így 15 ember után köteles az önkormányzat rehabilitációs járulékot fizetni.

Újbuda, Budapest XI. kerületének esélyegyenlőségi referense arról adott tájékoztatást, hogy az önkormányzat két cége – a Gyógyír XI. Kft. és az Újbuda Prizma Szociális Fejlesztési és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. – foglalkoztat megváltozott munkaképességűeket. Utóbbi célja a munkanélküliek közhasznú és közcélú foglalkoztatása mellett a hátrányos helyzetű emberek komplex rehabilitációja, a társaság 232 embert foglalkoztat, 70 százalékuk valamilyen fogyatékkal élő ember.

Változni fog a szabályozás

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) szociális államtitkársága közölte: a jogszabályban előírt kötelező foglalkoztatási szint az önkormányzatokra, így a polgármesteri hivatalokra is vonatkozik. Az ötszázalékos szabály az egyes önkormányzati cégeknél külön-külön számít, azaz nem vonható össze, nem átlagolható.

A tárca jelezte azt is, hogy folyamatban van a foglalkozási rehabilitációs rendszer átalakítása; az új szabályozás július 1-jétől lép hatályba, amely szerintük igazságosabb és átláthatóbb lesz. Ennek elsődleges célja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek visszavezethetőek legyenek a munka világába. A NEFMI közölte azt is, hogy a szociális államtitkárságon jelenleg több fogyatékos embert is foglalkoztatnak, van közöttük látás-, hallás- és mozgássérült kormánytisztviselő, továbbá vezető beosztásban dolgozó is.