Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az idén is meghirdetik az „ország legjobb állását”: a Körös-szögi Területfejlesztési Nonprofit Kft., a szarvasi önkormányzat támogatásával bloggert keres, akinek 2011. augusztus 1. és 31. között az interneten keresztül ország-világgal meg kell ismertetnie a helyi turisztikai lehetőségeket. Mindezt természetesen saját élményeire alapozva, azaz ebben az egy hónapban Szarvason kell élnie – adta hírül a Beol.hu. Az állást elnyerő pályázó hetente más és más körös-parti szállodában, panzióban lakhat, s természetesen ingyenes étkezést is biztosítanak számára a helyi éttermekben. Bruttó 500 ezer forintos fizetését (s annak járulékait) a szarvasi önkormányzat vállalta magára, erről a március 24-i ülésen döntött a képviselő-testület.

Az egyik magyar utazási iroda tavaly ősszel meghirdetett egy játékot, amelyben a világ második legjobb állására lehetett pályázni. A verseny nem véletlenül kapta „A világ második legjobb állása” nevet, a szervezők ugyanis megkeresték az ausztrál kampány megbízóit, akik támogatásukról biztosították a magyar kezdeményezést.

Hivatalos világutazó lett

A magyar verseny három fordulóból állt: az első két fordulóban az volt a közös, hogy a pályázóknak először egy filmecskét kellett készíteniük önmagukról, egy korábbi utazásuk alkalmából szerzett élményeikről. A második körben a döntő mezőnyének kiválasztását javarészt a nagyközönségre bízta az utazási iroda, így a szavazatok alapján 10 fő, a Tensi szakmai szempontú választása alapján pedig további 7 fő jutott a döntőbe. Ők a Budapesti Gazdasági Főiskolán hatfős szakmai zsűri előtt „mérkőztek meg” egymással egy többórás vetélkedőn. A játékra közel 200 fő jelentkezett 2010 novemberében és decemberében.

A versenyt Gyémánt Balázs nyerte, így mostantól ő tesztelheti a Tensi útjait fél évig a világ 6 különböző pontján. A 26 éves budapesti fiatalember egymillió forintot is nyert. A döntőben a feladatokon való megfelelése, humora és a vetélytársak tisztelete mind hozzájárult ahhoz, hogy az igen erős mezőnyből ő legyen a kiválasztott. Az élményeiről folyamatosan be kell számolnia videóblog és internetes napló formájában.

 Álomállás 

A nyertes első útja hamarosan elkezdődik, a Karib-tengerre indul a világ legnagyobb hajója, az Oasis of the Seas fedélzetén, majd májusban Mauritiusra látogat. A hivatalos világutazó a nyár folyamán ellátogat még a Disneyland Párizsba, részt vesz európai városlátogatásokon és egy csodálatos földközi-tengeri hajóúton.

A turizmusban nem ritka

Az ausztráliai játék győztese, Ben Southall elképesztő kalandként élte meg a munkát, amely abból állt, hogy egy paradicsomi szigeten kellett „gondnokként” működnie, és erről blogot írnia. „2009 júliusában egy új és óriási kaland kezdődött számomra. Fantasztikus élmény volt egy olyan emlékezetes versenyben részt venni, mint ’A világ legjobb állása’. Általában olyan dolgokkal foglalkozom, melyeket egyesek kalandosnak vagy akár őrültnek is tarthatnak, de én mindig is úgy próbáltam élni, hogy a lehető legjobban kihasználjam azt az időt, amit a Föld nevű bolygón töltök” – nyilatkozta akkor.

Ám nemcsak a nyertes járt jól „A világ legjobb állása” versennyel. 2009-ben az 56. Cannes Lions reklámfesztiválon – ahol a világ legjobb promóciós, direktmarketing és pr-kampányainak osztották ki az oroszlánszobrokat – az ausztrál kampány három kategóriában is elvitte a Grand Prix-t – írta a Turizmus Online. „Amit igazán szerettünk benne, hogy egy lényegében minimális büdzséből sikerült világméretű kampányt csinálni az online segítségével” – mondta Lars Bastholm (Ogilvy North America), a cyber kategória zsűri elnöke.

Az egyik kozmetikumokat gyártó francia cég 2010 nyári munkájára meghirdetett álláspályázatára is rengeteg jelentkező volt, 700-an próbáltak szerencsét. A versenyt, akiknek a munkájuk annyi volt, hogy hat héten át ötezer euró (1,35 millió forint) zsebpénzért ők kenték a nyaralókra a naptejet az Atlanti-óceán partján, Sables-d’Olonne strandján.

Hazánkban is volt már példa hasonló álommunkára: tavaly nyáron a „magyar Pamela Andresont” kereste egy szépségverseny segítségével a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő. A 32 éves nyertesnek, Patkós Évának a fürdő a fejlesztési programját kellett népszerűsítenie. Az ország legjobban fizetett úszómesternője, a sárvári „Baywatch-lány” 10 napi munkáért 250 ezer forintot kapott.