Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A bagoly és pacsirta tematika a közbeszédben gyakran emlegetett Bagoly vagy pacsirta? és legalább ennyire vitatott is, pedig a különböző kronotípusok létezése tudományosan is megalapozott. „A 70-es évektől keresik kutatások a választ arra, hogy bizonyos emberek miért tudnak könnyebben felkelni, míg mások sokáig alszanak, illetve egyesek miért képtelenek éjfél előtt lefeküdni, míg sokak már este tíz órakor is alig tudják nyitva tartani a szemüket. Az okok a biológiai óránk egyéni beállítódásában keresendők, azonban az általános vélekedés szerint a genetikánkon túl a társadalom és a környezetünk is hatással van ránk, ami a számunkra kényelmes felkelési és lefekvési ritmust illeti” – avat be a mindenkit érintő témába Csontos Timi coach.

Pacsirtáknak áll a világ?

Amit biztosan tudunk, hogy a baglyok és pacsirták természetes ritmusában valóban van két-három órányi eltérés azt tekintve, hogy ki mikor ébred magától vagy szeret elaludni. „Ezt nem egy vagy-vagy képletként kell értelmeznünk, sokkal inkább egy skála két végpontjáról beszélhetünk, amelyen belül rendkívül sokfélék lehetünk, így olyanok is bőven akadnak, akik abszolút középutasok, vagyis a nappal kelnek és fekszenek, így egyáltalán nem élik meg szélsőségesen az említett különbségeket. Ráadásul a kronotípusunk a korral változik: míg a gyerekek és tinédzserek rendszerint sokáig alszanak, az idősebbek általában korán kelnek. A biológiai ritmusunk a nemünkkel is összefügg, sőt a kultúrák között is vélnek különbségeket felfedezni” – osztja meg interjúalanyunk.

Az iskolarendszer és a hagyományos illetve műszakos munkarend sokak számára gátolja a biológiai óra szerinti működést, és leginkább a pacsirtáknak kedvez. A baglyokat gyakran bélyegezik lustáknak, pedig az ébren töltött, aktív óráik száma ugyanannyi, mint korán kelő társaiknak, csak épp máskorra esik, már ha hagyja a munkaidő, hogy így legyen.

A tudatos változás

Jó hír, hogy a szakember szerint a velünk született kronotípus megváltoztatható, bár önfegyelmet és kitartást kíván a folyamat. „Akár bagolyból pacsirtába, akár pacsirtából bagolyba kell átváltanunk egy új munka, vagy esetleg egy másik időzónába való költözés miatt, naponta egy órát állíthatunk a biológiai óránkon. Az átállást könnyen meg lehet szokni, ahhoz azonban, hogy az új ritmust hosszabb távon is fent tudjuk tartani, nagyfokú tudatosságra van szükségünk.

Bagoly vagy pacsirta? munka, biológiai óra, kronotípus

A hétköznapok jól kiszámítható keretet adnak a változáshoz, a nagyobb kihívást jellemzően a hétvégék jelentik. „Amikor nincs rajtunk a társadalmi nyomás, szívesen kelünk és fekszünk a számunkra komfortos időpontban, ami azt is jelenti, hogy ha az amúgy pacsirta rendben dolgozó bagoly hétvégén visszacsúszik a természetes éjjeli üzemmódjába, vasárnapról hétfőre kizárólag némi alvásmegvonással tudja tartani a szükséges korai ébredést. Ez az áldozat persze egyszer egy héten gond nélkül vállalható, arra azonban elengedhetetlen odafigyelnünk, hogy a többi napon hét-nyolc órát mindenképp aludjunk” – hangsúlyozza Timi.

Ahhoz, hogy zökkenőmentesen teljenek a munkanapjaink, ismernünk kell magunkat, hiszen így tudjuk majd a tudatos döntéseket meghozni, és kitartani azok mellett. „Pacsirtaként az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy este tíz óra után is ébren maradjunk, ami nemcsak a szociális életet nehezítheti meg, de az olyan munkakörökben való teljesítést is, ahol például külföldi kollégákkal este tizenegykor vagy éjfélkor kell fontos megbeszéléseket folytatnunk, rendszeresen. Az alvás mennyisége ez esetben is lényeges kérdés, hiszen a számunkra szokásos kora reggeli ébredés mellett 17-18 órát lennénk talpon, ami már rövidtávon is tarthatatlan, vagyis a későbbi kelésre kell átprogramoznunk magunkat” – fejti ki a coach.

