Amikor a mesterséges intelligencia kérdez

2019. április 10. Forrás: HireVue.com/Profession.hu

Hasznos: - + Nyomtat

Vajon mire számíthatunk, és hogyan készüljünk fel egy egészen új típusú interjúhelyzetre? Utánajártunk!

Önnek ajánlott állások

A telefonos és skype-interjúk mellett egy új műfaj van kialakulóban: egy speciális, mesterséges intelligencia által vezérelt videóinterjú, amelynek érdekessége, hogy mondhatni egy szereplős, ugyanis a kérdések egy automata rendszeren keresztül érkeznek hozzánk, a válaszokat pedig a kameránkba kell elmondanunk. Napjainkban jellemzően a multinacionális cégek és a munkaerőközvetítők kísérleteznek az új rendszerrel, amelynek célja, hogy felgyorsítsa a kiválasztást, vagyis mindkét fél profitálhat belőle. Lássuk, mit érdemes tudnunk róla!

Az első lépések

A folyamat az álláspályázatunk elküldésével kezdődik, pontosan úgy, ahogy azt már megszokhattuk, aztán jön is a csavar, ugyanis nem a telefonos megkeresés következik, hanem egy e-mail érkezik a postafiókunkba, benne egy linkkel, és egy rövid instrukcióval, miszerint egy megadott időintervallumon belül kattintsunk a videóinterjúért. Hogy ezt mikor, hol és milyen eszközön tesszük, ránk van bízva, azonban kamerára és mikrofonra mindenképp szükségünk lesz a lebonyolításhoz, mivel a technika a képet és a hangot egyaránt analizálva végzi el a pályázók előszűrését. A program vizsgálja az arcmimikát, a hangerőt, a hanglejtést és figyel az elhangzó szavakra is, mindezek mentén kerülnek ki a legjobb jelentkezők, akik aztán már hagyományos interjú keretében mutatkozhatnak be, illetve ismerhetik meg lehetséges munkaadójukat.

Megnyugtató körülmények

Mivel rajtunk múlik, mikor érezzük késznek magunkat, hogy elindítsuk a felvételt, érdemes a legoptimálisabb körülményeket megteremtenünk a nagyjából fél órás programhoz. Válasszunk egy csendes, nyugodt helyszínt, gondolva arra is, hogy a kamera nemcsak minket, hanem a hátteret is venni fogja, ezért törekedjünk a semlegességre, hogy az a bizonyos első benyomás a lehető legjobb legyen. Ruházatunkat is ennek megfelelően ajánlott megválasztanunk, induljunk ki a már jól ismert interjúkból, de persze túlzásba sem kell esnünk, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és lefőképp önmagunk legyünk abban, amit viselünk. Amennyiben munkaidőben tudjuk lebonyolítani a videós válaszadást, bizonyosodjunk meg róla, hogy senki nem fog megzavarni, kizökkenteni bennünket, ha tehetjük, üljünk be inkább egy kávézó eldugott sarkába a céges tárgyaló helyett.

Gyakorlat teszi a mestert

A levélben kapott linkre kattintva megnézhetünk egy rövid tájékoztató videót a program működéséről, illetve a legfontosabb információkat is tartalmazza a nyitóoldal, beleértve a megpályázott pozíciót és az interjú várható időtartamát. A kameránk és mikrofonunk beállításainak ellenőrzése után indulhat is bevetés, de mielőtt mélyvízbe ugranánk, ajánlott élnünk a gyakorlás lehetőségével. Annál is inkább érdemes kipróbálnunk, mi is vár ránk, mert bizony elsőre szokatlan lehet a kameraképünkkel farkasszemet néznünk, márpedig a virtuális bemutatkozás alatt más társaságunk nem lesz. A próbakérdések ugyanúgy írásban érkeznek majd, aztán elindul a felkészülési időt jelző óra, és az 1-2 perces összpontosítás után kezdődik is a felvétel. A próbaválaszokat is adott időkeretben kell megfogalmaznunk, visszaszámláló lesz ebben segítségünkre. Amennyiben idegennek érezzük ezt a kamerás-stopperes kérdezz-feleleket, gyakoroljunk néhány mobiltelefonos videóval, így arról is gyűjthetünk némi tapasztalatot, hogy milyen gyorsan vagy épp lassan beszélünk, mennyire érthető a mondandónk, vagy mennyire élénk az arcjátékunk.

Amikor a mesterséges intelligencia kérdez - álláskeresés, állásinterjú, MI

Amikor eldördül a startpisztoly

Ha kellően felkészültnek érezzük magunkat, vegyünk egy mély levegőt, aztán jöjjön, aminek jönnie kell! Hogy pontosan hány kérdést kapunk, és milyen tartalmúakat, az a pozíciót meghirdető cégtől és a munkakörtől is függ, de azt mindenképp érdemes átgondolnunk, melyek a munka szempontjából leglényegesebb erősségeink, mi volt a korábbi legnagyobb eredményünk, kihívásunk, és miért is jelentkeztünk az adott állásra. Bizonyos esetekben van módunk visszanézni a válaszainkat, de ennek ellenkezőjére is akad példa, amikor egyetlen esélyünk van átadni, miért is mi vagyunk a legjobbak. Legyünk fókuszáltak, figyeljünk a részletekre, kommunikáljunk magabiztosan, és ne feledjük: a kedves mosoly mindig pluszpontot ér!

Még nem találtuk meg a számunkra motiváló állást? Kapcsoljunk nagyobb fokozatra, válogassunk a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való munkáról sem.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: álláskeresés, állásinterjú, MI, munka, karrier

- Profession.hu

További cikkek az állásinterjúról
További cikkek az állásinterjúról
www.facebook.com/Profession.hu

Kapcsolódó témák

-

Mennyit érek?

2019. március 22.
Amikor állást keresünk, a bér központi kérdésként motoszkál a fejünkben. Vajon mennyit kérjünk, és egyáltalán mi határozza meg a munkaerőpiaci értékünket? Bővebben

-

Én, a tökéletes pályázó

2019. február 13.
Tűnjünk ki a jelentkezők közül: mutassuk meg, hogy pontosan minket keresnek a megpályázott pozícióra. 3+1 azonnal bevethető tipp cikkünkben. Bővebben