Ahol 80 ezer lesz a minimális nyugdíj

A minimálnyugdíj intézményének bevezetésére készül Szlovákia idén júliustól, a társadalombiztosításról szóló törvény ezt lehetővé tévő módosítását hagyta jóvá a kormány érdekegyeztető szerve, a Gazdasági és Szociális Tanács. A minimálnyugdíj bevezetésére a Szlovákiában már több éve zajló nyugdíjreform részeként kerül sor.

A szlovák kormány tervei szerint várhatóan már idén júliustól hatályba lépő intézkedés súlyponti eleme, hogy a mindenkori létminimum összegéhez köti az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak legalacsonyabb lehetséges összegét. A minimálnyugdíj összege által megszabott biztosíték csak azokra a nyugdíjasokra vonatkozik, akik legalább 30 éven keresztül fizettek nyugdíjjárulékot.

Ahol 80 ezer lesz a minimális nyugdíj

A minimálnyugdíj összege a nyugdíjjogosultak által ledolgozott évek függvényében változik majd. Annak alsó összeghatára - amely 30 évi nyugdíjjárulék fizetést feltételez - a mindenkori létminimum 136 százaléka lesz, ez jelenleg Szlovákiában mintegy 270 euró (megközelítőleg 80 ezer forint).

A 30 évnél többet ledolgozott nyugdíjjogosultak esetében a minimálnyugdíj összegét úgy számítják ki, hogy a létminimum szorzójához - a kiindulási alap 136 százalékhoz - minden többletév után két százalékpontot, 40 ledolgozott év felett pedig évi három százalékpontot adnak hozzá. A minimálnyugdíjak összegét minden év januárjában a létminimum aktuális összegének tükrében módosítanák.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A munka-, család- és szociálisügyi minisztérium szerint a minimálnyugdíj bevezetése az idén 16,4 millió, jövőre pedig 31 millió eurót vesz igénybe. Az intézkedés 75 ezer nyugdíjast érint, vagyis ennyien lesznek azok, akiknek az öregségi vagy rokkantsági nyugdíja emelkedik.

Ugyanakkor a minimálnyugdíj összege minden esetben magasabb lesz, mint az a járandóság, amennyit eddig egy a létminimum összegénél alacsonyabb nyugdíjra jogosult, az azt kiegészítő más szociális juttatással együtt kapott.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: nyugdíj, idős, munka, Szlovákia