Hozzuk ki magunkból a legtöbbet!

Nem kérdés tehát, hogy a személyes hatékonyságunk, bármilyen típusba tartozunk is, elsősorban attól függ, hogy eleget alszunk-e, minden más csak ezután jön! „Az alvás élettani szerepe kulcsfontosságú, hiszen ekkor zajlanak le a regenerálódást segítő és méregtelenítő folyamatok szervezetünkben. Éppen ezért nem lehet a hét közben kimaradt alvást hétvégén bepótolni, és ha nem pihenünk eleget, annak számtalan negatív következményét megtapasztalhatjuk, mint az idegrendszeri problémák, a koncentrációzavar, vagy az elhízás. Akinek nehézséget jelent a megfelelő időben elaludnia, érdemes alvást segítő technikákat kipróbálnia, mint a meditáció, a különböző légzőgyakorlatok és a lelassulást segítő rutinok” – tanácsolja interjúalanyunk, aki úgy véli, kötött munkaidőben 8 és 17 óra vagy 9 és 18 óra között is lehetünk produktívak, bagolyként és pacsirtaként egyaránt, ha tisztában vagyunk egyedi működésünkkel.

Figyeljük meg, számunkra melyik napszak mire alkalmas a leginkább. Általában elmondható, hogy a pacsirták a reggeli órákban végzik el a legfontosabb feladataikat, és sokan közülük éppen ezért akár már reggel hétkor az irodában vannak, míg a baglyok este alkotnak, így nem ritkán este hétig is bent maradnak munkahelyükön. De nem csak ezekben az időszakokban érdemes gondolkodnunk, hiszen elképzelhető, hogy valakinek a délelőtt vagy épp a tizenegytől háromig tartó időintervallum az, amikor a leginkább képes fókuszálni. Ezekre a produktív órákra időzítsük a legtöbb erőfeszítést, kreativitást igénylő, és éppen ezért gyakran halogatott teendőinket, minden mást, ami könnyen jön, mint az e-mailek megválaszolása, az adminisztráció, a számlák befizetése vagy a megbeszélések szervezése, végezzünk el akkor, amikor nem vagyunk teljesítményünk csúcsán.

A produktivitásukat mindfulness gyakorlatokkal, fókuszáló és energizáló technikákkal akkor is növelhetjük, ha biológiai óránk szerint épp nem vagyunk olyan aktívak. „Szerencsére napjainkban a munkaerőpiac változása egyre nagyobb teret enged a rugalmasságnak, és a munkában töltött idővel szemben ma már sokkal inkább az eredmények számítanak, így pedig a személyes ritmusunk szerinti ciklikusság is jobban kiaknázható. Aki intenzíven megéli biológiai működését, és fontos számára ennek követése, annak ajánlott kötetlenebb munkát választania, amennyiben ezt az élethelyzete, környezete is lehetővé teszi, ugyanis egy ilyen munkakörben sikeresebbnek és elégedettebbnek is fogja érezni magát, és az esetleges konfrontálódást is elkerüli felettesével, amiért épp nem reggel nyolcra jár dogozni” – teszi hozzá a fentiekhez Timi.

A szakértő meggyőződése szerint, ha megfelelően táplálkozunk, elegendő folyadékot fogyasztunk, eleget alszunk és rendszeresen mozgunk, már többet tettünk az egészségünkért, mint egy átlagos embertársunk, és a biológiai óra csupán egy tényező lesz a sok másik közül. Amennyiben azonban úgy érezzük, hogy aktuális munkánk törekvéseink ellenére sem teszi lehetővé a számunkra egészséges működést, váltsunk mihamarabb! Számtalan lehetőség vár ránk, és ha kérünk hírlevelet és Facebook értesítést is, biztosan nem maradunk le a nekünk való állásról.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkaidő, hatékonyság, biológiai óra, kronotípus