620 100 regisztrált álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál (NFSZ), egy hónap alatt 8,3 százalékkal csökkent a számuk. Éves összehasonlításban azonban nőtt a munkanélküliek száma, 2012. azonos időszakában 28 926 fővel (4,9 százalékkal) kevesebben kerestek állást.

Márciusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 13,9 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 9,4 százalékos értéket mutatott - olvashatjuk az NFSZ legfrissebb jelentésében.

Az álláskeresési járadékosok közül 9917 embernek sikerült elhelyezkednie márciusban - derül ki a részletes adatokból.

292 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, közel egynegyed részük álláskeresési ellátásban, a többség pedig szociális jellegű támogatásban részesült. A többiek, 328 100 ember nem kapott semmiféle ellátást. (Egy hónappal ezelőtt 351 ezren voltak.)

Negyedével több a pályakezdő

2013. márciusban a munkaügyi központok nyilvántartásában 73 900 pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 11,9 százalékos volt. Az előző hónaphoz képest 4,6 százalékkal csökkent a számuk, ám egy év alatt 26,5 százalékkal emelkedett.

A legtöbb pályakezdő fiatal Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben volt, de e két megye mellett még jelentős a Hajdú-Biharban regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is. A legkevesebben a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Zala, míg a legmagasabb Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Tolna megyékben vannak.

A pályakezdő álláskeresők 36,6 százalékának a 8 általános a legmagasabb végzettsége, ötödük elvégezte a szakiskolát vagy a szakmunkásképzőt, 14,8 százalékuknak gimnáziumi, 22,1 százalékuknak szakközépiskolai, technikumi érettségije van. Mindössze 6,6 százalékuk diplomás.

Márciusban a 25 éven aluli korosztályba 98 ezer álláskereső tartozott (egy év alatt a számuk tízezerrel emelkedett), az 50 éven felüli állástalanok száma 155 900 volt. A fiatalabbak 15,8 százalékot, az idősebbek pedig 25,1 százalékot tettek ki az álláskeresők között. A fiatalok közül minden negyedik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrált. Az idősebb álláskeresők a fővárosban vannak a legtöbben.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők 178 100-an voltak, az összes állás nélkülihez viszonyított arányuk 28,7 százalékot tett ki.

Negyedmillió embernek a 8 általános a legmagasabb végzettsége

Iskolai végzettség tekintetében a legfeljebb általános iskolát végzettek 255 400-as létszáma az álláskeresőkön belül 41,2 százalékot jelentett a vizsgált hónapban. Középfokú végzettséggel 333,3 ezer (53,7 százalék), felsőfokúval pedig 31,5 ezer fő (5,1 százalék) rendelkezett.

A regisztrált állástalanok közül minden második (314 500 fő) - iskolai végzettség szerint - szakképzetlen volt (a statisztika ide sorolja azokat is, akik gimnáziumi érettségit szereztek, de nincs szakmájuk). Az országos, 50,7 százalékos szakképzetlenségi szintnél kisebb érték tizenegy megyében mutatkozott.

A legkevesebb álláskereső Győr-Moson-Sopron megyében volt, emellett megemlíthető még Budapest, Vas és Pest megye is. A legtöbb munkát keresőt továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találjuk, e két megye az összes álláskereső 21,4 százalékát adta a 2013. márciusi zárónapon.

Az új állások 91,9 százaléka támogatott volt

Márciusban a foglalkoztatók összesen 141 800 üres álláshelyet jelentettek be a munkaügyi központoknál. Az állások száma előző hónaphoz képest több mint hatszorosára, az előzőz év márciusához viszonyítva pedig két és félszeresére növekedett. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből érkezett.

A zárónapon 73,7 ezer állás maradt üres, betöltetlen.Az újonnan bejelentett munkaerőigények között ismét a támogatott álláshelyek domináltak (91,9 százalék).

A munkáltatók által igényelt 11,5 ezer nem támogatott munkaerőigény mennyisége lényegében azonos nagyságrendű volt, mint az előző hónapban. A legtöbb ilyen munka Budapesten és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom megyében volt.

A legtöbb állás a feldolgozóipar, a kereskedelem, gépjárműjavítás és az építőipar területétől érkezett. A feldolgozóiparon belül továbbra is az élelmiszer-, ital-, dohánytermék gyártás dominált.

Kevesebb csoportos leépítés

Márciusban tovább csökkent a bejelentett csoportos létszámcsökkentésben érintett munkavállalók száma. 1036 főnek került veszélybe a munkahelye, az előző hónaphoz képest 9,6 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 71,9 százalékkal csökkent.

A leginkább érintett Pest megye és Budapest megye volt. A foglalkoztatók tevékenysége szerint a legtöbb érintett munkavállalót a feldolgozóiparban és a kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban találjuk.

Készítette: Durbák Ildikó