14 hónap a nagyvilágban

2019. augusztus 21. Forrás: Profession.hu/Istók Nikoletta

Kilépni a mindennapokból, és hónapokig utazni, egy távoli országban boldogulva, életreszóló élmény, valamint folyamatos kihívás egyszerre. Tanulságos történetet hoztunk!

Koczur Szilvia, a Visszajövök blog szerzője környezetkutató diplomájával a zsebében, pályája elején döntött úgy, hogy útra kell, és kipróbálja magát külföldön. Az eredetileg néhány hónaposra, a szomszédban tervezett kimenőből egy váratlan fordulat következtében egy évnél is hosszabb kaland lett, ráadásul több ezer kilométerre innen. Interjúalanyunk meghatározó tapasztalatokkal gazdagodott, és az érem mindkét oldaláról mesélt nekünk.

P: Mi volt az eredeti terved, miért indultál útnak?

Szilvia: Két évvel ezelőtt diplomáztam, a tanulmányaim alatt nagyon aktív tagja voltam a hallgatói önkormányzatnak, pályázatokkal, külföldi ösztöndíjakkal foglalkoztam, így amikor a karunkon, az irodában megüresedett egy hely, elvállaltam, testhezálló volt számomra a munkakör. Másfél évet töltöttem el itt, de abban biztos voltam, hogy ez csak egy átmeneti állás számomra, mindenképp a szakmámban képzeltem el a jövőm, azonban még nem láttam magam előtt a következő célt, ezért úgy gondoltam, jó lenne egy kicsit utazni, kipróbálni magam különböző területeken és időt nyerni, amíg kitalálom, merre tovább. Innen jött az ötlet, hogy kiköltözöm téli idénymunkára Ausztriába, meg is volt a helyem, majd az indulás előtti napon a munkaadó visszamondta a szerződést. Ausztrália a párom álma volt, és mivel én is mindenképp menni akartam, így a nagy távolság ellenére sem volt akkora feladat összeállítani az erre vonatkozó tervet. Megpályáztam az egy éves work&holiday vízumot, majd néhány hónap felkészülés után elindultunk.

P: A blogod szerint az első fél évet Sydney-ben töltöttétek. Milyen volt ez az időszak?

Szilvia: Bár a vízum nagyon jó lehetőség a külföldről érkezőknek, azonban ausztrál munkatapasztalat híján az ember a munkaerőpiaci tápláléklánc legaljáról indul, vagyis nem könnyű munkát találni. Nekem úgymond a túlélés volt a célom, olyan állást akartam, amiből fenn tudom tartani magam, és finanszírozni tudom a kirándulásokat az országon belül. Sajnos fix főállásom nem lett, ún. casual, vagyis néhány napra, hétre szóló munkaszerződéseim voltam, ami teljesen bizonytalanná tette a mindennapokat, és ennek megfelelően egy fix bérleményre sem tudtam leszerződni. Mindent folyamatosan újra kellett tervezni, az A, B, C, D verzió után sorra jött a többi változat is.

14 hónap a nagyvilágban - utazás, kihívás, álláskeresés

P: Kalandot kerestél, amibe viszont csöppentél, az lelkileg nagyon megterhelőnek tűnik.

Szilvia: Sokan csak azt látják a hosszú utazásokból, hogy az illető szép helyeken pózol, koktéllal a kezében, de ennek ténylegesen meg kell fizetni az árát, és egyáltalán nem csak a pénzről van szó. A bizonytalanság mellé jött még az is, hogy családom és a barátaim tizenötezer kilométerre voltak tőlem, ami egy 36 órás távolság – tehát mielőtt valaki pakolná a bőröndjét, érdemes mérlegre tenni az áldozatokat is. Teljesen egyénfüggő, ki, hogyan reagál ezekre a nehézségekre, én már korábban is sokat utaztam Európán belül, így rendelkezem olyan fokú tapasztalattal és önbizalommal, ami egy ilyen volumenű utazáshoz szükséges, de ilyen háttér nélkül valószínűleg nehezebb mindarra felkészülni, ami az ismeretlenben várja az embert.

P: Hogyan alakult a kiszámíthatatlan hónapok után a kintléted?

Szilvia: Mivel egy barátnőm férjhez ment a nyár végén, már a kiutazáskor ez egy fix pont volt, hogy az esküvőre szeretnék hazajönni. A visszatérés után magam mögött hagytam a kiszámíthatatlan nagyvárosi létet, és önkéntes sivatagi száműzetésbe vonultam, ugyanis a work&holiday vízum egy második évre is kérhető, abban az esetben, ha az ember legalább három hónapot ledolgozik egy farmon vagy vendéglátásban, a Baktérítőtől északra (mára már némiképp változtak a feltételek). Mivel nagy kiterjedésű a sivatag Ausztráliában, de nem teljesen lakatlan, ezért a kietlen vidékeken mindig szükség van munkaerőre, ami vonzza a backpackereket. Bár a vízummal a mai napig nincs tervem, de úgy gondoltam, hogy pénzgyűjtésnek és tapasztalatnak is jó ez a lehetőség. Szerencsére gyorsan sikerült munkát találnom egy bányászoknak fenntartott szálláshelyen, ahol a konyhán dolgoztam, takarítottam, gyakorlatilag mindent el kellett végezni, ami a ház körül adódott. A legközelebbi falu 10 kilométerre volt, így szó szerint néhány négyzetméteren töltöttem ezt a négy hónapot, heti 60-65 óra munkával, egymásra támaszkodva a többi öt utazóval.

