Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Két angol diák különös ötlettel állt elő, hirdetési ügynökséget alapítottak, amelyen saját arcukat "árulták".

Ross Harper és Ed Moyse, a két, egyaránt 22 éves fiatalember a vevő kérésének megfelelő színre festi az arcát. A találékonyságra a kényszer vitte őket, ugyanis mindketten 25 ezer fontos hitelt vettek fel tanulmányaik finanszírozására – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Vállalkozásuk sikertörténetté vált országukban is, ahol a fiatalok körében 22 százalékos a munkanélküliség, és ahol még a legismertebb cégeknél dolgozó diplomások számára sem könnyű új állást találni. "Voltak terveink saját szakmánkban, de azt mondtuk: a munkaerőpiac pillanatnyilag olyan rossz helyzetben van, hogy legalább egy évre megpróbálkozhatnánk valamilyen kreatív kezdeményezéssel - elevenítette fel a közgazdász képzettségű Moyse. - Mivel már 50 ezer font adóssággal indultunk, nem akartunk sokat befektetni."

És valóban: mindössze 100 fontra volt szükségük, ebből vásárolták meg a festéket, hogy arcukat a vevők óhaja szerint átfessék. Október 1-je óta minden nap sikerült "eladniuk hirdetési felületüket", a vevők között egyaránt voltak kis és nagy vállalatok. Az utóbbiak között szerepelt az Ernst and Young tanácsadó cég is. Amióta létrehozták a céget, már több mint 30 ezer fontot vágtak zsebre arcuk bérbe adásából. A két barát májusban nemzetközi szinten is kamatoztatni kezdi kezdeményezését. "Érdeklődést tapasztaltunk Hongkongban, az Egyesült Államokban és egész Európában" - közölte Harper.

"A legelső napon 1 fontért adtuk az arcunkat, ami nem valami sok diplomások számára" - emlékezett vissza Moyse. A két barát ma már akár 400 fontot is elkér bizonyos hirdetőktől, akik számára olyan mutatványokat is végeznek, amelyek révén belekerülnek a hírekbe: ugrottak már ejtőernyővel, máskor jeges folyókban úsztak kipingált arccal. A páros ősszel új projektet indít, most már igazi beruházással, hiszen sikerült felhívni magukra a figyelmet. Abban reménykednek, hogy sikerük ötleteket adhat más diákoknak is, akiknek manapság a brit egyetemi felvételi költségek megháromszorozódásával és növekvő munkanélküliséggel kell szembenézniük.