Ma van a munkavédelmi világnap

A munkabalesetek száma az elmúlt három évtizedben ugyan negyedére csökkent, 2014-ben azonban 14 százalékkal nőtt az előző évhez képest: 19 661 munkahelyi baleset volt Magyarországon, közülük 78 halálos - mondta Nesztinger Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkafelügyeleti Főosztályának vezetője. Április 28-án van a munkavédelmi világnap.

Nesztinger Péter a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva elmondta azt is, hogy 2014-ben 21,5 millió napot hiányoztak munkahelyükről a magyar dolgozók. Egy uniós felmérés szerint a keresőképtelen napok 50-60 százaléka a munkahelyi stresszel magyarázható. Főként az ipari termelés fokozódásával megjelenő atipikus foglalkoztatási formák, valamint a pszichoszociális kockázatok (stresszorok) erősödése teremt egyre több feladatot a munkavédelemben.

Balogh Katalin, az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) Nemzeti Fókuszpont vezetője ismertette, hogy a munkahelyeken nem megfelelően, illetve egyáltalán nem kezelt munkahelyi stressz termelékenységi kiesést okoz, az Európai Unióban évente 136 milliárd euró, ezen belül Magyarországon mintegy 440 milliárd forint vész el.

Vizsgálataik szerint az európai szervezeteknek csupán 30 százaléka alkalmaz eljárásokat a pszichoszociális kockázatok kezelésére, a munkáltatók gyakran nehezebbnek tartják ezen kockázatok kezelését, mint a hagyományos munkavédelmi problémák megoldását.

Ma van a munkavédelmi világnap

A szigorodó munkavédelmi szabályoknak és ellenőrzéseknek is köszönhetően hazánkban a munkabalesetek száma az évezred elejéhez képest több mint negyedével mérséklődött, a halálos áldozatot követelő eseteké pedig kevesebb mint felére csökkent. 2014-ben közel 20 ezer munkabaleset történt, amely 78 halálos áldozatot követelt. Bár a dolgozók számához mérten csupán harmadannyi baleset történik hazánkban, mint az Európai Unióban, a halálos kimenetelű esetek aránya nálunk rosszabb - derül ki a CIG Pannonia lapunknakl eljuttatott elemzéséből.

Az EU-OSHA több mint egy éve indította el "Egészséges munkahelyek - Kezeljük a stresszt" kampányát, amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy a munkával kapcsolatos stressz szervezeti kérdés, amelynek megoldása a munkáltatók és a munkavállalók közös érdeke - mondta Balogh Katalin.

Modori László, az NGM munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára arra mutatott rá, hogy a munkavédelem és a munkahelyi stressz megfelelő kezelése versenyképességi tényező is. Leszögezte: az értékteremtő munka a gazdaság működésének alapja, nélkülözhetetlen a gyermekvállaláshoz, fontos a létbiztonság megteremtéséhez, ezt azonban csak az egészséget nem veszélyeztető körülmények között lehet végezni.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, munkabaleset