A munkaügyi hatóság tavaly több mint 18 ezer munkáltatót ellenőrzött, és ennek során a foglalkoztatók 73 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzés alá vont foglalkoztatottak 71 százalékát, mintegy 101 ezer munkavállalót érintették - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának tájékoztatásából.

A jogsértési arány a foglalkoztatókat és munkavállalókat érintően is enyhén nőtt az előző évhez képest, mivel a 2013-ban ellenőrzött foglalkoztatók 70 százalékánál állapítottak meg a munkaügyi felügyelők valamilyen szabálytalanságot, és az ellenőrzés alá vont munkavállalók 68 százaléka volt szabálytalanul foglalkoztatva.

A 2014-ben feltárt jogsértéseket elkövető több mint 13 ezer munkáltató közül 3509-cel szemben alkalmaztak a munkaügyi felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen több mint 526 millió forint összegben.

Feketemunka

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint még mindig kiemelkedő szabálytalanság a feketefoglalkoztatás. Munkaszerződés és bejelentés nélkül 2014-ben 11 540 embert foglalkoztattak, ami enyhe növekedés a 2013-as 11 392-höz képest.

Ennyi jogsértő munkaadót találtak

A tavalyi adatok szerint feketefoglalkoztatás a legtöbb esetben a bejelentési kötelezettség elmulasztásával valósult meg. 2014-ben a megelőző évhez képest jelentősen, 29-ről 36 százalékra nőtt a feketemunkások aránya az építőipari vállalkozásoknál. Az ellenőrzések 18 százalékát tartották a felügyelőségek az építőiparban, ez 3 százalékpontos növekedés 2013-hoz képest. (Megbízható építőipari állásokat itt találhatunk!)

A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatóknál dolgozott a feketemunkások 10 százaléka, ami a tavalyi évhez képest (16 százalék) csökkenést jelent ugyan, de ez a szektor továbbra is a 3 "legfertőzöttebb" ágazat között van. A lefolytatott ellenőrzések 12 százaléka esett a személy- és vagyonvédelem területére, ez a tavalyi évhez képest 1 százalékponttal nőtt. (Megbízható személy- és vagyonvédelmi munkákat itt kereshetünk!)

A kereskedelmi vállalkozásoknál a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavállalók aránya tavalyhoz képest elenyésző csökkenést mutat: ez az ágazat "termelte ki" a feketemunkások 11 százalékát, szemben a tavalyi 12 százalékkal. Az ellenőrzések több mint negyedét végezték ebben az ágazatban 2014-ben, ez közel azonos a 2013-as aránnyal. (A megbízható kereskedelmi állásokat itt találjuk.)

Munkaidő, pihenőidő

A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések érintettjeinek létszáma (19 622 dolgozó) csökkenést mutat 2013-hoz képest (21 157 fő). Ezen jogsértések jellemzően a kereskedelem, vendéglátás és a feldolgozóipar munkavállalóit érintették.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével 28 589 munkavállalót érintően találkoztak a munkaügyi felügyelők, ez 2013-hoz képest jelentős, közel 10 ezres növekedést jelent.

Visszásságok a bérek körül

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések (például a kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum szabályainak megsértése, a határidőben történő bérkifizetéssel összefüggésben megállapított jogsértés) mértékét jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott közel ötödét, csaknem 16 ezer embert érintett tavaly - derül ki a jelentésből.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkaügyi hatóság, ellenőrzés, jogsértés, büntetés, bírság, feketemunka, minimálbér