A prémiumfeladatok hatása az eredményességre

Módszertan

A prémiumfeladatok hatása az eredményességre

2017. 09. 12.

A prémiumfeladatok hatása az eredményességre

A jelenlegi munkaerő-piaci helyzet egyértelműen a munkavállalóknak kedvez, és a cégeket állítja nehéz helyzet elé. Mivel a cégek folyamatos munkaerőhiánnyal küzdenek, komoly figyelmet kezdenek fordítani nemcsak arra, hogy megszerezzék a legjobb, legértékesebb munkavállalókat, hanem arra is, hogy megtartsák meglévő alkalmazottaikat. Ez pedig sokkal nehezebb, mint az új dolgozó elcsábítása.

A meglévő alkalmazottak megtartása voltaképpen arról szól, hogy mindent megteszünk azért, hogy ne akarjanak váltani. Hiába hívja őket a konkurencia, ne akarjanak átmenni hozzá, sőt, maguktól lehetőleg ne is keressék az új lehetőségek, a reménybeli jobb munkahelyeket. Ne akarjanak kedvezőbb feltételeket, jobb körülményeket. Ehhez persze arra van szükség, hogy mi biztosítsunk számukra olyan feltételeket, amivel maradéktalanul elégedettek, és amik kielégítik az igényeiket.

Ez pedig jóval nehezebb, mint néhány évvel ezelőtt, amikor még az embereknek kis túlzással mindegy volt, hol, csak legyen munkájuk. Akkor nagyobb volt a munkanélküliség, és a cégek nem voltak érdekeltek az emberek megtartásában, mert bármikor találtak új alkalmazottakat. Ma ez nincs így, ezért a vállalatoknak bizony tenniük kell a dolgozói igények kielégítéséért.

Mitől lesz elégedett egy alkalmazott?

Korrekt fizetés

Erre a kérdésre legtöbben azonnal rávágjuk, hogy a jó fizetéstől, és nagyot nem is tévedünk: a versenyképes bérezés valóban fontos pillére a dolgozói elégedettségnek, hiszen nem jókedvükből dolgoznak az emberek, hanem pénzért. Pénzből élünk, egyértelműen nem mindegy, mennyit kapunk a munkánkért.

Nos, Magyarországon van még hova fejlődni ezen a téren: bár a cégek nagy része már belátta, hogy béremelés nélkül nem fogja tudni megtartani az embereit, még mindig nagyon nehézkesen, és legfőképpen kis lépésekben valósul ez meg. Az elmúlt évek gyakorlatához képest azonban ez is egyértelmű haladás. Szerencsére a fizetés nem minden.

Stabilitás

Az emberek nagy részének fontos, hogy a munkahelye stabil és tervezhető legyen. Nyilvánvalóan mindenkinek szüksége van munkára ahhoz, hogy meg tudjon élni, és nem mindegy, mennyire veheti biztosra a helyét a cégnél. A bizonytalanságtól tartanak leginkább a munkavállalók, sokakat aggaszt a gondolat, hogy egyik pillanatról a másikra utcára kerülhetnek, és veszélybe kerül a megélhetés.

Éppen ezért, ha valaki biztosnak érzi a munkahelyét, és tudja, hogy megbecsülik, számítanak rá, és nem valószínű, hogy megválnának tőle, az komoly visszatartó erő a váltástól. Kevesen adják fel a biztosat a bizonytalanért, márpedig a munka világában az új szinte mindig bizonytalan.

Korrekt feltételek

A korrekt fizetés mellett az is rengeteget számít, hogy az elvárások vállalhatók-e. Ha papíron 8 óra a munkaidő, legyen is annyi, és csak azt várja el a főnök a dolgozóktól, ami a munkakörükbe tartozik. A túlóra nem ördögtől való, de semmiképpen sem kötelező, és minden esetben meg kell fizetni. Nem érhet senkit hátrány azért, mert nem vállalja a túlórázást!

A munka mennyisége, illetve a munkakörhöz való ragaszkodás is ide tartozik. Ne akarjuk egy alkalmazottal 2 ember munkáját elvégeztetni, és ne bízzunk rá olyan feladatokat, amik nem tartoznak a munkakörébe! Ezek az okok vezetnek leggyorsabban oda, hogy a dolgozó besokall, és elkezd olyan munkahelyet keresni, ahol nem akarják kizsigerelni.

