A rugalmas foglalkoztatást támogató program indult kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára. A cégek 3 millió és 15 millió forint közötti támogatásra pályázhatnak - közölte a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány.

Már elkezdődött azon cégek kiválasztása, amelyek összesen 5 milliárd forint forrásra pályázhatnak, hogy a rugalmas foglalkoztatási formákat bevezethessék. Az a cél, hogy a kkv-k szakmailag magas szintű, 100 százalékosan finanszírozott átvilágítási, tanácsadói és fejlesztői szolgáltatást vehessenek igénybe. Ennek segítségével rugalmasabbá tehetik a munkaszervezésüket, összehangolhatják a munkát és magánéletet, valamint javíthatják a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedési esélyeit.

A magyar gazdaságra jellemző kötöttségek miatt a rugalmas foglalkoztatási formák, a távmunka vagy a részmunkaidős állások aránya lényegesen alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A kkv-k esetében azonban, ha hallgatólagos vagy informális módon is, de az átlagosnál gyakrabban megjelenik - mondta Balázs Tibor, az alapítvány vezetője a pályázati lehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat első állomásán, Szegeden.

A rugalmas foglalkoztatás elterjedése nem csupán a munkaszervezést, a piaci alkalmazkodóképességet, a versenyképesség növelését segíti elő, hanem lehetőséget ad olyan hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci helyzetének javítására, mint a kisgyermekesek, az idősebb vagy megváltozott munkaképességű emberek - közölte a szakember a távirati irodával.

Rugalmasság a munkahelyen

A Munka törvénykönyve (Mt.) felsorolja az atipikus munkavégzési formákat: szerepel benne például a részmunkaidő és a távmunka mellett a behívás alapján történő munkavégzés, a munkakör megosztás, a több munkáltató számára végzett munka is. Emellett külön szabályozza a munkaerő-kölcsönzést is.

Az Európai Unió által is népszerűsített flexicurity modell (flexibility+security) a rugalmasságot ötvözi a biztonsággal. Nemcsak a cégeknek kell nyitottá válni az atipikus foglalkoztatási formákra, hanem az is fontos, hogy a dolgozóknak is megérje elvállalni egy ilyen munkát, ne csorbuljanak a jogai. A részmunkaidő vagy a munkakör megosztás elterjedésének hatalmas gátja például, hogy egy négyórás bér rendkívül alacsony, a munkába járással töltött idő viszont (ha minden nap be kell menni a munkahelyre) ugyanannyi, mintha teljes munkaidőben dolgozna valaki.

Miért jó a részmunkaidő és a távmunka?

"Amikor tavaly nyugdíjba mentem, a főnököm megkért, hogy alkalomadtán segítsek a könyvelésben. Ez általában hónap végén volt esedékes, ezért a munkaszerződésbe 'behívás alapján történő munkavégzést' írtak. Az év elején sok a munka, amikor a dolgozók szja-bevallását is meg kell csinálni" - mesélte lapunknak a mérlegképes könyvelő végzettségű, 63 éves Mária. A behívás alapján történő munkavégzés a részmunkaidős foglalkoztatás speciális esete, amelynek keretében a munkavállaló a munkakörébe tartozó feladatok esedékességéhez igazodva teljesíti munkavégzési kötelezettségét. A behívás alapján történő munkavégzéskor naponta legfeljebb hatórás a munkaviszony lehet.

A munkavégzés kezdetét és végét a munkáltató határozza meg, azzal a feltétellel, hogy a munkavégzés időpontját legalább három nappal előre közölnie kell a munkavállalóval. A dolgozónak tehát akkor kell a munkavégzési kötelezettségét teljesítenie, amikor a munkáltatója behívja. A két behívás közötti időszakban a munkavállaló nem végez munkát, és díjazásban sem részesül, ám a munkaviszony a két behívás közötti időszakban nem szünetel, folyamatosan fennáll.

A PROFESSION.HU-N ILYEN RÉSZMUNKAIDŐS ÁLLÁSOKAT TALÁLUNK.

"Három gyerekem van, részmunkaidős eladóként dolgozom egy kisboltban. Amikor a legkisebb fiam kétéves lett, beírattam bölcsődébe (a két nagy már iskolás), mert úgy döntöttem, hogy visszamegyek dolgozni. A helyemre ugyan felvett már egy lányt a főnököm, de a nagy forgalom miatt mindkettőnkre szükség volt. Eleinte megpróbáltam teljes munkaidőben dolgozni, de a három gyerek mellett ez nem volt egyszerű. Kértem a főnököm, hadd dolgozzak részmunkaidőben. Szerencsére belement, és mivel a bolt reggel 6-tól este 8-ig van nyitva, kialakított egy nyolc- és egy hatórás műszakot. Járulékkedvezményt is kap, mert kisgyermekes vagyok, és a gyed extra miatt a gyest sem veszítettem el, így mindkettőnknek megérte" - mondta a Profesion.hu-nak Anett.

