Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

251 ezer ember volt munkanélküli 2016. március–májusban, a számuk 69 ezer fővel csökkent egy év alatt. A 15–74 éves férfiak közül 134 ezren nem dolgoztak, 39 ezer fővel csökkent a számuk tavaly óta. A munkanélküli nők száma 30 ezerrel 117 ezerre mérséklődött 2015 azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája is csökkent (4 százalékponttal 13,8 százalékra), ám még mindig sok fiatalnak nincs állása: a munkanélküliek csaknem ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki.

A 25–54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 5, utóbbiaké 4,3 százalékra (1,3 és 2 százalékponttal).

A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónap volt. A munkanélküliek közel fele (47,5 százaléka) már legalább egy éve nem talál állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

Ennyien dolgoztak

149 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt, a KSH friss adatai szerint a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 314 ezer volt.

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 66 százalékra emelkedett, a férfiak foglalkoztatási mutatója javult nagyobb mértékben.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 277 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 66 százalékra emelkedett. A dolgozó férfiak száma 2 millió 324 ezer, a nőké 1 millió 953 ezer volt (előbbiek foglalkoztatási rátája 72,5, utóbbiaké 59,6 százalék).

A 24 évesnél fiatalabbak közül 289 ezer főnek volt munkája, a foglalkoztatási arányuk 26,9 százalékra nőtt.

A legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek 1,8, utóbbiak 4,9 százalékkal többen dolgoztak (a foglalkoztatási rátájuk 81,9, illetve 49,4 százalék volt).

Mekkora a munkanélküliség?

Tovább csökkenhet a munkanélküliség

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte: a szezonális hatások miatt a munkanélküliségi ráta tovább mérséklődhet, így az év második felében már 5 százalék közelébe süllyedhet. Idén érdemben, 5,6 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig az átlagos munkanélküliségi ráta enyhén tovább csökkenhet - közölte az MTI-vel.

A foglalkoztatottak számának növekedése az elemző szerint döntő részben annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 115,6 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami a gazdaság munkahelyteremtő képességét tükrözi.

A foglalkoztatás dinamikus bővülése élénk gazdasági növekedést tükröz, így a GDP első negyedévben átmeneti lefékeződése után meredek gyorsulásra számít. A foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése pedig a fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását támogatja. Biztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések többnyire a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik. A foglalkoztatás ütemének növekedését ugyanakkor fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, ami azonban támogathatja a köztisztviselői állomány tervezett csökkentését, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank makrogazdasági elemzője kiemelte: az év hátralévő részében folytatódhat a munkanélküliségi ráta csökkenése. Rámutatott, hogy az aktivitási ráta 60,8 százalékon új történelmi csúcsot ért el. Bizonytalanságot jelent azonban az, hogy a múlt pénteki brit népszavazás hatása miként gyűrűzik végig az EU gazdaságán és milyen mértékben érinti a magyar konjunktúrafolyamatokat.

A bank továbbra is fenntartja a 2016-os évre vonatkozó 2 százalékos növekedési várakozását, hiszen ha a külső folyamatok lassítanának a magyar növekedésen, akkor a kormány dönthet úgy, hogy a költségvetés fellazításának segítségével felpörgeti a magyar gazdaságot.

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: munkanélküliség, foglalkoztatás, közmunka, álláskeresés, statisztika