Motiváció

Hatalmas problémát okoz a motiváció hiánya, mégis viszonylag kevés figyelmet kap ez a terület. Nincs rosszabb, mint egy fásult, kiégett alkalmazott, akit nem érdekel a munkája, nem érdekelnek az eredményei, és csak a az abszolút minimumot teljesíti ahhoz, hogy még ne rúgják ki. Ez nem igazán viszi előre a céget, ráadásul komoly esély van rá, hogy motiválatlan alkalmazottunk elkezd majd érdekesebb lehetőségek után nézelődni.

Mindezek után világos, hogy a cégnek igenis tenniük kell azért, hogy a dolgozók motivációja megmaradjon. Ezt különböző eszközökkel érhetik el: fizetésemeléssel, továbbképzésekkel, célok kitűzésével, vagy éppen jutalom kilátásba helyezésével. Hogy éppen melyik módszer a befutó, az változó lehet, de érdemes folyamatosan fenntartani az alkalmazottak érdeklődését.

A tuti befutó: prémiumfeladatok

A motiváció fenntartásának egyik legjobb eszköze, ha időnként prémiumfeladatokat tűzünk ki a dolgozóknak. Ez ugyanis motiválja őket arra, hogy kihozzák magukból a legjobbat, hiszen mindenki szeretne hozzájutni a prémiumhoz. Ehhez azonban el kell érni a meghatározott célt, eredményt, ennek érdekében pedig mindenki igyekszik a maximumot nyújtani. Jól jár a dolgozó, aki a legjobb teljesítménnyel elnyeri a jutalmat, és jól jár a cég, mert mindenki igyekszik a lehető leghatékonyabban dolgozni, az adott feladat pedig garantáltan magas szinten lesz megoldva.

Sokszor éppen az okozza a fásultságot, és azt, hogy a dolgozók éppen csak a kötelező minimumot nyújtják, hogy nem érzik, lenne értelme hajtaniuk. Ugyanazt a fizetést kapják akkor is, ha igyekeznek jó eredményeket elérni, és ennek érdekében magas hatásfokkal dolgoznak, és akkor is, ha csak lézengenek  egész nap, néha-néha megcsinálnak valamit, amit nagyon muszáj, egyébként meg folyamatosan a munkaidő végét várják. Miért is akarnának jól dolgozni, ha az utóbbi verzió is működik?

Éppen ezért jók a prémiumfeladatok: késztetést jelentenek a dolgozóknak, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból, és ne csak vegetáljanak a munkahelyükön. A folyamatos motiváció, folyamatos kihívás miatt nem fogják céltalannak érezni a mindennapjaikat, nem lesz unalmas a munkájuk, a munkahelyük. Ez sokat segít abban, hogy az alkalmazottak megmaradjanak a cégnél, hiszen a motivált dolgozó jól érzi magát, és nem gondolja úgy, hogy máshol kellene kihívásokat keresnie.

Hogyan hat mindez az eredményességre?

Nos, a jó eredmények legnagyobb gyilkosa a motiválatlanság, ezért nem nehéz kitalálni, hogy a prémiumfeladatok kedvező hatással vannak a cég eredményeire is. Mivel mindenki igyekszik a legtöbbet nyújtani, hihetetlen léptekben haladhatunk előre. A projektek a legnagyobb szakértelemmel, rövidebb idő alatt készülnek el, mert minden egyes dolgozó azon lesz, hogy minél hatékonyabban végezze a munkáját.

Igaz, hogy a prémiumfeladatok azzal járnak, hogy némi plusz kiadással kell számolni, hiszen a jutalom a végén nem maradhat el. Ha azonban jobban megnézzük, összességében nagyon is megéri ezekre áldozni, mert olyan mértékben növelhetik a cég hatékonyágát és eredményességét, hogy a bevétel is jócskán több lehet.

Mindemellett nyerhetünk még valamit: motivált alkalmazottakat, akik a folyamatos kihívás, és az ezt követő elismerés miatt jól fogják magukat érezni a munkahelyükön, ezért nem akarnak váltani. Ma, amikor a munkaerőhiány állandó probléma szinte minden területen, nagyon fontos, hogy megtartsuk a jól bevált, tapasztalt, jól képzett, értékes dolgozókat, akik a szakértelmükkel valóban előre tudják vinni a céget.

Nem mellesleg megtartani a dolgozókat jóval olcsóbb, mint új dolgozókat szerezni, akik utána vagy beválnak, vagy nem, és kezdhetjük elölről az egészet. Közvetve ugyan, de ez is egy pozitív hozadéka a prémiumfeladatok kitűzésének: megspórolhatjuk jó néhány felvételi procedúra költségeit.

Ratings None -> 1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag - Még nincs értékelve
Betöltés...
Oszd meg:

Kapcsolódó cikkek