Mindennek van határa!
Érthető, ha az előrejutás és a siker érdekében sok plusz feladatot bevállalunk, de legyünk óvatosak! Ha nem vigyázunk, könnyen „papucsmunkatárs” válhat belőlünk!
Önnek ajánljuk!
Ha előbbre szeretnénk jutni a ranglétrán – márpedig, miért is ne szeretnénk –, bizony sokszor áldozatokat kell hozunk. Kiváltképp, ha azok a típusok vagyunk, akik a sikert kemény munkával szeretnék elérni. Túlórák, plusz feladatok, hétvégézések, és még sorolhatnánk, hogy miket be nem vállalunk azért, hogy felfigyeljenek ránk, és értékeljék, sőt, akár megjutalmazzák igyekezetünket.
A gond csak az, hogy ezzel a viselkedéssel könnyen pontosan az ellenkezőjét érhetjük el, és hirtelen azon kaphatjuk magunkat, hogy már szó nélkül elvárják tőlünk a plusz munkát, és, nem hogy nem értékelik azt előléptetéssel, de még csak egy köszönömöt sem kapunk érte.
A „papucsmunkatárssá” válás jelei
Felettesünk, kollégáink már szó, illetve kérdés nélkül, magától értetődően passzolják át nekünk a feladatokat.
Az, hogy a főnökünk időről időre ad nekünk némi plusz munkát, teljesen természetes, főleg, ha az szorosan a feladatkörünkhöz kapcsolódik. Egy-egy éjszakázásba, hétvégézésbe még nem is halt bele senki. Ami viszont már nem normális, ha állandóan érkeznek hozzánk az újabb és újabb feladatok, ráadásul olyanok, amik a munkakörünkön kívül esnek és jelentősen megnövelik a leterheltségünket. Ami pedig már mindennek a határa, ha nem is a főnökünktől érkeznek ezek a munkák, hanem a kollégáink igyekeznek minél több mindent átpasszolni nekünk. A megoldás? Tanuljunk meg NEM-et mondani!
Soha senki nem köszön meg semmit
Természetesen nem várhatjuk el a felettesünktől, hogy minden egyes alkalommal, amikor kér tőlünk valamit, ami amúgy is a munkánk, hálaimát rebegjen nekünk, de, ha soha, egy szóval sem ismerik el a munkánkat, az bizony intő jel!
Egy jó trükk, ha nem várunk a főnökünkre, hanem kézbe vesszük a dolgokat, és mi kérünk tőle egy időpontot, akár heti rendszerességgel egyeztetve egyet, amikor is pontról pontra végigvesszük vele, hogy miken dolgoztunk a héten, és milyen eredményeket értünk el. Így szinte kikerülhetetlenné tesszük számára, hogy értékelje a munkánkat.
A munkaidőnk nagy részét nem a munkakörünkbe tartozó feladatokkal töltjük
Még a nap elején írjunk össze egy to-do listát a SAJÁT feladatainkkal, amiket mindenképpen szeretnénk elvégezni aznap. Ha a nap végén azt vesszük észre, hogy szinte egyikhez sem sikerült még csak hozzányúlnunk sem, cserébe viszont az összes kollégánk le tud lépni előbb nekünk köszönhetően, képzeletben csapjunk az asztalra, hogy „na, ebből elég volt!”. Nagyon dicséretes, ha segíteni szeretnénk a többieknek, de, mint azt már tudjuk, mindennek van határa! Reálisan gondoljuk át, hogy mi az a plusz feladat, amit be tudunk vállalni szívességből (hiszen könnyen előfordulhat, hogy egyszer nekünk lesz erre fordítva szükségünk), de muszáj egy pontot a saját munkánkat és időbeosztásunkat előtérbe helyezni!
Ha pedig esetleg a főnökünk személyes dolgait intézzük munkaidőben és így az elvégzendő munkánkra csak akkor marad időnk, ha bent maradunk sokáig, nyugodtan beszélgessünk el a HR menedzserrel.
Kettő, netalán három ember helyett dolgozunk
Előfordul, hogy valaki felmondott, és átmenetileg nekünk adják át az ő munkáit is. A lényeg, hogy ez ne állandósuljon! Illetve, ha úgy érezzük, mi vagyunk az egyetlenek, akik reggeltől estig megállás nélkül dolgoznak, míg mások szemmel láthatólag unatkozva kávézgatnak vagy passziánszoznak, beszéljünk a főnökünkkel! Ha nem vagyunk benne biztosak, hogyan is hozhatnánk fel egy ilyen kényes témát, próbálkozzunk valami ehhez hasonlóval: „Ha valamikor lenne ideje a héten, akár egy fél órára, megköszönném, ha át tudnánk beszélni a feladatköreimet, illetve, hogy azok pontosan mit foglalnak magukba. Az utóbbi időben kicsit túlterheltnek érzem magam...”
Ha nincs kompenzálva a befektetett extra időnk, energiánk
Ha a fentiek után még csak elő sem léptetnek, illetve nem is kapunk fizetésemelést, őszintén el kell, hogy gondolkodjunk rajta, mennyire is vagyunk kihasználva. Még abban az esetben is, ha esetleg tudjuk, hogy a cég nehéz időket él meg, le kell tudnunk ülni a felettesünkkel, és kitalálni alternatív juttatásokat, amivel kompenzálni tudja az erőfeszítéseinket.
A legszerencsésebb természetesen, ha a jutalmazás, elismerés magától érkezik, de, ha nem, tegyünk érte! Rengeteg munkánk van a cégben, így tiszta lelkiismerettel kezdeményezhetünk egy ártárgyalást vagy egy előléptetést.
Ha nincs megállásunk
Mindenkinek szüksége van egy kis szünetre és pihenésre, hogy feltöltődjön. Éppen ezért, ha a főnökünk már azért is kiabál velünk, ha egy kicsit hosszabb ebédszünetet tartottunk, vagy, ha nem enged el minket hosszabb szabadságra, húzzuk be a kéziféket és álljunk a sarkunkra!
A kemény igazság az, hogy ha esetleg azon vettük észre magunkat, hogy a cikket olvasva végig magunkra ismerve bólogattunk, bizony nem vagyunk egyszerű helyzetben. Szerencsére azért nincs veszve minden, ezek a nehézségek könnyen orvosolhatóak. A lényeg, hogy mielőtt felbuzdulva a főnök asztalára csapnánk, hogy „eddig volt és ne tovább!”, nézzünk tükörbe, és gondolkodjunk el rajta, mi mennyiben vagyunk hibásak a történetben. Meg kell tanulnunk, a magunk érdekében határokat húzni, és határozottan fellépni, ha úgy érezzük, kihasználják a lelkesedésünket.
Készítette: Profession.hu
