Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Cikksorozatunkban sorra vesszük a munkakörönként legfontosabb felvételi szempontokat. Vagyis ezekkel a konkrét jellemzőkkel mindenképpen rendelkeznünk kell, hogy megszerezzük a megpályázott állást. Nézzük most a szerelőknek szóló munkák felvételi követelményeit!

A 7 LEGFONTOSABB JELLEMZŐ, HA SZERELŐI ÁLLÁSRA PÁLYÁZUNK:

1. MEGFELELŐ SZAKTUDÁS

Az egy dolog, hogy mit tartalmaz az önéletrajzunk, de még nagyobb arányt képvisel a valós tapasztalatunk. Ez egy olyan szakma, ahol nem a szavak, hanem a tettek döntik el, ki az, aki igazán jó benne! Ahogy nyúl az illető szerszámhoz, a géphez, ahogy gondolkodik és így tovább - ebből már a munkaadó el tudja dönteni, hogy mennyire leszünk alkalmasak erre a munkára. Figyeljünk erre!

2. NYITOTTSÁG A TANULÁSRA

Minden munkahelynek megvannak a saját specifikumai, éppen ezért igen gyakori, hogy az újonnan felvett munkatársra további tréningek, betanítások várnak. Ha nyitottak vagyunk az újra és készek a fejlődésre, akkor ezt ne rejtsük véka alá az állásinterjún sem.

3. SZAKMAI ALÁZAT

A legtöbb szerelői munkakörben van egy vagy több felettesünk, illetve alapvetően csapatban dolgozunk. Éppen ezért fontos, hogy ne legyünk úgymond primadonnák, hanem hallgassuk meg a többiek véleményét, javaslatát is.

7 tipp, ha egy jó szerelői állásra pályázunk

4. MEGBÍZHATÓSÁG

Ide tartozik a munkánk minőségén túl az is, hogy elmegyünk-e a megbeszélt interjúra. Lehet, hogy furán hangzik, de gyakran előfordul, hogy nem jelennek meg az addig lelkes jelöltek a leszervezett állásinterjún. Vagy éppen késve érkeznek - mindenféle előzetes elnézéskérés nélkül. Mindkettő nagyfokú tiszteletlenség, az ilyen jelölteknek nincs is több esélyük az adott cégnél. Ügyeljünk erre mi is!

5. ÖSSZEFÉRHETŐSÉG

Legyünk jó csapatjátékosok, és mutassuk is ki ezt! Azt is megosztották velünk a munkaadók, hogy az ideális szerelő nem űz sportot a munkahelyek váltásából. Ha egy jelölt túl sokszor - például évente vagy annál gyakrabban váltogatja a munkahelyeit -, akkor valamilyen összeférhetetlenség jellemző lehet rá.

6. RUGALMASSÁG

A szerelői munkálatok sokszor más és más városokban és több napig eltarthatnak, ezért vállalni kell az ezzel járó utazást és az ott tartózkodást is. Ehhez egy stabil családi háttér is sokat hozzá tud tenni.

7. EGYENES ÉS RENDSZERES KOMMUNIKÁCIÓ

Vagyis kell egy közös nevező szakmailag és emberileg is. Az összetett projekteknél és a feszített munkatempóba nem fér bele, hogy nem beszélnek egymással egyenesen a kollégák, vagy éppen betartanak a másiknak valamilyen szakmai hiúságból, sértettségből fakadóan. Legyünk nyíltak, őszinték és kommunikáljunk a kollégáinkkal!

A SIKERES ÖNÉLETRAJZHOZ MÉG EGY TIPP: a külalak és a lényegre törő tömörség mellett vegyük a fáradtságot egy hivatalos fotó készítésére is. A cégvezetők nem egy olyan jelentkezést kapnak, ahol mondjuk a jelölt egy autó lökhárítójára támaszkodva pózolt, vagy éppen egy kerti grillpartin sütögetett. Jó tudni, hogy az ilyen pályázatokat - akár csak a fotó miatt - de nem veszik komolyan a munkaadók.

NÉZZÜK, MIT ÉRDEMES MÉG TENNÜNK, HA KERESSÜNK A NEKÜNK VALÓ ÚJ ÁLLÁST!

- Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről.

- Ha eddig nem tettük meg, akkor itt az idő aktualizálni az önéletrajzunkat! Megbízható segítséget itt találunk: ezzel a díjnyertes önéletrajz-készítő alkalmazással most ITT könnyedén összeállíthatunk egy hatékonyabb pályázatot. Letölthető önéletrajz mintákat pedig ITT találunk!

- Lépjünk még egy szinttel feljebb: töltsük le okostelefonunkra ezt a vadonatúj alkalmazást, hogy a lehető leggyorsabban reagálhassunk a nekünk való állásokra. Sokszor a gyorsaság is számít, nem is keveset, éljünk a lehetőséggel! Közvetlenül a telefonunkról pályázhatunk a meghirdetett állásokra, csak be kell lépnünk az alkalmazásba a Profession.hu oldalon regisztráltadatainkkal.

A legfontosabb, hogy mindig tartsuk a szemünket a friss álláslehetőségeken! A fentiekkel felvértezve magunkat nézzünk körbe ITT és ITT is!

Készítette: Posta Renáta

Címkék: szerelő, szakmunka, fizikai munka, álláskeresés, állásajánlat, tippek