Powered by

7 ok, amiért szükséged van employer brandingre

Olvasási idő: 5 Perc
2017.10.25.

Töltse le
KORONAVÍRUS 2020 – A MUNKAADÓK HELYZETE!

Érdekel

7 ok, amiért szükséged van employer brandingre

Az, hogy egy céget miként ítél meg a szakma, a közvélemény, illetve a munkaerőpiac, több tényezőn is múlhat. Egészen a közelmúltig a vállalatok nem sokat törődtek azzal, hogy milyen kép él róluk a köztudatban, esetleg úgy gondolták, hogy nem tudják ezt befolyásolni. Persze a marketing eszközeivel azért a többség él, de a mai világban ez már kevés.

A közösségi média térnyerése okán már réges-régen nem számít, hogy egy cég mit állít magáról. Mindenki tudja, hogy senki sem fogja magát szándékosan rossz színben feltüntetni, amit egy vállalat saját magáról állít, az minimum egyoldalú, és nem feltétlenül fedi a valóságot. Éppen ezért sokan nem is ez alapján alakítják ki az adott cégről a képet, hanem az alapján, amit a fórumokon, különböző közösségi oldalakon olvasnak róla.

Hogy ez miért hitelesebb? Azért, mert tapasztalatok alapján számolnak be a cégről olyan emberek, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek vele: ott dolgoztak, ott szerettek volna dolgozni, igénybe vettek valamilyen szolgáltatást, terméket vásároltak stb. Ez megkönnyíti a munkavállalók, potenciális ügyfelek dolgát, ugyanakkor nagyon megnehezíti a vállalatét.

Miért okoz ez gondot?

A közösségi média használatának elterjedése nehéz helyzet elé állítja a cégeket, hiszen így sokkal nehezebb elérniük, hogy az emberek pozitív képet alakítsanak ki róluk. Nem elég csak a látszat, nem elég, ha kedvező munkafeltételeket, jó fizetést ígérünk. Az ígéreteket meg is kell valósítani, mert pillanatok alatt széles körben elterjed, hogy nincs mögöttük semmi, és a lufi kipukkad.

A cégeknek így több fronton is figyelniük kell a pozitív benyomásra: nem elég, hogy pozitív marketinget folytatnak, arra is oda kell figyelniük, hogy milyen véleményt alakítanak ki róluk az alkalmazottak, de még az is számít, hogy egy felvételi folyamat során a jelöltek hogy érzik magukat, és a sikertelen pályázók végül milyen szájízzel távoznak. Ezt hívja a szakma candidate experience-nek, ami szintén nagy figyelmet, ezzel együtt aprólékos tervezést igényel.

De miért is olyan fontos az employer branding?

Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon miért is kell erre odafigyelni, miért fontos az employer branding? Nem mindegy, hogy a milyen vélemény alakul ki a cégről, ha az egyébként működik? Nos, nem, több szempontból sem mindegy.

Az employer branding több okból is egyre nagyobb szerepet kap a magyarországi cégek körében:

Munkaerő-piaci versenyképesség. Néhány éve az employer branding valóban nem volt fontos abból a szempontból, hogy vonzó munkahellyé váljon a cég. Minden cég vonzó munkahely volt ugyanis, mert a munkanélküliség igen komoly méreteket öltött, és hatalmas túljelentkezés volt egy-egy pozícióra. Kis túlzással a munkavállalóknak mindegy volt, hol, csak legyen munkájuk.

Mára ez megváltozott, köszönhetően annak, hogy éppen a munkanélküliség miatt rengeteg jól képzett szakember ment külföldre, és maradt is ott. A kocka fordult: nagyon kevés a képzett, megbízható munkaerő, a cégeknek pedig igenis versengeniük kell, hogy az a kevés őket válassza. A munkavállaló ugyanis válogathat, már ha megfelelő végzettséggel, tudással rendelkezik. És él is a választás lehetőségével, igyekszik kihozni a maximumot a helyzetéből, érthető módon.

Munkaerő megtartása. A jó munkaerőt ugyanakkor nemcsak megszerezni kell tudni, hanem megtartani is, és ez a nehezebb. Jól hangzó ígéretekkel rá lehet venni a munkavállalókat, hogy nálunk akarjanak dolgozni, de ez nem jelenti azt, hogy itt is fognak maradni.

