Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

„A mi szakmánkban, a szerver hoszting terén jellemző – osztotta meg velünk ma reggeli interjúalanyunk, Hajmási Gergely, a Doclernet Hosting értékesítési vezetője -, hogy kifejezetten a konkurenciától keresnek embereket egy új pozícióra. Igen szűk ez a terület, és nagyon képben kell lenni műszakilag is. Ez viszont idő, nem lehet pár hónap vagy év alatt beletanulni, egymásra rakódik a tapasztalat és a hozzáértés. Gondoljunk csak bele, hogy ilyen szolgáltatásokat értékesítünk, elkezdünk tárgyalni a rendszergazdákkal, IT szakemberekkel vagy éppen vezetőkkel, kérdez párat, és ha nem tudunk az ő nyelvén és fejével válaszolni, buktuk a továbbiakat.”

Valóban, egy-egy speciális szakterületre ez a jellemző, ezért is fontos, hogy szakmai hírnevünkre ügyeljünk és folyamatosan mélyítsük tudásunkat. Azonban az értékesítés tágabban vett területén nagyon nagy igény mutatkozik olyan pályázókra már a mai napon is, akik önéletrajzukat elküldve jelentkeznek, hiszen több mint tízezer meghirdetett állásra várják a munkatársakat. Nézzük meg, hogy pontosan kiket keresnek!

Értékesítői állások a Profession.hu-n!

A MAI NAPON AZ ÉRTÉKESÍTÉS, KERESKEDELEM TERÜLETÉN ELSŐSORBAN EZEKRE A MUNKAKÖRÖKRE VAN A LEGNAGYOBB IGÉNY:

Értékesítési munkatárs: 410 álláslehetőség

Területi képviselő: 191 álláslehetőség

Kereskedő, Eladó: 183 álláslehetőség

Kereskedelmi munkatárs: 146 álláslehetőség

Értékesítési, Kereskedelmi vezető: 131 álláslehetőség

Mérnök, Műszaki értékesítő: 108 álláslehetőség

Üzletfejlesztő: 99 álláslehetőség

Pénzügyi szolgáltatások értékesítése: 92 álláslehetőség

Üzlet-, Boltvezető: 70 álláslehetőség

Key Account Manager: 68 álláslehetőség

Telefonos értékesítő: 61 álláslehetőség

A fenti listát az itt aktuálisan meghirdetett állások száma alapján rendeztük sorrendbe. A fenti csak néhány példa, ne álljunk meg itt.

Keressünk álláslehetőségeket személyre szabott beállításaink alapján is. Érdemes végiggondolni, hogy mi az, amire már ma eséllyel jelentkezhetünk. Ne várjunk vele, pályázatunkat küldjük el minél előbb. Sőt, kipróbálhatjuk a legfrissebb alkalmazást, a Mobilmunkát, ahol még önéletrajzot sem kérnek.

 

Készítette: Posta Renáta

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés, karrier, szakma, sales, értékesítés