Munkamánia: amikor már baj van

2018. augusztus 08. Forrás: Profession.hu/Istók Nikoletta

Hasznos: - + Nyomtat

Lehet a szorgalom, a kitartás és a lelkiismeretesség túl sok? Szakemberrel beszélgettünk.

Önnek ajánlott állások

Munkamániáról akkor beszélünk, amikor felborul életünk egyensúlya, és valamennyi életterületünk háttérbe szorul a munka rovására. Ilyenkor, bár a test jelez, mégis sokan nehezen ismerik fel, hogy túlzásba estek. „Mai rohanó, felpörgött világunkban a munkamánia szinte átlagosnak számít, mintha az lenne a normális, hogy állandóan dolgozunk. A multinacionális cégek részéről gyakran elvárás is, hogy nyolc óra helyett akár tíz-tizenkét órát is munkával töltsünk, a túlóra magától értetődik, ahogy az is, hogy hazavisszük a feladatokat. A legtöbben mindezt teljesítik is, az egészségük, a magánéletük, a pihenés rovására, mivel félnek a kirúgástól, az ördögi kör tehát itt be is zárul. Ez azonban rendkívül téves hozzáállás, és egy ilyen eltolódott állapot garantáltan nem tartható fenn sokáig” – kezd bele a témába Andrási Betty, pszichológus.

Kiváltó okok

A munkamánia gyökere jellemzően egészen mélyen húzódik, és igen sokféle lehet. „Előfordul például, hogy valaki a szüleitől nem kapta meg azt az elismerést, amire vágyott, és munkával kompenzálja a hiányt. A munkahelyi sikerek ilyen esetben büszkeséggel, jó érzéssel töltik el az érintettet, egészen addig, amíg fel nem tűnik számára, hogy az egész élete csupán a munkáról szól. Hasonló kiváltó ok lehet az élet többi területétől, például a párkapcsolattól, a gyermekvállalástól való félelem is. Aki így érez, az a munkában lel biztonságra” – sorolja Andrási Betty.

Majd folytatja: „ha túlságosan káoszos az életünk többi területe, vagy épp valahol komoly probléma merül fel, például a párkapcsolatunkban, szintén lehet indok arra, hogy a munkába meneküljünk. Így elodázzuk a szembenézést a kellemetlen helyzetekkel, sőt egyenesen arra fogjuk a megoldás hiányát, hogy túl sokat dolgozunk. Mindezeken túl a munkamánia oka a neveltetéssel, szocializálódással is összefüggésbe hozható: ha azt az érzést plántálták belénk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha kiváló munkaerőként teljesítünk, vagyis ilyenkor a túlzásba vitt munka hátterében megfelelési kényszer és önértékelési zavar áll. Szintén az egyensúly felborulásához vezethet az felfogás is, ha a jövőbe helyezzük az életünket. Majd akkor fogunk élni, ha nagy házunk, sok pénzünk lesz, ha megházasodtunk, ha gyerekeink születtek, most pedig meghajtjuk a munkát, annak ellenére, hogy a holnap egyáltalán nem biztos! Ha kiderülne,hogy csak egy hónapunk, vagy évünk lenne hátra, biztosan a munka állna az utolsó helyen a bakancslistánkon, eddig a gondolatig azonban nem mindenki jut el.” 

Munkamánia: amikor már baj van - munka, karrier, egyensúly

Árulkodó jelek

A munkamánia bárkit érinthet, ugyanis kevésbé generáció, mint inkább az élethelyzet, a személyiség, a neveltetés függvénye. „Egy kisgyerek is lehet munkamániás, csak ez a probléma az iskolai teljesítményében, a folytonos tanulásban mutatkozik meg. De ugyanígy előfordulhat a munkamánia akkor is, ha valaki már nem dolgozik. Gondoljunk például arra a nagymamára, aki egész nap takarít, süt, főz – bizony ezzel is túlzásba lehet esni” – figyelmeztet a szakember.

