Egy évig nem volt munkahelyem. Mit írjak az önéletrajzomba?
2011. szeptember 16. Forrás: Profession.hu - Herczku Monika
Szeretne újból állást vállalni, de az utóbbi 1-2 évben nem volt munkahelye? Hogyan lehet kitölteni a "lyukat" az önéletrajzban?
Tudjuk, hogy minél hosszabb idő telik el munkahely nélkül, annál nehezebb visszatérni a mindennapi munka világába. A munkaadóknak is lehetnek fenntartásaik, tartanak attól, hogy a pályázó elszokott a napi munkába járás és feladat teljesítés rutinjától, nem tudják, hogy mi az igazság, miért maradt ki az az egy év.
Edittől a válság első hullámánál megvált a cége. Nem esett kétségbe, mert voltak tartalékaik, ráadásul a kisfia akkor kezdte az iskolát és a házuk átalakításánál is jól jött, hogy kezébe vette az irányítást. Idős szüleivel is többet tudott törődni. Volt feladata bőven; hónapok teltek el, mire feleszmélt, hogy az idő rohan, és még nem is keresett állást. Ismerőseitől hallotta, hogy milyen nehéz elhelyezkedni, így azzal nyugtatta magát, hogy legfeljebb összébb húzzák magukat és majd akkor megy vissza dolgozni, ha könnyebb lesz állást találni, és ha már kevesebb lesz a feladata, hiszen a ház átalakításnak is mindjárt vége. Teltek-múltak a hónapok, és Edit már több mint egy éve nem dolgozott, mikor nekiállt önéletrajzot írni. Elgondolkodott, hogy a kimaradt egy évet hogy tüntesse fel? Írja azt, hogy munkanélküli? Vagy ne írjon semmit? És ha rákérdeznek, akkor mit mondjon?
A munkában tartott szünet bekövetkezhet „külső körülmény” hatására, lehet, hogy valaki elveszíti a munkáját, lehet, hogy kisgyerekkel van otthon, lehet, hogy beteg hozzátartozóját ápolja.Lehet a szünet önkéntes is, tehát dönthet úgy a munkavállaló, hogy néhány hónapra kiszakad a munka világából és utazik, nyelvet tanul, feltöltődik. Nem ismeretlen ez a jelenség már itthon sem. Jó néhány – főleg angolszász- országban ismert az. ún ’sabbatical’ fogalma, amikor 7-10 ledolgozott év után a munkavállaló 2-6 hónap extra fizetett szabadságot kap, melyet pihenésre, saját maga fejlesztésére, továbbképzésre használhat fel.

Mit írjak az önéletrajzba?
Ha a munkahelyek között 2-3 hónapot nem dolgozott, azt külön nem kell említeni az önéletrajzban. Általában 3 hónap szünet két munkahely között még belefér. Ha hosszabb idő telt el, míg nem dolgozott, akkor megteheti azt, hogy a munkahelyei mellett csak az évszámot tünteti fel, a hónapokat nem: tehát Minta Kft -2006-2008, Példa Kft 2009-2011 és nem Minta Kft. 2006.január – 2008 február, Példa Kft 2009. január – 2011. március.
Így nyerhet hónapokat, és nem annyira szembeötlő, hogy nem dolgozott. A dátumokat ilyen esetben ne vastagítsa meg, és ne írja más betűtípussal, mérettel, mint a szöveg többi részét. Tehát semmiképpen se hívja fel rájuk a figyelmet. Ugyanakkor egy gyakorlott interjúztató ráérezhet, hogy valami titok lappang és rákérdezhet a hónapokra is.
Megteheti azt is, hogy a kronologikus önéletrajz helyett funkcionális önéletrajzot ír, tehát a feladatai és tapasztalatai szerint csoportosítja szakmai múltját, így az évszámok még kevésbé lesznek feltűnőek.
Ha hosszabb időt töltött távol a munkahelyek világától, akkor ezt az időt érdemes valahogy megemlíteni, hiszen 1-2 évet nehéz hozzácsapni az előző munkaviszonyhoz. Minél régebben történt az eset, annál kevésbé érdemes külön energiát szentelni neki. Ha 10 éves szakmai múltja van, és 4 ével ezelőtt félévet kihagyott, az éppen, hogy említésre méltó a mai napon. Tehát ha nyelvet tanult vagy utazott, kisbabával volt otthon, akkor csak egy egymondatos bekezdésben említse meg.
