Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Napjainkban az unalom rendkívül zavaró: elfoglaltnak akarunk tűnni, hiszen az a kép él a fejünkben, hogy a sikeres emberek az átlagnál többet dolgoznak, míg a semmittevés a rosszul teljesítő, céltalan, lusta emberek jellemzője. Így ha van néhány szabad percünk, már nyúlunk is a telefonunk után: híreket olvasunk, vagy üzeneteket írunk. Pedig a legújabb kutatások szerint megéri olykor egy kis üresjáratot hagynunk magunknak. De vajon miért?

A kreativitás forrása

A legjobb ötletek sokszor olyan helyzetekben pattannak ki a fejünkből, amikor semmi produktívat nem csinálunk – tömegközlekedés, sétálás, zuhanyzás közben. Tehát tulajdonképpen akkor vagyunk a legkreatívabbak, amikor unatkozunk, amit egyre több kísérlet is igazol.

A magyarázat pedig talán nem is meglepő: az unalom az agyban új irányba tereli a gondolkodást, pontosan azért, hogy kimozdítsa az embert az üresjáratból, ami új lehetőségekhez, megoldásokhoz vezet. Hagyjuk tudatunkat ilyen módon szabadon szárnyalni, és kreativitásunk is új szintre kerül! Vagyis az sem baj, ha munkánk során  ununk egy-egy feladatot, agyunk ugyanis ekkor kapcsol át a kreatív üzemmódra.

Ezért éri meg néha unatkozni - álláskeresés, karrier, kreativitás

A jótékony álmodozás

Amikor álmodozunk, a tudatalattinkat hozzuk előtérbe, ahol nem fontos az, hogy a dolgok rendezetten és a megszokott módon jelenjenek meg. A tudatalattink sokkal szabadabb” – mondja Sandi Mann, a közép lancashire-i egyetem pszichológusa. Vagyis a kreatív gondolkodás kulcsa az, hogy hagyjuk az agyunkat pihenni, ez azonban gyakran elmarad. Mert bár mindannyiunknak vannak szabad pillanatai egy-egy nap során, de ezt az időt többnyire a közösségi média böngészésével és emailezéssel töltjük ki.

A szakember azt ajánlja, hogy a produktivitásunk támogatásáért olykor kalandozzunk el a gondolatainkban, vagy végezzünk olyan tevékenységet (pl. ússzunk), amikor agyunkat nem terheli le a modern technológia. A világ legsikeresebb emberei, mint Warren Buffett és Bill Gates is hagy magának üresjáratokat munka közben, amikor időt szánnak az elmélkedésre.

Amy Fries évtizedek óta tanulmányozza a pozitív építő álmodozást (PCD). Ez a fajta gondolkodás rég elveszettnek hitt emlékeket és kapcsolatokat tud előhívni az agyunkból, olykor „heuréka – élményeket” is okozva, ugyanis ez az állapot az, amikor elérhetjük teljes tudásunkat, emlékeinket, tapasztalatunkat és képzeletünket. „Ez a nyugodt és kissé elvont állapot jellemzi leginkább az álmodozást, ami segít megszüntetni a külső zajokat, zavaró elemeket, így jobban tudunk figyelni a belső válaszainkra.” Ahhoz hogy ezáltal jobb problémamegoldók legyünk, fontos, hogy álmodozásainkat a megoldandó kérdésekre összpontosítsuk. Vessük el agyunkban a probéla magjait, majd aludjunk rá egyet: a megoldás egy váratlan pillanatban fog megérkezni.

Az érem másik oldala

Úgy néz ki tehát, hogy az unalomtól egyáltalán nem kell félnünk – de jó tudni, hogy az unalom nem minden formája hasznos! Miközben az ingerszegény állapot elősegítheti a kreativitást és termelékenységet, a krónikus unalom mind a szellemi, mind a fizikai egészségünkre káros hatással lehet, és akár éveket is elrabolhat az életünkből. „Unatkozni, illetve ingerszegény állapotban lenni egy dolog, de ha azt érezzük, hogy az életünk céltalan, az már sokkal több figyelmet kíván. Ha sok a dolgunk, de az mind hiábavaló, akkor nagy eséllyel krónikus unalom áll a háttérben” – figyelmeztet Mann.

Gondoljuk át a fentieket, és éljünk az üresjáratok adta kreatív löketekkel. Ha azonban a napjaink célok és sikerek nélkül telnek, váltsunk munkahelyet, és aknázzuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket. Nézzünk szét a legfrissebb álláslehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállítasink alapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy leendő munkáltatónk megtalálhasson bennünket. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, szakma, karrier, kretivitás