Állásinterjú: ezt mondjuk a korábbi munkahelyeinkről

Az állásinterjúkon néhány kérdéskör kifejezetten kellemetlen, kínos vagy éppen váratlan helyzetet teremthet. Ezek közé tartozik a fizetési igény firtatása és az is, amikor az "exeinkről" kell beszélnünk: miért hagytunk ott a korábbi munkahelyünket, esetleg mi az oka annak, hogy elküldtek bennünket. De ne higgyük, hogy ezeket a kérdéseket nem tudjuk a saját előnyünkre fordítani! Tanuljunk a szakértőktől, fussuk át a segítségükkel összeállított legtipikusabb kérdéseket - és egy-egy mintaválaszt is. Nézzük!

1. kérdés: Hogyan szerezte meg első munkáját az iskola elvégzése után? Mennyire volt nehéz bekerülni ebbe a szektorba pályakezdőként?

Jó válasz lehet: "A nyári szünidő alatt már dolgoztam pár elismert vállalatnál ezen a szakterületen. Hasznos tapasztalatot szereztem, és beleláthattam az üzleti kapcsolatteremtés világába is. Miután végeztem a tanulmányaimmal, az egyik cégnél épp egy olyan frissdiplomást kerestek, mint amilyen én is voltam, így jelentkeztem. A sok jelentkező közül engem választottak, mivel a jó diplomaeredmények mellett figyelembe vették a korábbi munkatapasztalatomat és az ennek köszönhetően is kialakult jó kommunikációs érzékemet. Megkaptam a lehetőséget, hogy ebben az izgalmas, komoly kihívásokkal rendelkező munkakörben tovább fejlődhessek és kipróbálhassam magam."

2. kérdés: Mit nyert az első munkahelye által? Mi a legértékesebb tapasztalata az ott szerzettek közül?

Jó válasz lehet: "A munkatapasztalatok terén óriási lépést jelentett, amikor az iskolapadból átléphettem a valóságos üzleti világba. Az oktatás és a nyári munkám során ugyan már felkészítettek a rám váró kihívásokra, de a jelenlegi gyakorlati készségeim javát a napi munkám során sajátítottam el. Megtanultam, hogyan alkalmazhatom a tudásomat egy sor különböző probléma megoldásakor, hogyan hozhatok döntéseket, tűzhetek ki célokat, és rangsorolhatom a teendőimet. Megismerkedtem a szabványokkal, a hivatásom jogi követelményeivel, a különböző irányelvekkel és eljárásokkal is. De talán mind közül a legértékesebbnek azt tartom, hogy megtanultam kapcsolatot teremteni az emberekkel, csapatban dolgozni és kézzelfogható eredményeket elérni."

Állásinterjú: ezt mondjuk a korábbi munkahelyeinkről

3. kérdés: Miért lépett ki az előző munkahelyéről? Ön szerint ez a lépés előrevitte a karrierjét?

Jó válasz lehet: "Habár sokat tanultam azon a munkahelyen, úgy éreztem, túl szűk területére specializálódtam, míg a munkakör más részeiben nem szerzek tapasztalatot. A következő pozícióm - azaz a jelenlegi - új kihívásokat és fejlődési lehetőségeket kínált. A képességeim skálája kiszélesedett, és felelősségteljesebb feladatokat kaptam. Ezt a váltást az egyik legjobb döntésnek érzem a karrierem során."

4. kérdés: Előfordult már, hogy pusztán anyagi okokból váltott munkakört vagy munkahelyet?

Jó válasz lehet: "Habár a pénzbeli juttatásokat fontos motivációs eszköznek tekintem, a munkám anyagi oldala számomra mindig másodlagos volt. Nekem az a legfontosabb egy adott állásnál, hogy milyen maga a munka, melyek a feladataim, milyen a környezet, van-e lehetőségem tanulni, és részt vehessek új és izgalmas fejlesztésekben a csapat hatékony tagjaként. Amikor munkahelyet váltottam, sosem anyagi okok vezettek, hanem az említett tényezők."

5. kérdés: Miért vált fölöslegessé a munkája a ... vállalatnál?

Ne feledjük ennél a kérdésnél, hogy a leépítés nem a munkavállaló szégyene. Ha fölöslegessé vált a munkánk, az a vállalat kudarca, nem a miénk. Azonban a cégek sosem vallanák be, hogy ők maguk vallottak kudarcot, sokkal könnyebb a munkatársakat okolni.

Jó válasz lehet: "Abban az időben a vállalatot tartósan súlyos veszteségek érték a gyenge menedzsment és az ágazatot sújtó válság miatt. A felső vezetés radikális lépésekhez folyamadott, elküldték a teljes középvezetői szintet, és jó néhány diplomás szakértőt is. Sajnálatos módon nem a teljesítmény és az egyéni eredmények alapján döntöttek, hanem a cégnél töltött idő és az állás természete szerint. Én az újonnan felvettek közé tartoztam, ezért megszüntették a pozíciómat."

6. kérdés: Az elmúlt néhány évben jó párszor váltott munkahelyet. Mi volt ennek az oka?

Jó válasz lehet: "A karriertervemnek megfelelően váltottam a munkahelyeimet. Ennek fő oka az volt, hogy több tapasztalatot akartam gyűjteni bizonyos szakterületeken, mint például ........, és ezáltal is szélesíteni akartam a látókörömet. Képes voltam felismerni és megragadni a lehetőségeket."

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

7. kérdés: Ajánlaná másoknak a jelenlegi munkáltatóját?

Jó válasz lehet: "Csak jó dolgokat tudok mondani a jelenlegi munkáltatómról. Tisztelettel bántak velem. Lehetőséget kaptam, hogy részt vehessek különböző projektekben, elérve ezzel a munkáltatóm és a saját céljaimat is. De a karrierem további fejlődése érdekében úgy döntöttem, hogy további kihívások után nézek. Egy kevésbé tapasztalt szakember számára azonban ez egy kiváló lehetőséget jelentő munka."

Ha végiggondoljuk a fenti válaszok logikáját, megállapíthatjuk, hogy érdemes minden kérdésre - a negatívabbakra is - olyan módon felelni, amibe a megszerzett munkatapasztalatainkat, az erősségeinket és a folyamatos fejlődésünket is bele tudjuk szőni. Gyakoroljuk, hogy rutinos válaszadókká váljunk ebben a kérdéskörben is, és minél előnyösebb benyomást gyakorolhassunk leendő munkáltatónkra!

Forrás: Igor S. Popovic: A tökéletes állásinterjú, Akadémiai kiadó.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: álláskeresés, állásinterjú, munkaadó, kérdés, válasz