Ha a kihagyás közelebb van a jelenhez, sőt, éppen most nem dolgozik és szeretne újból munkát vállalni, akkor a kísérő levében is írhat erről 1-2 mondatot, megindokolhatja a jelenlegi helyzetet.
Összességében az önéletrajzban maximum említeni érdemes a kihagyott időszakot. A cél, hogy eljusson egy interjúra, és ott, ha fontosnak ítélik – bővebben is kifejtheti, hogy miért nem volt munkahelye hosszabb ideig.
Hogyan maradjon piacképes?
Ha ki is került a napi körforgásból, a kapcsolatot ne veszítse el a szakmájával, tehát iratkozzon fel hírlevelekre, járjon el szakmai rendezvényekre. Minél inkább tisztában van a szakmai újdonságokkal, eseményekkel, annál piacképesebb tud maradni.
Ha letelik a három havi „lélektani határ”, akkor próbáljon valamilyen tevékenységet találni, amely heti néhány órára elfoglaltságot nyújt: írjon szakmai cikkeket, lektoráljon, vállaljon tanácsadást, készítsen weboldalt, tanítson idegen nyelvet, vállaljon adatrögzítést. Vagy tanuljon, frissítse fel szaktudását, készüljön egy karrier váltásra.
Érdemes azt figyelembe vennie, hogy a cégek elfogadják, de nem örülnek a kihagyott időszaknak. Az interjún arra fókuszáljon, hogy bemutassa, ugyan nem volt munkahelye egy évig, de ez idő alatt sem hagyta a napokat peregni, hanem szakmai kapcsolatait melegen tartotta, lépést tartott a szakma fejlődésével, tanácsokat adott, fiatalokat tanított……tehát talált magának értelmes elfoglaltságot és nem esett ki teljesen a szakma körforgásából.
Fontos, erről az időszakról ne bocsánatkérő hangnemben nyilatkozzon, hanem vállalja, hogy családi kötelezettséget teljesített, elment nyelvet tanulni, úgy érezte, hogy kiégett és ezért feltöltődésre használt fel néhány hónapot. Magyarországon is kezd egyre elfogadottabb lenni a néhány hónap kihagyás; a munkaerő piacon jól ismerő HR-esek is tudják, hogy ha valaki akár kényszerűségből, akár önként kihagyott néhány hónapot, attól a szaktudása és kompetenciái alkalmassá teszik további munkavállalásra.
Kezelje természetesen ezt a helyzetet, ne titkolja, hanem arra világítson rá, hogy mi mindent tett ebben az időszakban, mit tanult ebből a helyzetből. Ne töltsön el túl hosszú időt ennek taglalásával, lépjen tovább. Azt kell, hogy megmutassa az interjún, hogy – bármilyen okból is – nem volt munkahelye hosszabb ideig, de ezzel együtt is tisztában van azzal, hogy mi történik a munkaerőpiacon, milyen újdonságok vannak a szakmájában és Ön is van olyan naprakész és motivált, mint az állásra pályázó többi jelölt!
- Profession.hu
További cikkek az önéletrajzírással kapcsolatbanFriss állásajánlatok
Kalkulátorok
-
Bérkalkulátor
Számolja ki a bruttó fizetése alapján, hogy mennyi nettó bére!Tovább
-
Szabadság kalkulátor
Számolja ki a Profession.hu kalkulátorával, hogy Ön hány nap szabadságra jogosult!Tovább -
Ekho kalkulátor
Számolja ki, hogy mekkora összeg illeti meg, ha az EKHO szerinti adózást választja!Tovább -
Gyes/gyed kalkulátor
A Gyes/gyed kalkulátorral kiszámolhatja, hogy mennyi gyes, gyed illetve terhességi gyermekágyi segély jár Önnek.Tovább -
Bériránytű
Ismerje meg, hogy az Ön szak-Tovább
területén dolgozó munkavállalók milyen fizetési igényt támasztanak a munkaadókkal szemben!
Keressen a cikkek között
Kapcsolódó témák
Új trendek az önéletrajzírásban










