Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A kormány kiemelt célja a fiatalok támogatása, hogy döntéseikhez megkapják a megfelelő kormányzati támaszt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára nemrég egy sajtótájékoztatón. Novák Katalin felhívta arra is a figyelmet, hogy csökken a munkanélküliség ebben a korosztályban, és bővül az otthonteremtést, valamint a családalapítást segítő támogatások köre, valamint kiemelte, hogy a kormány küzd a fiatalok munkanélkülisége ellen, ami egész Európában probléma, és ami 2010 előtt minden harmadik fiatalt érintett.

Az elmúlt időszakban azonban nőtt Magyarországon a fiatalok foglalkoztatottsága, a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 12 százalék alá csökkent, ez pedig jóval az európai uniós átlag alatt van - hangsúlyozta Novák Katalin.

Az eredmény köszönhető a fiatalok elhelyezkedését és továbbképzését támogató ifjúsági garancia programnak, amelynek segítségével tavaly decemberig több mint 55 ezer fiatal kapott konkrét munkaajánlatot, valamint a szintén a 25 év alattiak elhelyezkedését, illetve munkaerőpiacon maradását segítő munkahelyvédelmi akciótervnek, amelynek keretében az előző év végéig több mint 167 ezer fiatal után 24 milliárd forint értékben tudtak a munkáltatók kedvezményt igénybe venni.

Fiatalok munkalehetőségei

Ehhez kapcsolódva körbenéztünk az aktuális munkalehetőségek között, és kiderült, hogy ezen a héten közel 3.000 megpályázható állás várja a fiatalok jelentkezését. Kiemeljük ezek közül az első tíz legtöbb állást kínáló területet! A linkekre kattintva a jelenleg aktuális állásokat tekinthetjük meg, illetve itt tudunk böngészni az összes lehetőség között.  

1.) Szakmunka: 817 álláslehetőség

2.) Fizikai, Segéd, Betanított munka: 749 álláslehetőség

3.) Gyártás, Termelés: 366 álláslehetőség

4.) Értékesítés, Kereskedelem: 349 álláslehetőség

5.) Pénzügy, Könyvelés: 230 álláslehetőség

6.) Adminisztráció, Irodai munka: 222 álláslehetőség

7.) Ügyfélszolgálat, Vevőszolgálat: 211 álláslehetőség

8.) Szállítás, Beszerzés, Logisztika:173 álláslehetőség

9.) Üzleti támogató központok: 156 álláslehetőség

10.) IT programozás, Fejlesztés: 138 álláslehetőség

Gyorsan nézzük meg a lehetőségeket, szűrjünk rá a számunkra fontos szempontokra, és küldjük el a jelentkezésünket minden ígéretesnek tűnő hirdetésre. Ha pedig gondjaink vannak az önéletrajzunk megírásával, ne halogassuk tovább a befejezését! A sikeres álláskeresésben a tökéletes önéletrajz is a segítségünkre siet, amelyet most ITT könnyedén összeállíthatunk a Profession.hu díjnyertes alkalmazásával.

Éljünk a lehetőséggel, turbózzuk fel álláskeresési eszköztárunkat, így többszörösen megnőnek esélyeink egy jobb állásra!

 

Készítette: Posta Renáta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés, karrier, szakma, pályakezdő