Így vágjunk bele a szakmai kapcsolatépítésbe!

Valószínűleg senki sem most vág bele a kapcsolatépítésbe, hiszen az iskolai évek alatt és azt követően is teljesen természetes volt, hogy bizonyos emberek társaságát kerestük és ennek érdekében erőfeszítéseket tettünk. Míg azonban a barátságkötés és a barátságok ápolása a legtöbb ember számára természetesen jön, ha a kapcsolatteremtés karrier célokat szolgál, rengeteg a félreértés és a bizonytalanság.

Katie Annice Karr a LinkedIn-en közölt szakértői írásában 5 alapvető irányelvet közöl, melyek nélkül kapcsolatépítési erőfeszítéseink könnyen időpocsékolásba csaphatnak át.

1. Tudjuk, mit akarunk elérni!

Ha a kapcsolatépítés alatt azt értjük, hogy beszélgetésbe kezdünk random idegenekkel a munkánkról, tévúton járunk. Tisztázzuk magunkban, mit is szeretnénk elérni valójában és hagyjuk az olyan általános megfogalmazásokat, mint "a karrier előmozdítása és az üzleti kapcsolatok fejlesztése". Új munkahelyet szeretnénk? Milyen szektorban? Melyik cégnél? Ha új ügyfeleket szeretnénk bevonzani, pontosan milyen típusú ügyfelek profitálhatnak a legtöbbet az általunk nyújtott szolgáltatásból?

Ha arra koncentrálunk, amit valóban el szeretnénk érni és azokkal az emberekkel találkozunk, akik segítségünkre lehetnek, az által akár már egy-egy pozíció meghirdetése előtt behívhatnak állásinterjúra, vagy szerződést ajánlhatnak nekünk még mielőtt más beszállítók számára kiírnák a tendert.

Gondoljuk át alaposan, hogy mi az, amit el szeretnénk érni és ne elégedjünk meg azokkal a válaszokkal, amelyek először az eszünkbe jutnak. Ez az első és legfontosabb lépés és lehet, hogy jóval mélyebbre kell ásnunk a megválaszolásához, mint elsőre gondolnánk. Ha ezt megtesszük, előnyben leszünk, amikor másoknak kell majd elmagyaráznunk céljainkat!

2. Gondoljuk át, ki tudna segíteni!

Van esetleg egy konkrét személy, akit meg kell keresnünk terveink megvalósításához? Lehet, hogy egy bizonyos pozícióban lévő személyről van szó, aki előmozdíthatná az ügyünket. Gondoljuk át, hogy az illető hogy reagálna a megkeresésünkre, és ha kell, dolgozzunk ki alternatív útvonalakat az illető megszólítására. Vegyük számba azokat is, akik a megfelelő irányba terelhetnek minket tanácsaikkal és ötleteikkel. 

Így vágjunk bele a szakmai kapcsolatépítésbe!

Ne feledjük, hogy ezen a ponton még nem munkát kérünk, nyitott pozíciók után kutatunk vagy adunk el valamit, ezen a ponton még azon dolgozunk, hogy minél többet megtudjunk saját céljainkról! Mindig tartsuk szem előtt, hogy mi vagyunk saját kapcsolatrendszerünk középpontja és hálózatunkban már jelenleg is számos olyan személy található, akik segítségünkre lehetnek céljaink elérésében. 

3. Értsük meg, mi az, amit nyújtani tudunk!

Tisztában kell lennünk azokkal az általunk nyújtott szakmai értékekkel, amelyek mások számára fontosak lehetnek. Ha karizmatikus személyiséggel rendelkezünk, az ajtókat nyithat meg, hiszen az emberek beszélni akarnak majd velünk, de ez még önmagában nem lesz elegendő a sikerhez. Legyenek kész "mini beszédeink" és frappáns válaszaink, amelyekben röviden összefoglaljuk, mit tudunk nyújtani szakmailag és milyen eddigi eredményeink támasztják alá állításainkat.

Azt, hogy ezeknek a kinyilatkoztatásoknak milyen sikere lesz, nagyban függ a közönségtől, akiknek előadjuk, tehát minden esetben szabjuk személyre, és a beszédhelyzetnek megfelelőre mondandónkat. Bárhogyan is fogalmazunk, a megközelítés minden esetben az legyen, hogy mi milyen módon tudjuk a beszélgetőpartnerek életét könnyebbé tenni szakmai tudásunkkal, készségeinkkel és ismereteinkkel. 

4. Gondoljuk át, hol találkozhatunk velük!

Nem álldogálhatunk a célszemély munkahelyének bejárata előtt azt lesve, hogy hová megy a kollégáival munka után egy italra. Tudnunk kell, hol találkozhatunk az illetővel egy biztonságos szakmai közegben, ahol természetes módon adódik a megismerkedés lehetősége. Nézzük meg, milyen, az adott szektorhoz köthető konferenciák lesznek a városunkban, illetve milyen csoportoknak lehet tagja az illető a közösségi oldalakon (pl. a Munkatársaim.hu-n is utánanézhetünk).

Írjunk egy listát 5 olyan idei eseményről, rendezvényről, melyen biztosan ott tudunk lenni, és amelyen olyan emberek vesznek részt, akik nagy valószínűséggel segíthetnek céljaink elérésében.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

5. Valóban vegyünk részt a rendezvényeken!

Ha megtaláltuk a tökéletesnek tűnő kapcsolatépítő rendezvényeket, nem elég elmenni rájuk, részt is kell vennünk bennük! Hozzá kell adnunk a rendezvényhez valamit, ami ránk jellemző és ami felhívja a figyelmet jelenlétünkre. Ha úgy érezzük, előadók lehetnénk, vegyük fel a kapcsolatot a szervezőkkel! Ha ehhez nem érzünk elég bátorságot magunkban vagy nem állunk azon a szinten, ajánljuk fel, hogy moderátorok leszünk a kerekasztal beszélgetésen. Ha ez sem a mi asztalunk, szóljunk hozzá röviden egy-egy előadáshoz.

Ha végképp nem szeretnénk "szerepelni", egyszerűen ismerkedjünk meg azokkal az emberekkel, akik érdekelnek. Minél aktívabbak vagyunk, annál többen keresik majd a társaságunkat és annál kevésbé érezzük majd erőfeszítésnek a kapcsolatépítést. Bármit teszünk is, ha átgondoltuk a fenti pontokat, óriási előnyben leszünk a többiekhez képest! A szakértő szerint már önmagában az a tény, hogy valaki átgondolt koncepció alapján ki tudja fejteni, hogy mit szeretne elérni, meggyőző lehet.

Címkék: kapcsolatépítés, rendezvények, vállalati konferenciák, karrierépítés, tárgyalás

Szemlézte: Fogas Krisztina