A felismerés nagyon nehéz, mivel olyan motivációk, szükséglet-kielégítések, elvárás- és hitrendszer bújnak meg az állandó munka mögött, amelyek nem is tudatosulnak bennünk. Viszont biztosan lesznek egyértelmű jelek, amelyekre ajánlott odafigyelnünk! „Amikor tartósan boldogtalannak, fáradtnak érezzük magunkat, és már nem okoz örömöt számunkra a munkánk, elkezdhetünk gyanakodni. Emellett különböző betegségjegyek is árulkodhatnak arról, hogy kibillentünk az egyensúlyból. Ez lehet gyomorfekély, emésztési problémák, fejfájás, alvászavar, étvágytalanság vagy épp túlzott étvágy. Akár a kiégést is megtapasztalhatjuk, amikor nemcsak a munkánk, hanem az egész életünk iránt apatikussá válunk. Vegyünk komolyan ezeket”– hangsúlyozza Betty.    

A mi döntésünk

A pszichológus szerint tehát a probléma nem tud hosszú távon állandósulni anélkül, hogy ne tapasztalnánk meg a fentiek közül akár egyszerre több tünetet is. „Ha már úgy érezzük, valami nincs rendben, és ezt képesek is vagyunk bevallani önmagunknak, meg is tettük az első, és legfontosabb lépést. Ha azonban nem nézünk őszintén szembe a problémával, változtatni sem fogunk tudni. Tisztáznunk magunkban, de akár írásban is, hogy az egyes életterületeink hány százalékosan működnek. Ahhoz ugyanis, hogy jól érezzük magunkat, minden területnek legalább ötven százalék felett kell lennie. Ezután következhet a döntés, hogy a kialakult helyzetet meg akarjuk változtatni. Ennek megvalósításához szükségünk lesz a családunk, esetleg szakember segítségére” – vázolja a folyamatot a pszichológus.

Lényeges, hogy fényt derítsünk a munkamánia valódi okára, mert ez rejti magában a megoldást. „Számos technika létezik, mint a személyiségfejlesztést, az önismeret és önértékelés erősítése, életmód-tanácsadás, prioritásmenedzsment, vagy épp a párkapcsolati problémák feloldása. Hogy mennyi időbe telik visszatalálni az egyensúlyhoz, az függ attól, hogy mióta áll fenn ez a kibillent állapot, milyen viszonyban van az illető önmagával, mennyire támogató, bíztató a környezete, és milyen erős a saját motivációja. Sokaknál egy esetleges trauma, és az ezzel együtt járó veszteségélmény adja meg a szükséges lökést, bár ez olykor az ellenkező reakciót is kiválthatja. A lényeg, hogy ne nyugodjunk bele az állandó munkába! A mi döntésünk, melyik úton haladunk, és miért vagyunk hajlandóak tenni, ahogy az is rajtunk múlik, hogy a kötelező feladatok teljesítésén, a hasznos pénzkereseten túl mennyi élettel, értékes és emlékezetes pillanattal töltjük meg az életünket” – összegzi interjúalanyunk.

Magunkra ismertünk? Ne habozzunk elindulni a változás útján, akár már ma. Tartsuk szem előtt, hogy mindig van választásunk. Ha szükségesnek érezzük, mielőbb váltsunk munkahelyet! Kattintsunk ide a legfrissebb állásokért, vagy válogassunk a részmunkaidős lehetőségek között. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkaadók ránk találhassanak. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: munka, munkamánia, egyensúly, döntés, változás

 

- Profession.hu

További cikkek a karrierépítésről
További cikkek a karrierépítésről
www.facebook.com/Profession.hu

Kapcsolódó témák

-

Mindennek van határa!

2018. augusztus 17.
Érthető, ha az előrejutás és a siker érdekében sok plusz feladatot bevállalunk, de legyünk óvatosak! Ha nem vigyázunk, könnyen „papucsmunkatárs” válhat belőlünk! Bővebben

-

Így szereljük le a negatív kollégákat

2018. augusztus 15.
Mit tehetünk, ha a környezetünkben dolgozók folyton panaszkodnak? Mutatjuk! Bővebben