Bevezették Szlovákiában a minimál-nyugdíj intézményét szerdán, a vonatkozó társadalombiztosításról szóló törvény módosításának hatályba lépésével. A minimál-nyugdíj bevezetésére az országban már több éve zajló nyugdíjreform részeként került sor.

A minimál-nyugdíjat bevezető jogszabályt - annak hatálybalépése napján, szerdán - alkotmánybírósági beadványban támadta meg a pozsonyi törvényhozás több ellenzéki pártjának 66 képviselője, akik a törvényben azt kifogásolják, hogy az véleményük szerint diszkriminatív helyzetet teremt a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérében, a magánnyugdíj-pénztárakban takarékoskodókkal szemben.

A minimál-nyugdíjat bevezető jogszabály súlyponti eleme, hogy a mindenkori létminimum összegéhez köti az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak legalacsonyabb lehetséges összegét. A minimál-nyugdíj összege által megszabott biztosíték csak azokra a nyugdíjasokra vonatkozik, akik legalább 30 éven keresztül fizettek nyugdíjjárulékot.

Ahol 80 ezer forint a minimál-nyugdíj

Az összeg a nyugdíjjogosultak által ledolgozott évek függvényében változik majd. Annak alsó összeghatára - amely 30 évi nyugdíjjárulék fizetést feltételez - a mindenkori létminimum 136 százaléka lesz, ez jelenleg Szlovákiában mintegy 270 euró (megközelítőleg 80 ezer forint).

A 30 évnél többet ledolgozott nyugdíjjogosultak esetében a minimál-nyugdíj összegét úgy számítják ki, hogy a létminimum szorzójához - a kiindulási alap 136 százalékhoz - minden többletév után két százalékpontot, 40 ledolgozott év felett pedig évi 3 százalékpontot adnak hozzá. A minimál-nyugdíjak összegét minden év januárjában a létminimum aktuális összegének tükrében módosítják majd.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az intézkedés jelenleg 75 ezer nyugdíjast érint, vagyis vannak akiknek az öregségi vagy rokkantsági nyugdíja emelkedik. Ugyanakkor a minimál-nyugdíj összege minden esetben magasabb lesz, mint az a járandóság, amennyit eddig egy, a létminimum összegénél alacsonyabb nyugdíjra jogosult, az azt kiegészítő más szociális juttatással együtt kapott.

Az intézkedés a parlamenti ellenzék az alkotmánybírósági beadványt aláíró tagjai szerint azért teremt diszkriminatív helyzetet, mert a magánnyugdíj-pénztárak azon kliensei számára, akik minimális járulékot fizetnek be, nem biztosít ugyanolyan védelmet, mint azok számára, akik csak a nyugdíjbiztosítási rendszer első, állami pillérében takarékoskodtak. Ezzel és az intézkedés állítólagos alkotmányellenes mivoltával azonban nem ért egyet a szlovák munka-szociális és családügyi tárca, amelynek vezetője a bírálatokat korábban azzal utasította el, hogy igazságtalan lenne, ha az állami pillérben nagyobb havi összeggel takarékoskodók fizetnének rá a magán-nyugdíjpénztárak kevesebbet megtakarító ügyfeleire.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: létminimum, nyugdíj, minimál-nyugdíj, Szlovákia