Profession

Szakmák: datarecovery - az adatmentő

2010. július 07. Forrás: Profession.hu - Hajós Dániel

Hasznos: - + Nyomtat
A munka világát meghódították a mikrochipek, a digitális alapú adatrögzítők és rendszerek. Az óvodáktól az egyetemekig, a múzeumoktól a mélytengeri olajfúró-állomásokig kivétel nélkül ilyen eszközökön tárolják az adatokat és tarják nyilván azt, ami fontos, sőt nélkülözhetetlen a működésükhöz. Jól ismert közhely, hogy ami el tud romlani, az bizony el is romlik. Ami sajnos érvényes a számítógépek lelkére, sőt a memóriáira is. Ebből következik az, ha egy adat rögzítésre kerül, az bizony el is veszhet, dacára minden rafinált biztonsági rendszernek, vírusvédelmi tűzfalnak, vagy bárminek, amit ember eddig ennek megelőzésére kitalált.

Az adatmentő

Kevés dolog olyan biztos, mint az adatvesztés - hangsúlyozza Görög Péter, akinek évtizedes tapasztalata van a számítógépen tárolt adatok, információk helyreállításában. Gyakorlatilag e jelenség alól senki sem élvez felmentést, aki használ számítógépet. Az adatvesztés Damoklész kardja függ a házi dolgozatát készítő kisiskolás és a multinacionális vállalat agyonbiztosított központi terminálján ügyködő informatikus feje fölött is. Aminek megjelenéséhez elég egy észrevehetetlen, pár másodperces áramkimaradás, vagy egy szintén önhibánkon kívüli téves kapcsolás a merevlemezben és kész a baj - összegzi az esélyeket az adatmentő. A lehetőségek kimeríthetetlen tárházával néz szembe az, aki használ adatmentő eszközt, ami ugyanúgy képes megbokrosodni, mint egy organikus teremtmény. Mert a modern merevlemezek, RAIR tömbök, SSD meghajtók, USB Flash memóriák, memóriakártyák, floppy lemezek megannyi esélyt tartogatnak a rajtuk tárolt adatok Bermuda háromszögbe küldésére.

Ilyenkor lép színre az adatmentő, aki hardver, szoftver, illetve globális számítástechnikai ismereteire támaszkodva igyekszik visszaállítani azt, amit elvesztettünk.

Az adatmentő

A munka

Görög Péter szerint gyakorlatilag nincs visszaállíthatatlan adat. Az ügyfeleinek hajszál híján 100%-ának sikerült visszaszerezniük azt, amit elvesztettek. Az a minimális, százalékban szinte kifejezhetetlen kudarc olyan jellegű volt, aminél az adathordozó speciális körülmények közé kerülve szenvedett végzetes sérüléseket. Ilyen volt a kazánba esett merevlemez, vagy a felrobbantott terminál egyedi esete - meséli mosolyogva az adatmentő.

Az adatmentés első lépése az állapotfelmérés, amiben speciális kereső szoftverek segítik az adatmentő szakembereket. Amennyiben így nem jutnak előrébb, górcső alá kerül a hardver, amit alkotóelemeire szedve keresik meg az adatok nyomait. Mert minden tárolt adat nyomot hagy, amit, mint egy nyomkereső indián kutatnak fel az adatmentők.

Kiből lehet adatmentő?

Az adatmentés a számítástechnikai szakma egyik csúcspontja, mert ahhoz, hogy valaki ebben elhelyezze magát, és sikereket érjen el mind a szoftverek, mind a hardverek vonatkozásában kell elmélyült tudásanyaggal rendelkeznie. Ehhez a számítástechnikai érdeklődés alapfeltétel, a szakirányú végzettség pedig követelmény. Konkrétan adatmentést sehol sem oktatnak, de aki ismeri a programnyelveket, a számítógép szerkezeti elemeit, működési sajátosságait eséllyel pályázhat olyan állásajánlatokra, ahol adatmentőket keresnek.

Görög Péter szerint a legfontosabb az érzék, a ráérzés képessége, ami nélkül hozzáfogni is kár egy elveszett adat nyomainak felkutatásához.

Ebben a speciális profilban a keresetek is speciálisan alakulnak. Nyilvánvaló, hogy más besorolás alá kerül egy kisiskolás diák elveszett dolgozatának felkutatása, mint egy nagyvállalat üzleti terveinek visszaállítása. Itt előfordulhat az is, hogy egy óra alatt százezres nagyságrendben honorálják a szakembert, de az átlagos jövedelmek is meghaladják a szektorban szokásos szintet.

- Profession.hu

További cikkek a szakmákról
További cikkek a szakmákról

Kérdezze szakértőinket!

Herczku Mónika
Herczku Mónika Karrier-tanácsadó
Baráth András
Baráth András Önéletrajz-szakértő
Dr. Hargittay Szabolcs
Dr. Hargittay Szabolcs Ügyvéd, munkajogi szakértő
Gerlei Béla
Gerlei Béla Karrier-tanácsadó

Kalkulátorok

  • Bérkalkulátor

    Számolja ki a bruttó fizetése alapján, hogy mennyi nettó bére!

    Tovább
  • Szabadság kalkulátor

    Számolja ki a Profession.hu kalkulátorával, hogy Ön hány nap szabadságra jogosult!
    Tovább
  • Ekho kalkulátor

    Számolja ki, hogy mekkora összeg illeti meg, ha az EKHO szerinti adózást választja!
    Tovább
  • Gyes/gyed kalkulátor

    A Gyes/gyed kalkulátorral kiszámolhatja, hogy mennyi gyes, gyed illetve terhességi gyermekágyi segély jár Önnek.
    Tovább
  • Bériránytű

    Ismerje meg, hogy az Ön szak-
    területén dolgozó munkavállalók milyen fizetési igényt támasztanak a munkaadókkal szemben!
    Tovább
www.facebook.com/Profession.hu

Keressen a cikkek között

A cikkekben való kereséshez írja be a kulcsszót, és nyomja meg az OK gombot.

Kapcsolódó témák