Magyar Vasúti Egyesület

A Magyar Vasúti Egyesület feladata a hazai vasúti ágazat folyamatos fejlesztésének támogatása, versenyképességének és biztonságának fokozása. Ennek érdekében elősegíti a vasúti szektorra vonatkozó uniós és hazai szabályozás közötti jogharmonizációt, ápolja kapcsolatait a politikai döntéshozókkal, a szakpolitika képviselőivel, az ágazati szereplőkkel és a civil szervezetekkel. Egységesen képviseli a hazai vasúti ágazatban tevékenykedő társaságok érdekeit.

Az Egyesület szakmai javaslataival, állásfoglalásaival elősegíti a környezetbarát szállítási módok elterjedését támogató intézkedések kidolgozását, a vasúti közlekedés, illetve fuvarozás a közútival szembeni versenyfeltételeinek javítását.

Síkra száll az intermodális logisztikai megoldások térnyeréséért. A nemzetközi, ezen belül is különösen az európai szakmai szervezetekben és szövetségekben betöltött tagsága révén megjeleníti, képviseli a magyar vasúti vállalatok érdekeit.

A szervezet az egyesületben felgyűlt tudásvagyon latba vetésével támogatja a vasút átfogó korszerűsítését és a vasúti infrastruktúra modernizálását, hozzájárulva a magyar társadalom minden rétegének, a magyar gazdaság minden szektorának fejlődéséhez. Tagjaink évente több mint 50 millió tonna árut és 150 millió utast szállítanak

Pályázatot hirdet az alábbi állás betöltésére:

Kommunikációs szakreferens

Főbb feladatok, munkák:

    • Médiafelületekkel, hirdetésekkel kapcsolatos feladatai körében: médiaterv kidolgozása, célcsoportok meghatározása, elemzések készítése, hirdetési együttműködések változatainak kidolgozása, közreműködés a médiaszerződések, megállapodások tárgyalásában, koordinációjában valamint a megállapodások megkötésének bonyolításában; Szponzori kör kiépítésében; Belső, önálló média portfoliójának kidolgozásában;
    • A média tevékenység koordinálása körében: Ellátja a konkrét médiatervezési és vásárlási feladatokat, ellenőrzi a vásárolt vagy barterezett média megjelenéseket, gondoskodik a média megjelenésekkel kapcsolatos follow-up-ról;
    • Szponzorációs tevékenységgel kapcsolatos feladatai körében: Közreműködik a szponzoráló cégek felkutatásában, kapcsolatokat épít, elkészíti a prezentációs anyagokat, közreműködik a szponzorációs/támogatói csomagok összeállításában, kialakításában;
    • Események marketing-kommunikációs feladataival kapcsolatosan: Közreműködik az események marketing-kommunikációs tervének összeállításában; együttműködik az Egyesület dolgozóival, tisztviselőkkel, bizottsági és munkacsoport vezetőkkel, elkészíti a médiaterveket, befoglalja a felületeket, reklám- és fizetett pr megjelenéseket tervez, szervez, szöveget szerkeszt, lektorál és koordinál az elektronikus, írott, on-line média területén; közreműködik az események megszervezésében, egyéb event marketinggel összefüggő feladatok ellátásában; közreműködik az egyedi protokoll programok, rendezvények, fesztiválok, különleges események stb. marketing és kommunikációs tevékenységében;
    • On-line felületek kezeléssel kapcsolatos feladatai körében: Felügyeli az Egyesület jelenlétének különböző média felületeken történő összehangolását, közreműködik az Elektronikus Hírlevél előállításában;
    • Marketing-kommunikációs – kreatív feladatok ellátása körében: kiemelt kapcsolattartást folytat a különböző marketing és kommunikációs termékek előállítóival, közreműködik az eredménytermékek lebonyolításában.
    • Marketing adminisztrációs tevékenységgel kapcsolatos feladatai körében: Közreműködik a marketing tevékenységgel kapcsolatos diszpozíciók, megrendelők, szerződések, teljesítésigazolások előkészítésében és ellenőrzésében, közreműködik az ajánlatkérések lebonyolításában és közreműködik a marketing beszerzésekhez szükséges ajánlatok összesítésében;
    • Sajtókapcsolatok kezelése

Az álláshoz tartozó elvárások:

    • Releváns, 2-5 éves szakmai tapasztalat
    • Aktív offline kampánytervezési tapasztalat (ha mellette van online tapasztalat, az előny)
    • Digitális, előrelátó szemlélet, social media trendek ismerete
    • Önálló, megbízható, precíz munkavégzés
    • Felsőfokú végzettség
    • Középfokú angol nyelvtudás
    • Közös gondolkodás, ötletelés iránti igény a hatékonyság maximalizálása érdekében

Az állás betöltéséhez előnyt jelent:

    • Kiterjedt sajtókapcsolatok
    • Kiemelkedő kommunikációs készség
    • Ügyfélközpontúság
    • Hatékony munkaszervezés
    • Pontos idő- és pénzgazdálkodás

Amit kínálunk:

    • Felelősségteljes, változatos munkakör;
    • Szakmai fejlődési lehetőség;
    • Barátságos légkör, rugalmas munkavégzés;
    • Versenyképes jövedelem

Állás, munka területe(i):

  • Marketing, Média, PR
  • Marketing
  • Teljes munkaidő

Szükséges tapasztalat:

  • 3-5 év szakmai tapasztalat

Szükséges nyelvtudás:

  • Angol - Középfok/kommunikációképes szint

Munkavégzés helye:

Rugalmas munkavégzési hely - Budapest

Egyéb juttatások:

mobiltelefon

Jelentkezés módja:

Pályázati anyag: fényképes, szakmai önéletrajz (magyar és angol nyelven), végzettséget igazoló dokumentumok másolata