Le kell tagadni a gyerekünket az önéletrajzban?

Az önéletrajz célja az, hogy behívjanak állásinterjúra, létrejöjjön a személyes találkozás a munkaadó és a leendő munkavállaló között. Mindig olyan szemmel nézzünk az önéletrajz szövegére, hogy vajon a munkáltatónál nő-e az esélyünk, ha ezt vagy azt a dolgot megemlítjük a szövegben - hívta fel a figyelmet Gerlei Béla HR szakértő, vezető karrier-tanácsadó egy korábbi írásában.

Így tehát ha úgy érezzük, hogy a megpályázott állásnál előnyt jelenhet az, hogy szülők vagyunk, akkor írjuk csak bele. Azt is írjuk ekkor oda, hogy miért éri meg minket alkalmazni.

Ne "anyukaként" keressünk állást

Eszternek két kicsi gyereke van, ügyfélszolgálati állást keres. Az önéletrajzában nem titkolta, hogy gyesen volt. Több állásinterjúra is behívták, ám amikor arra kérte az interjúztató, hogy "Beszéljen magáról!", akkor azonnal a gyerekekre terelte a szót. Ez néha még akkor is előfordult vele, amikor teljesen más típusú kérdést kapott. Volt olyan HR-es, aki szárazon közölte vele, hogy őt ez nem érdekli, nem tartozik rá, és megkérte, hogy fejezze be.

Ha egy kisgyermekes nő állásinterjúra megy, nagyon fontos, hogy ne mint "anyuka" jelenjen meg - mondta korábban Herczku Monika, a Profession.hu karrier-tanácsadója. Viselkedjen úgy, mint egy potenciális alkalmazott: magabiztosan, határozottan beszéljen. Mutassa meg, hogy attól ő nem kevesebb - sőt néhány területen akár még több is -, mint egy gyermektelen személy.

Sokan nem szívesen alkalmaznak kisgyerekeseket

Egy cégnél olyan embereket akarnak felvenni, akik bármikor rendelkezésre állnak, nem kell megosztaniuk a figyelmüket a céges és az otthoni feladataik között, és például nem kell hamarabb elmenniük, mert megbetegszik a gyerekük.

A Jól-Lét Alapítvány egy kutatást készített tavaly, amelyből kiderült, hogy a munkaadók nagy része még a járulékkedvezmény hatására is ódzkodik a kisgyermekesek alkalmazásától. Arra a kérdésre, hogy mennyiben befolyásolta a munkahelyvédelmi akcióterv keretében bevezetett járulékkedvezmény a kisgyermekes nők foglalkoztatását a cégnél, a -5-től +5-ig terjedő skálán mindössze csak 0,5 pontot adtak a megkérdezett vállalatok.

A munkaadók a jelentkezők kiválasztásánál sokszor nem veszik figyelembe a járulékkedvezményeket, csak azt, hogy a jelentkezőnek milyen képességei vannak - derült ki a felmérésből.

Miért jó munkaerő egy szülő?

A gyermeknevelés során olyan kompetenciák erősödtek, amelyek a munkahelyen is nagyon jól hasznosíthatók: logisztika, türelem, kommunikáció, problémamegoldó-készség, multitasking, empátia, konfliktuskezelés, időgazdálkodás, felelősségtudat, megbízhatóság.

Le kell tagadni a gyerekünket az önéletrajzban?

Sőt nagyon gyakran előfordul az is, hogy a gyes vagy gyed ideje alatt az anya továbbképezte magát, például szerzett egy diplomát vagy megtanult egy idegen nyelvet.

Éva munkanélküli volt, amikor megszületett a kisfia, csak a gyesre volt jogosult. A nő a gyerek első születésnapja után azonnal elkezdett állást keresni. Ő az önéletrajzában nem említette meg, hogy gyereke van. Munkanélküliségre hivatkozott, amikor behívták állásinterjúra, és rákérdeztek, hogy mit csinált az elmúlt időszakban. Volt azonban olyan interjúztató is, aki nekiszegezte a kérdést: "És mennyi idős a gyereke?" Ilyen esetekre is fel kell készülni, nem szabad lefagyni.

Biztosítsuk a munkaadót, hogy azért nem említettük a gyereket, mert nem befolyásolja a munkánkat. (Például a nagyszülőkre, az otthonról dolgozó apára vagy a 16 éves nagy testvérre rá tudjuk bízni akár betegség esetén is.)

Lyukak az önéletrajzban

Minél hosszabb idő telik el munkahely nélkül, annál nehezebb visszatérni a mindennapi munka világába. A munkaadók sokszor tartanak attól, hogy a pályázó elszokott a napi munkába járás és feladatteljesítés rutinjától.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ha valaki 3-4 hónapnál hosszabb ideig (például egy évig) nem dolgozott, akkor megteheti azt, hogy a munkahelyei mellett csak az évszámot tünteti fel, a hónapokat nem. Ha ennél hosszabb időről van szó, akkor arra az időszakra mindenképp írni kell valamit, mert egy tapasztalt HR-es kiszúrja a hiányt.

Fókuszáljunk arra, hogy bemutassuk: ugyan nem dolgoztunk egy ideig, de ez idő alatt sem hagytuk a napokat peregni, hanem szakmai kapcsolataink megmaradtak, lépést tartottunk a szakma fejlődésével, nem estünk ki teljesen a körforgásából.

Fontos, erről az időszakról ne bocsánatkérő hangnemben nyilatkozzunk - hívta fel a figyelmet Herczku Monika. Meg kell mutatni, hogy hiába nem dolgoztunk hosszabb ideig, mégis tisztában vagyunk azzal, hogy mi történik a munkaerőpiacon, milyen újdonságok vannak a szakmánkban és mi is olyan naprakész és motivált pályázók vagyunk, mint a többi jelölt!

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: álláskeresés, önéletrajz, állásinterjú, női munka, gyes, gyed