Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Májusban indul az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében a pályázat – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A keretösszeg csaknem 7 milliárd forint, amellyel 1600 új vállalkozás létrejöttét kívánják segíteni.

Az önfoglalkoztatás támogatása a célja a pályázatnak, melynek keretében maximum 3 millió forint tőkejuttatás nyerhető el vállalkozás indítására. Ennek a több mint egymilliárd forintos forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítják – ismertette az államtitkár. A támogatás azoknak nyújtható, akik legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresők, vagy rehabilitációs járadékban részesülnek. Azok is pályázhatnak, akik az önfoglalkoztatást egyéni vállalkozás keretében, gazdasági társaság tagjaként, mezőgazdasági őstermelőként oldják meg.

A nyertesek 3 millió forintig visszatérítendő, részben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő kamatmentes tőkejuttatást nyerhetnek el. Maximum 2 millióig a támogatást nem kell visszatéríteni, és lehetőség van 20 százalék előleg folyósítására. A pályázatokat a lakóhely, illetve a tartózkodási hely szerint illetékes munkaügyi központokhoz lehet benyújtani.

Korábban több kiemelkedő vállalkozói ötlet halt el előleg hiányában, illetve amiatt, hogy utófinanszírozottak voltak a pályázatok – hívta fel a figyelmet Czomba Sándor. Példaként említette, hogy 3 millió forint támogatási összeghez ténylegesen 5-6 millió forintra volt szükség a megkövetelt fedezet miatt. Kiemelte továbbá, hogy a 120-150 százalékos fedezet helyett a már nyitva lévő pályázatnál a valamennyi bankszámlára szóló inkasszó is elegendő biztosítékként.

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatról az államtitkár elmondta: annak alapvető célja a 18 és 35 év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező, új egyéni vagy mikro vállalkozást indítani tervező fiatalok segítése. A program két pályázati részből áll. Az elsőben zajlik a fiatalok felkészítése, amely májustól fél évig tart, és 2 milliárd forintból valósul meg. Vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatást végző szervezetek vagy konzorciumok pályázhatnak, amelyek – nyertes pályázat esetén – toborozzák az életképes ötletekkel rendelkező, vállalkozó kedvű fiatalokat. Ezen szervezetek fognak a jövőben tanácsadást, képzést, felkészítést nyújtani nekik, segítenek az üzleti terv elkészítésében, valamint azt jóváhagyják és értékelik azokat.

A második szakaszban a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező fiatalok pályázhatnak, itt a támogatási összeget automatikusan lehet igényelni. A maximális támogatás egyénenként 3, társaságonként 6 millió forint – mondta el az államtitkár. Ezeket a második körös pályázatokat a tervek szerint 2012. december elsejétől lehet benyújtani, a keretösszeg itt 4,94 milliárd forint.

Czomba Sándor elmondta, hogy Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások az üzleti szférában foglalkoztatottak háromnegyedének biztosítanak munkát. A több mint 682 ezer vállalkozás körülbelül 2 millió munkavállalót foglalkoztat.