P: Ennek az intenzív időszaknak a vége szinte egybeesett a vízumod végével. Milyen folytatást láttál magad előtt?

Szilvia: A fennmaradó két hétben ellátogattam Melbourne-be, majd pedig elkezdtem tervezni a hazafelé vezető utat, persze egy-két kitérővel. Azt már tudtam, hogy szeretnék elvégezni egy intenzív jógaoktatói képzést, amit hol máshol lenne autentikus, mint Indiában. Ez nagyjából egy hónappal később kezdődött, ehhez terveztem hozzá a továbbiakat: mivel Balira volt a legolcsóbb a repülőjegy, kiutaltam magamnak két hét szabadságot egy volt kolléganőmmel – ami éles váltás volt Ausztrália után, a maga spirituális közegével. Ezután néhány napot Kuala Lumpurban töltöttem, majd április elején érkeztem meg Indiába, már egy Európába szóló repülőjeggyel a kezemben. A kurzus utáni két hétben azért még felfedeztem India északi részét, majd pedig Róma felé vettem az irányt, beteljesítve ezzel a gyerekkori álmomat.

P: Ha mérleget vonnál az elmúlt 14 hónapodból, hogy hangzana?

Szilvia: Egyrészt nagyon hálás vagyok, hogy ezekre az elképesztő helyekre eljuthattam, ugyanakkor azt is fontosnak tartom elmondani, hogy amikor felültem a budapesti járatra, fizikailag, lelkileg és mentálisan teljesen kimerült voltam. Az állandó tervezés-újratervezés, és a tény, hogy csak magamra számíthatok, nagyon sokat kivett belőlem, ez az utazás azon árnyoldala, amiről ritkán esik szó, és bizony kellett egy-két hónap itthon a regenerálódásra.

Pályamódosítás

P: Mi a legnagyobb nyeresége számodra ennek a nem mindennapi tapasztalatnak?

Szilvia: A talpraesettség! Az, amit a távollét alatt megtanultam magamról, az emberekről, a különböző helyzetekről, nagyon sokféle módon hasznosítható, és olyan képességekkel gazdagodtam, amelyek véleményem szerint a munkaerőpiacon is értéket jelentenek. Sokkal könnyebben kezelem a nehézségeket, mint korábban, sőt maga a nehézség fogalma is átértékelődött bennem.

P: És mi a legnehezebb a visszatérésben?

Szilvia: Ahogy korábban említettem, a kintlét alatt csak az volt biztos, hogy semmi nem biztos, ami a hiányzó napirendben is megmutatkozott. Utoljára 2017 novemberében kellett hétköznap reggelente felkelnem, és munkába indulnom. Az elmúlt másfél évben az időbeosztásom és a szálláshelyeim is folyamatosan változtak, ezért is vártam már a hazatérést, hogy visszakapjam a rendszert és a stabiltást – ennek fontosságára csak akkor jön rá az ember, amikor nincs része benne. Mivel még nincs munkám és magamnak osztom be az időmet, olykor küzdök is még kihívásokkal ezen a téren, de nagyon élvezem azokat az egyszerű hétköznapokat, amelyekből mások szeretnek elmenekülni, én most ilyesmit nem is tervezek a közeljövőben.

P: Mit gondolsz most a munkáról, az útkeresésről? Megtaláltad a válaszaid?

Szilvia: Amit már korábban is láttam, és csak megerősödött bennem, hogy nem szeretném egyetlen dologra feltenni az életem, mert szeretek egyszerre több mindennel is foglalkozni. A környezettudomány területén tervezek elhelyezkedni, de ezen belül is széles a paletta, emellett taníthatok jógát, és folytatom az önkéntességet is.

P: Végül mit üzennél azoknak, akik épp fontolgatják, hogy egy hosszabb szünet erejéig nyakukba veszik a nagyvilágot?

Szilvia: Mindenekelőtt üljenek le magukkal, és őszintén válaszolják meg a kérdést, mire is vágynak igazán. Ne azért induljanak el bárhová, mert az a közösségi oldalak vagy az ismerősök szerint egy menő úti cél, olyan irányt válasszanak, ami ténylegesen az álmuk, amivel valóban azonosulni tudnak. És egyáltalán nem biztos, hogy azt egy másik kontinensen tudják beteljesíteni, lehet, hogy csak a szomszéd országig kell utazniuk, de ott meg fogják kapni azt, amit keresnek.

Ahogy az utazásnál, úgy az álláskeresésnél is a belső hangunkat érdemes követni: tisztázzuk személyes prioritásainkat, és ezek mentén szemezgessünk a több ezer lehetőség között. Az álomállás éppúgy létezik, mint ahogy álmaink utazása is megvalósítható, de mindkettőért tennünk kell.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: utazás, kihívás, tapasztalat, fejlődés, álláskeresés

- Profession.hu

További cikkek a karrierépítésről
További cikkek a karrierépítésről
Új adatkezelési rendelkezések!

Fontos számunkra személyes adatai védelme, ezért szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy módosult a felhasználókra vonatkozó Adatkezelési Tájékoztató és a Munkáltatói Adatkezelési Tájékoztató , melyekben rögzítettük az újonnan bevezetésre kerülő chat beszélgetés és a hirdetői visszahívás kérés funkció adatkezelési feltételeit. Frissítettük továbbá az adatfeldolgozó partnerek listáját, amely új együttműködések révén a profession.hu szolgáltatásainak és működésének hatékonyságát kívánjuk növelni.