Önzetlen évkezdés

2019. január 02. Forrás: Profession.hu

Hasznos: - + Nyomtat

Az új év kezdete jó alkalom egy olyan fogadalom megtételére, amivel másokat támogathatunk. Napi 100 forinttal pedig a fogyatékkal élő gyerekeknek és felnőtteknek segíthetünk!

Önnek ajánlott állások

A SUHANJ! Alapítvány 2018 márciusában alapította meg a 100-asok Klubját, aminek a tagjai az év minden napján 100 forinttal segítik a szervezet munkáját. Ehhez a csoporthoz csatlakozhatunk mi is, ha újévi fogadalmunkkal másokon szeretnénk segíteni.

A SUHANJ! Alapítvány közhasznú szervezet 2010 óta osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Mit jelent ez?

Futó, úszó és triatlon edzéseket szerveznek kerekesszékes, látássérült és értelmi sérült sportbarátoknak, akikkel akár a családtagjaik is együtt mozoghatnak. Önkéntesek közreműködésével pedig segítik a tömegsport-versenyeken való megjelenést is.

Az alapítvány 2016-ban megnyitotta az ország első és máig egyetlen akadálymentes edzőtermét is SUHANJ! Fitness néven. A szervezet értékes munkájáról az alábbi videóban is tájékozódhatunk:

A 2017-ben és 2018-ban is Civil Díjjal kitűntetett szervezet munkáját önzetlen adományozók segítik, a kezdeményezéshez pedig bárki csatlakozhat! Napi 100 forinttal mi is segíthetünk a fogyatékkal élő gyerekeknek és felnőtteknek, támogatva az alapítvány munkáját a www.szazasokklubja.hu oldalon!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

- Profession.hu

További cikkek a szakmákról
További cikkek a szakmákról
www.facebook.com/Profession.hu

Kapcsolódó témák

-

Ilyen a munka egy sörgyárban

2019. január 18.
Vajon milyen perspektívát kínál egy vidéki gyár a tapasztalt szakembereknek vagy épp a pályakezdő fiataloknak? Megkérdeztük! Bővebben

-

Sosem késő váltani

2019. január 14.
Sokszor érkezünk válaszúthoz életünk során: meg kell tanulnunk felismerni a nehéz helyzetekben is a pozitívumokat és döntést hozni, merre billenjen a mérleg. Ez a pályaváltásnál sincsen másképp! Bővebben