Maradni akkor fognak, ha az ígéreteket megvalósulni látják, és valóban azt tapasztalják, amit a szerződéskötéskor hallottak tőlünk. Ha versenyképes fizetés volt az ígéret, azt meg is kell adni, de ennél sokkal fontosabb, hogy emberséges, élhető munkahely legyen a cég. Ne akarjuk kizsigerelni a dolgozókat, egy emberrel három ember munkáját elvégeztetni, és az ingyenes túlóra se lehessen kötelező és alapértelmezett. Sajnos sok helyen alkalmazott „költséghatékony” megoldások ezek, de abban garantáltan nem segít, hogy hosszabb távon megtartsuk az értékes munkaerőt.

Milyen benyomást keltünk az üzleti partnerekben? Bár üzleti szempontból elméletileg mindegy, hogy munkahelyként milyen egy cég, a gyakorlat azt mutatja, hogy azért bizony számít a megítélés. Kicsiben gyakran hangzik el, hogy „madarat tolláról, embert barátjáról”. Egy vállalatra sem vet jó fényt, ha olyan céggel kerül partneri viszonyba, akinek rossz a híre – és akik tudatosan építik fel az employer brandinget, azok erre ügyelni is fognak.

Egyáltalán nem irreális tehát az elmélet, hogy ha rossz híre van a cégünknek munkáltatóként, nehezebb dolgunk lehet üzleti szempontból is. Ne csak abban legyünk jók, hogy eladjuk a termékünket, vagy szolgáltatásunkat, az alkalmazottak is szeressenek nálunk dolgozni!

Hitelesség. Ha teljesen más képet közvetítünk kifelé, mint ami a valóság, az a hitelességünket fogja veszélyeztetni. Ahogy már említettük, manapság nagyon hamar kiderül, milyen egy cég belülről, hiszen megvannak ehhez a megfelelő fórumok. Ha magunkról azt állítjuk, hogy korrekt, családbarát, jól fizető munkahely vagyunk, ahol öröm a munka, ezzel szemben az interneten tömegével jelennek meg az ezek ellentétét vázoló történetek, minden szempontból lőttek a hitelességnek.

Egy hitelét vesztett cégnél nemcsak dolgozni nem akarnak az emberek, de a termékét, szolgáltatását sem szívesen fogják megvenni – ki tudja, arról mit hazudtak?

Mert a csak legjobbakkal lehetünk sikeresek. Nyilvánvalóan minden cégnek fontos, hogy sikeres legyen, és meghatározó szerepe legyen a piacon. Nos, ezt nem lehet úgy elérni, hogy folyamatosan nagy a fluktuáció, havonta kell elölről kezdeni az alkalmazottak betanítását, és mire valaki végre eljutna arra a szintre, hogy valódi hasznot tudna termelni, továbbáll.

Éppen ezért kell nagyon odafigyelni arra, hogy a nálunk dolgozó emberek úgy érezzék, jó munkahelyük van, ahol szívesen kamatoztatják a tudásokat. A kedvező munkafeltételekkel, korrekt hozzáállással és fizetéssel, érdekes feladatokkal, előrelépési lehetőségekkel elérhetjük, hogy a legjobbak ne akarjanak váltani. És egyértelműen ez a siker kulcsa, hiszen minden céget a jó szakemberek tudnak előrevinni.

Hiteltelen, rossz hírű cégnek a terméke sem kell. Bár valójában a termékek, illetve a szolgáltatások minőségének jó eséllyel semmi köze nincs ahhoz, hogy munkahelyként milyen a cégünk, mégis negatívan befolyásolhatja az eladásokat, ha rossz a híre. Egyszerűen ha egy cég hiteltelen, mint munkaadó, és a vele kapcsolatba került munkavállalók teljesen más képet festenek róla, mint ő magáról, az emberek abban sem fognak bízni, amit értékesíteni szeretne.

Az employer branding tehát nem csak a munkaerő szempontjából fontos, hanem üzleti megfontolásból is. Ha hitelesek maradunk, és pozitív kép él a köztudatban a cégünkről, a termékeinket vagy szolgáltatásainkat is szívesebben fogják venni az emberek. A cég arculatának felépítésére ezért nem csak a jól hangzó szlogenek és reklámok erejéig kell odafigyelni: folyamatosan jelen kell lenni, és folyamatosan oda kell figyelni arra, milyen benyomást keltünk.

Ne felejtsd el megosztani a cikket!

X

Töltse le
KORONAVÍRUS 2020 – A MUNKAADÓK HELYZETE!

Adja meg az adatait a letöltéshez

Érdekel