Az Mt. szerint a gyed idejére igényelt fizetés nélküli szabadság után a munkáltató köteles az eredeti munkaszerződése szerint - azonos munkakörben, munkahelyen - továbbfoglalkoztatni a munkavállalót. Ha az eredeti munkakör már megszűnt, fel kell ajánlania neki egy másikat, amely megfelel a dolgozó képzettségének, képességeinek.

A gyermek 3 éves koráig a szülő azt is kérheti, hogy a munkáltató őt az eredeti munkaideje akár felének megfelelő részmunkaidőben foglalkoztassa. A munkáltató a munkavállaló kérését semmilyen indokkal nem utasíthatja vissza, amíg az a munkaidő felezésére irányul a gyermek hároméves koráig. A részmunkaidőre áttérést a munkavállaló nemcsak a szerződése szerinti munkakörére kérheti, hanem a felajánlott új munkakörben is.

KISMAMÁK ILYEN MUNKALEHETŐSÉGEK KÖZÜL VÁLOGATHATNAK.

Munka otthonról

"Hetente többször is otthonról dolgozom. Szoftverfejlesztő vagyok, teljesen mindegy, hogy hol ülök a számítógépem előtt, mindenhonnan el tudom végezni a munkámat. Az irodába ennek ellenére szeretek bejárni, mert a kollégákkal való beszélgetés sok inspirációt ad, és a meetingeken is részt kell vennem hetente-kéthetente" - mondta Tamás, a fiatal IT-fejlesztő.

A "Munka jövője" című tanulmány válaszadóinak 60 százaléka a munkájának egy részét az irodán kívül végzi, egyharmaduk pedig a munka több mint 30 százalékát. Kevesebb, mint negyedük dolgozik csak állandó helyén. Minden ötödik megkérdezett munkájának legalább felét irodán kívül végzi. A megkérdezettek közül 10-ből 8-an hazaviszik munkájukat egy átlagos hónapban - ismertette a Leitz kutatásának adatait a tanulmány egyik szerzője, Andrew Crosthwaite.

A távmunka a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amit számítástechnikai eszközzel végeznek, és melynek eredményeit elektronikusan továbbítják, vagyis számos munkakörre alkalmazható - áll az Mt.-ben. A Magyar Távmunka Szövetség 2015-ös becslése szerint 16-20 százalék lehet a távmunkában dolgozók aránya Magyarországon.

A PROFESSION.HU-N ILYEN TÁVMUNKÁKAT KÍNÁLNAK.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Hűséges munkavállalók

A rugalmas munkaerőpiac akkor jó, ha megvalósul az, amiért kitalálták: bővül a foglalkoztatás, ám a munkások jogai nem csorbulnak. Ha a munkavállaló maga akarja az atipikus munkát, és nem munkáltató kényszeríti bele (például termeléscsökkenés esetén részmunkaidőbe), akkor akár még a munkavállaló lojalitását is növelheti vele.

Egy munkaadó nemcsak a költségeit és az adminisztratív terheit csökkentheti a rugalmas munkavégzés segítségével, hanem az alkalmazottak is motiváltabbak lesznek. A távmunkások például azért, mert érzik: a cégük megbízik bennük, hogy akkor is teljesítik feladataikat, ha nem az irodában ülnek. A rugalmas munkavégzés esetén pedig több idő marad a családra és a magánéletre is.

A pályázati feltételek:

A konvergencia régióban működő 10 és 249 közötti alkalmazottat foglalkoztató, nem kizárólag agrártevékenységet folytató vállalkozások kétkörös pályázaton vehetnek részt. Az első ütemben elvégzik az érintett cégek átvilágítását, vezető interjúkat készítenek, kérdőívek segítségével mérik föl a dolgozók véleményét, megvizsgálják a belső szabályzatokat, majd a rugalmas foglalkoztatási formák bővítésére fejlesztési tervet készítenek.

A második ütemben, nyártól a vállalkozások e fejlesztési tervek alapján pályázhatnak 3 millió és 15 millió forint közötti támogatásra, a dolgozók képzésére, informatikai beruházásokra, bértámogatásra. Az egyszerűsített pályázatok során elnyerhető támogatás a költségek teljes egészét fedezi, országosan 5 milliárd forint áll rendelkezésre. A részletek ITT olvashatók!

Készítette: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, álláskeresés, részmunkaidő, távmunka, kismama, gyes, gyed, atipikus