Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Magyarországon 50 hónapja folyamatosan emelkedik a bérek reálértéke, a versenyszférában január-februárban a bruttó és a nettó bérek átlagosan egyaránt 9,2 százalékkal nőttek az előző év elejéhez viszonyítva, ami jelentős gyorsulás az előző évekre jellemző 4-5,5 százalékos növekedés után - hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Szakma Sztár Fesztivál rendezvényén.

Az államtitkár kiemelte: a vállalatok részéről egyre nagyobb az igény a jó szakemberekre, akiket hajlandóak megfizetni, ha az illető versenyképes tudással rendelkezik.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan ösztöndíjrendszer alakul ki Magyarországon a szakmát tanulóknak, amely már mutatja, "a jó szakma felér egy diplomával".

Magasabb bért kínálnak a jó szakembereknek

A fentiekből is látszik, hogy megfelelő tudással kiváló lehetőségeink vannak az elhelyezkedésre! Ha tehát új kihívásokra vagy jobb fizetésre vágyunk, érdemes szétnéznünk a legfrissebb álláslehetőségek között. Lássuk, jelenleg mely területeken keresik a legtöbb szakembert!

Szakmunka: 3121 álláslehetőség

Fizikai, segéd, betanított munka: 2268 álláslehetőség

Értékesítés, kereskedelem: 1242 álláslehetőség

Pénzügy, könyvelés: 907 álláslehetőség

Mérnök: 982 álláslehetőség

IT programozás, fejlesztés: 650 álláslehetőség

 

Jelentkezzünk a fenti lehetőségekre vagy tartsuk a szemünket a friss álláslehetőségeken és pályázzunk új állásokra! Keressünk álláslehetőségeket személyre szabott beállításaink alapján itt.

Az is fontos, hogy szánjunk az alábbi beállításokra néhány percet, hogy utána mindig első kézből értesülhessünk: kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt.

 

Készítette: Khojaste K

                      A Profession.hu Facebook oldala

                      A Profession.hu Instagram oldala