Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Változatosan éljük meg az önmegvalósítást – véli Dr. Beck-Bíró Kata, a téma szakértője. Van, akinek az ez egy szellemi tevékenység, például az „inspirációt”, a „kihívást” nevezi annak, mások érzelmileg közelítik meg, úgy fogalmaznak, hogy „izgalmi állapotba” kerülnek, „élvezik” ezt a helyzetet, vagy épp „magával ragadja”, amit csinál. A szakértő a doktori disszertációját írta a munkahelyi önmegvalósításról, illetve annak gátló tényezőiről, ennek részeként végzett egy kutatást reklámügynökségi kreatív szakemberek között.

A kompromisszumkötés nem zárja ki az önmegvalósítást. Nagyon fontos, hogy az önmegvalósítás nem azt jelenti, hogy a kereteket felrúgva vagy éppen keretek nélkül teszem azt, ami segít a személyes jövőképen elérésében – vélekedik a kutató. Van, hogy a környezettel, például az üzleti élettel kell kompromisszumot kötni, de van, hogy saját magammal – mint amikor a karrier és a család között dönteni.

Jó helyen vagyok?

Olyan kérdésekre kell például választ adnunk, hogy a foglalkozásunk egyben a hivatásunk-e, elkötelezetten dolgozunk-e vagy csak megélhetési forrást jelent? Ha valaki azt érzi legbelül, „ez vagyok én”, „erre lettem teremtve”, akkor a munkája valószínűleg a hivatása. Ha viszont nincs meg az elkötelezettség, nem érezzük sajátunknak a munkánkat, akkor azon érdemes elgondolkodni, hogy ezen akarunk-e változtatni – és ha igen, hogyan tudjuk ezt megtenni.

Amennyiben az ember világos célokat kap a munkakör jó színvonalú elvégzéséhez, úgy egyértelműek számára azok a keretek, amelyeket „feltölthet saját magával” – véli Dr. Beck-Bíró Kata. Az sem mindegy, hogy azt érezzük-e, hogy az adott munka ránk van szabva, vannak-e olyan készségeink, képességeink, amiért ezt a munkát magunkénak mondhatjuk, vagy igazából bárki el tudná végezni? Ha az előbbi állítás az igaz, az sok önbizalmat adhat.

 Hogyan valósíthatom meg önmagam a munkahelyen? 

A munkahely, mint akadály

A munkahelyünk szereplői nagyon fontosak az önmegvalósítási törekvésükben is. Ha úgy érezzük, hogy a főnök bízik bennünk, az „szárnyakat ad” és szeretnénk egyre többet „adni magunkból”. A munkatárasainknak is nagy szerepe van abban, hogy a helyünkön érezzük magunkat. Ez nem azt jelenti, hogy például nem tudok tanulni a másiktól, csak legyen meg a kölcsönös tisztelet, hogy „te abban vagy jobb, én meg ebben” – elemzi Dr. Beck-Bíró Kata.

Ha nem így van, akkor függés jöhet létre, csakúgy, mint a bizalmatlan főnök esetében. Ez erősen akadályozza az önmegvalósítást. A munkahelyen jelentősége van annak is, amit látunk, tapasztalunk. Például, ha értékelik a profizmusra való törekvést, az újszerű megoldásokat, ha a szervezeti kultúra része a transzparencia, az biztonságot ad a munkatársnak és inspirációt, hogy ő maga is egyre jobban akarjon teljesíteni. Ha viszont azt látja, hogy magas a fluktuáció, akkor ez elbizonyíthatja őt.

És végül egy érdekesség: még az iroda kialakítása is befolyásolhatja az önmegvalósítási törekvést. Például vannak olyan emberek, akiket a nyitott iroda inspirál, másoknak viszont túl tág kereteket ad, és feszélyezi őket.