Tetszik Önnek ez az állás?
Jelentkezzen rá most!
A TulipánTündér Produkciós Kft. www.tulipantunder.hu a Broadway szuperprodukcióit idéző, és a hazai színházi és zenei élet legismertebb szereplőit felvonultató, nagyszabású zenés produkcióval, A Játékkészítővel robbant be a köztudatba, amit élőben 100.000 ember látott, majd 2017-ben jött az Álomutazók, amelyen mindössze pár nap alatt 50.000 néző volt.

Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország egyetlen olyan produkciós irodája vagyunk, amely showműsorok és kiállítások terén nemcsak külföldi licenseket vásárol, hanem saját termékeket hoz létre a nemzetközi piacra.

Egy másik üzletágunk interaktív élmény-kiállítások fejlesztésével foglalkozik, mint pl. a The Champion, amely látványos, XXI. század követelményeinek megfelelő élményt tud adni a látogatóinak.

Májusban megnyitottuk Andrássy Élményközpontunkat (a volt Párisi Nagyáruház épületében), amely egész évben otthon ad a világ legnépszerűbb utazó kiállításainak, családi élményeinek, amelyekkel minél több embert szeretnénk megszólítani.

Mindemellett indul egy koncert üzletágunk, ahol külföldi sztárok itthoni koncertjeinek a szervezésével fogunk foglalkozni. E fejlődési lehetőségek kiaknázása miatt fejlesztjük a csapatunkat, ezért keresünk:

MARKETING MENEDZSER

    Ez egy új munkakör, eddig több ügynökséggel oldottuk meg ezt a feladatkört. Emiatt új munkatársunk feladata összetett: az új Andrássy Élményközpontban bemutatásra kerülő kiállításoktól a saját show műsorainkon át a koncertek marketing tevékenységéig mindent felölel.

    Legnagyobb kihívás ebben a munkakörben egyértelműen az, hogy rövid idő, mindössze 3-6 hónap alatt kell ismertté, vonzóvá tenni a közönség számára egy egy új kiállítást.

Feladatok

    • Az új Andrássy Élményközpontban bemutatásra kerülő nemzetközi utazó kiállítások teljes körű marketing feladata, kiemelten média tervezése, és a jegyértékesítés támogatása marketing eszközökkel
    • Saját fejlesztésű show műsoraink és nemzetközi sztárok koncertjeinek teljes körű marketing, kiemelten média tervezési feladatai, és a jegyértékesítés támogatása
    • Piacelemzés, új marketing megoldások keresése
    • A produkciók marketing tervének és budget készítése, folyamatos felügyelete
    • Kampánymenedzsment, ügynökségek munkájának menedzselése
    • Piac-és versenytársfigyelés, javaslattétel az üzleti eredmények fokozására
    • A produkciókhoz (kiállítások, nemzeközi koncertek, saját fejlesztésű show műsorok)  kapcsolódó beszámolók készítése

Követelmények

    Az ideális jelölt komoly média tervezési tapasztalattal és stratégiai szemlélettel rendelkezik (tud nagyban gondolkodni, és kezdeményezni), szakmailag rendkívül igényes, továbbá elég jól érzi, hogy mit kell tennie marketingesként cégünk eredményességének javítása érdekében. 
    • Felsőfokú végzettség (szakirányú előnyt jelent)
    • Legalább 10 év szakmai tapasztalat, felmutatható eredményekkel
    • Tárgyalóképes angol nyelvtudás

Amit kínálunk

    Olyan munkatársat szeretnénk, aki számára fontos, hogy itt nemzetközi szintű szakmai elvárásoknak kell megfelelnie, cserébe viszont hosszútávú biztos szakmai karriert, és családias hangulatú (nem multi) cégkultúrát ajánlunk.
    • Versenyképes fizetés
    • Rendkívül innovatív cégvezetés és dinamikusan fejlődő cégcsoport - ez annyit jelent, hogy lesz forrás és lehetőség arra, hogy nagy dolgokat alkosson
    • A folyamatos fejlődéssel járó szakmai kihívások
    • Családias hangulatú, fiatalos csapat (startup-szerű cégkultúra)
    • Előrelépési lehetőség marketing vezetői munkakörbe

Egyéb információ az állásról:

    Munkavégzés helye I. kerület, Logodi utca

    Munkaidő főállás

    Munkába állás kezdete azonnal

Állás, munka területe(i):

  • Marketing, Média, PR
  • Marketing
  • Marketing, Média, PR vezető
  • Projektmanager
  • Teljes munkaidő

Szükséges tapasztalat:

  • >10 év szakmai tapasztalat

Szükséges nyelvtudás:

  • Angol - Felsőfok/tárgyalóképes szint

Munkavégzés helye:

Budapest, I. kerület

Jelentkezés módja:

Pályázatát (fénykép, magyar nyelvű önéletrajz) az alábbi „Jelentkezem” gombra kattintva, a tárgy mezőben „Marketing menedzser”-ként megjelölve.
A motivációs levelet az e-mail szöveges részébe írja (ne csatolt fájl legyen), és a következő kérdéseket feltétlenül válaszolja meg benne:
1. Mi fogta meg a hirdetésünkben, az az miért dolgozna a show businessben?
2. Miért lenne az ön számára testhezálló feladat?
3. Mi volt az eddig legnagyobb szakmai sikere?
4. Mekkora offline és online média budgetet kezelt eddig?
5. Mik a legfontosabb elvárásai munkáltatójával szemben, hogy ott hosszú távon tervezzen?

A hirdetés adatai:
  • Pozíció neve: Marketing menedzser
  • Rövid pozíció név: Marketing menedzser
  • Hirdető cég: Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft.
  • Elsődleges kategória:
  • Terület: Budapest
  • Város: I. kerület
  • Feladatok: Az új Andrássy Élményközpontban bemutatásra kerülő nemzetközi utazó kiállítások teljes körű marketing feladata, kiemelten média tervezése, és a jegyértékesítés támogatása marketing eszközökkel Saját fejlesztésű show műsoraink és nemzetközi sztárok koncertjeinek teljes körű marketing, kiemelten média tervezési feladatai, és a jegyértékesítés támogatása Piacelemzés, új marketing megoldások keresése A produkciók marketing tervének és budget készítése, folyamatos felügyelete Kampánymenedzsment, ügynökségek munkájának menedzselése Piac-és versenytársfigyelés, javaslattétel az üzleti eredmények fokozására A produkciókhoz (kiállítások, nemzeközi koncertek, saját fejlesztésű show műsorok)  kapcsolódó beszámolók készítése
  • Elvárások: Az ideális jelölt komoly média tervezési tapasztalattal és stratégiai szemlélettel rendelkezik (tud nagyban gondolkodni, és kezdeményezni), szakmailag rendkívül igényes, továbbá elég jól érzi, hogy mit kell tennie marketingesként cégünk eredményességének javítása érdekében.  Felsőfokú végzettség (szakirányú előnyt jelent) Legalább 10 év szakmai tapasztalat, felmutatható eredményekkel Tárgyalóképes angol nyelvtudás
  • Elvárt végzettség: Főiskola
  • Elvárt nyelvismeret: Angol
  • Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
  • Szükséges tapasztalat: >10 év szakmai tapasztalat
  • Feladás dátuma: 2018-07-16
  • Lejárati dátum: 2018-07-30