Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Van egy mondás, mely szerint az embernek nem munkája, hanem „menedzsere” van. Ez sokat elmond arról, milyen szoros összefüggés van a jó vagy rossz munkahelyi közérzetünk, és felettesünk-munkatársunk személyisége között.

Hiába is álltatnánk magunkat azzal, hogy máshol biztosan jobb és könnyebb a munka, napirendre kell térnünk a felett, hogy a menedzserünk személyére nincs hatásunk és egyetlen személy ugyanolyan eséllyel meg fogja keseríteni munkánkat akkor is, ha átnyergelünk az „álom munkahelyre.” Ez persze nem jelenti azt, hogy minden helyzetbe bele kell törődnünk, de amikor új munkahelyet keresünk, jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy vannak menedzser alaptípusok, akikkel különböző módon lehet hatékonyan együtt dolgozni. Íme:

A MIKROMENEDZSER

Ennek a főnöknek az ismertetőjele, hogy mindenbe beleszól, amit csinálunk, rendszeresen ellenőrizget és tudni akarja, hogy "hogy állunk” a munkákkal. 

Hogyan dolgozzunk együtt vele?

Vegyük fel a stílusát. Írjunk táblázatot és vezessünk benne minden részletet. Osszunk meg vele annyi részletet és apróságot, amennyit csak tudunk, míg megtanulja, hogy megbízzon bennünk.

Anita, kiskereskedelmi üzletvezető-helyettes

"Körülbelül 4 éve dolgozom a cégnél. Az egyik kiemelt ügyfelünkhöz mentünk prezentálni, nem először fordult már elő ilyen és elég jó rutinom van benne. A nagy nap előtt behívott a menedzser és megkért, hogy tartsam meg az előadást előtte, mert látni akarja, hogyan akarom előadni a témát, egyfajta főpróbaként. Teljesen kiborultam, hogy ilyen fokú bizalomhiány áll fenn velem szemben ennyi év együtt töltött munka után. Később egy trénertől tanultam meg, hogy az ilyen dolgokat ne a személyem elleni támadásnak vegyem, mert a menedzserem csak a saját maga megnyugtatására viselkedik így.”

A PROFESSION.HU-N ILYEN VEZETŐI ÁLLÁSOKAT TALÁLUNK!

A HAJCSÁR

Ismerős a helyzet: van egy munka, aminek elvégzése 3 napot venne igénybe, de a menedzser közli, hogy "sürgős” és 2 nap alatt el kell készülnie. Az ilyen főnök minden csepp produktivitást ki akar sajtolni belőlünk, mígnem aztán teljesen ki nem égünk. 

Hogyan dolgozzunk együtt vele?

Használjuk az adatokat és a tényeket az ilyen típusú menedzserrel szemben, mert ő csak abból ért. 

Hogyan dolgozzunk együtt egy rossz menedzserrel?

Ferenc, építészmérnök

"A főnököm megkeresett, hogy egy tendert kell időre befejezni, és azonnal át kellene vennem bizonyos munkákat 4 napos határidővel, miközben még két másikon dolgoztam. Lehetetlen feladat elé állított. Először megköszöntem a belénk fektetett bizalmát és megerősítettem benne, hogy megfeszített munkával el tudom készíteni határidőre a feladatot, majd magam mellé ültettem és megmutattam neki, mi mindent kellene még teljesítenem azokban a napokban, ami már eredetileg is a listámon szerepelt. Megkértem, hogy állítsunk fel prioritás listát, majd tollal elkezdtem kihúzni mindent, amit el kellene halasztanom vagy át kellene adnom valaki másnak annak érdekében, hogy kérésének eleget tegyek. Mire a lista végére értünk, rájött, hogy annyira sok van a palettámon és más téren olyan késéseket generálna a plusz projektem, hogy nem én vagyok az embere arra a feladatra.” 

A "JÓFEJ" FŐNÖK

Ez az a típus, akit a csapatból léptettek elő, és azóta is szerepzavarban van, mert nem tud mit kezdeni azzal, hogy most már ő az, akinek irányítania kell azokat a kollégákat, akikkel korábban együtt szidták a menedzsert. Legnagyobb félelme, hogy megutálják és kibeszélik a háta mögött, vagy úgy fognak vélekedni róla, hogy mióta főnök, "megváltozott”. Emiatt kerüli a negatív visszajelzéseket és nem szól a késésekért vagy a határidők elmulasztásáért, ezzel nagyban megkeserítve a munkánkat.

Hogy dolgozzunk vele együtt?

Kérjünk tőle konkrét visszajelzést saját munkánkra nézve, sőt, azt is tudakoljuk meg tőle, mások mit gondolnak munkánkról. Dobjuk be, hogy XY rossz munkavégzése miatt az egész csapat rosszul érzi magát és a motiváció, munkamorál lefelé megy. Mivel semmitől nem fél jobban, mint a rossz hangulattól, ez cselekvésre fogja indítani.

Erik, mobil ügyfélkapcsolati munkatárs

"A menedzserem a volt kollégám, vagyis a fejem felé léptették elő, de bárcsak ne tették volna. Úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, ráadásul rájátszik, és még inkább próbál jófejnek tűnni. A munkával úszunk, mert a haverjai elengedték magunkat, tudván, hogy a főnök nem fog beszólni nekik. Az ügyfelek felé persze én tartom a hátam. Megkértem, hogy találjon ki valamit, mert a negatív ügyfélvisszajelzések folyamatossá váltak és akár el is veszíthetjük őket. Láttam rajta, hogy meglepődött, mert az igazságot csak tőlem hallotta, a haveroktól – érthető okok miatt - nem.”

Készítette: Khojaste K

Címkék: munkahely, főnök, típus, vezető