Profession

Az önéletrajztól az interjúig

2010. május 07. Forrás: Profession.hu - Herczku Mónika, Durbák Ildikó

Hasznos: - + Nyomtat

Hogyan írjuk önéletrajzot, milyen a jó motivációs levél? Milyen ruhát vegyünk fel az állásinterjúra, és hogy kell viselkednünk? Mire kíváncsi a HR-es? Hogyan adjuk el magunkat a munkaerőpiacon? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az Elbocsátottak? Állj fel és kezdj új életet című könyvből.

Ha valaki állást keres, nagy segítséget nyújthat neki Herczku Mónika kötete, hiszen lépésről lépésre végigvezeti a munkakeresés útvesztőjén. Korábbi cikkeinkben már foglalkoztunk a lelki problémákkal, a kompetenciákkal, illetve azzal, hogy hogyan kezdjünk bele a keresgélésbe. Most a konkrét pályázat, a jelentkezés és az állásinterjú következik.

Térképezzük fel a piacot, magunkat és a pénztárcánkat!

Érdemes megnézni az álláskeresés során, hogy milyen cégek működnek azon a területen, ahol el szeretnénk helyezkedni, hiszen néha egyes állásokat nem is hirdetnek meg a vállalatok máshol, csak a saját honlapjukon, vagy épp az ott dolgozók ajánlhatnak új munkatársakat. A kapcsolati hálónkat is megpróbálhatjuk a cél érdekében hasznosítani.

Segítséget kaphatunk tanácsadótól, felkereshetünk toborzó, fejvadász vagy munkaerő-kölcsönző cégeket is, ha magánúton képtelenek vagyunk munkához jutni. Herczku Mónika azt tanácsolja, hogy gondoljuk végig: a képzettségünk versenyképes-e. Ha azt gondoljuk, hogy nem, akkor akár valamilyen képzést is bevállalhatunk. A következő "térképet" a várható költségekről készítsük: a telefon, internet díja mellett az utazási költséget is bele kell kalkulálnunk, de azt is, hogy a munkakeresés közben élnünk is kell valamiből.

Ha azonban úgy döntünk, hogy mégsem a régi szakmánkban szeretnénk a jövőben dolgozni, akkor is nagy óvatosságot és körültekintést tanácsol a szakember. Soha nem szabad kényszervállalkozóvá válnunk, vagy beleugrani kétes üzletekbe - például fizetni olyan hirdetőknek, akik könnyű, otthonról végezhető munkát kínálnak, magas kereseti lehetőséggel. Lehet valakiből tanácsadó, interim menedzser (olyan vezető, akit csak időszakosan alkalmaznak a cégek, egyes feladatokra, főként krízishelyzetben), beszállhatunk értékesítőként valamelyik multilevel marketing rendszerbe, vagy próbálkozhatunk külföldön.

Az önéletrajztól az interjúig

El kell adni magunkat

Már az önéletrajzban (CV) el kell kezdenünk az ön-pr-t, hiszen a lyukakat ki kell valahogy töltenünk, a kevés szakmai tapasztalat ellenére is azt kell sugallni, hogy "én vagyok a megfelelő ember a cég számára". Ha valaki gyakran váltogatta a munkahelyeit, azt is finomíthatja egy-két trükkel, és Herczku Mónika tippeket ad azoknak is, akik már elmúltak 40 évesek, azaz már nem a "legjobb munkavállalói korban" vannak.

Fényképet csak akkor csatoljunk, ha kimondottan kérik az álláshirdetésben - ajánlja a tanácsadó. A referenciák nagyon fontosak, illetve néhány cég úgynevezett "referencialevelet" is kérhet az előző munkáltatótól. Ezt érdemes már akkor elkérni, amikor a kilépő papírokat intézzük, hiszen a főnöknek általában nagyon feszített az időbeosztása, és nehezen áll neki a megfogalmazásának.

Az Elbocsátottak? Állj fel és kezdj új életet című kiadvány a tanácsok mellett tartalmaz hasznos kérdőíveket, elképzelt interjúkérdéseket a lehetséges válaszokkal, de motivációs levél és CV-mintákat is - hogy megkönnyítse az álláskeresők helyzetét.

Kérdések és válaszok

Az állásinterjún is a legjobb formánkat kell hozni, hiszen ez az egyetlen lehetőségünk van a bemutatkozásra. Az öltözék, a testbeszéd fontossága nem kérdéses. Nem szabad túl korán érkezni, de késni sem egy felvételi beszélgetésről. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a cég számára három dolog fontos: a pályázó el tudja, el akarja-e látni a munkát, illetve be tud-e illeszkedni a szervezetbe.

A kiadvány felsorolja azokat a kérdéseket, amiket nekünk tehet fel egy HR-es, de arról is szót ejt, hogy a jelentkezőknek mit érdemes megtudakolnia az interjú során. A bérre például soha nem szabad rákérdeznünk, de amikor szóba kerül, valamit természetesen mondanunk kell. A legjobb az, ha előzetesen megtudakoljuk, hogy hasonló pozíciókban mennyi a kereset, és egy tól-ig összeget mondunk.

A cikksorozat következő, befejező részéből kiderül, hogy mi történik az interjú után, mikor kapunk visszajelzést, és ha sikerült az állásvadászat, mire számítsunk az első napon a munkahelyen.




Herczku Mónika karrier-tanácsadó ?Elbocsátottak? Állj fel és kezdj új életet Herczku Mónika az "Elbocsátottak? Állj fel és kezdj új életet" című könyv szerzője. HR szakközgazdász diplomáját a budapesti Corvinus Egyetemen, coach szakképzettségét az Egyesült Királyságban szerezte. 1993 óta dolgozik humán erőforrás területen, először fejvadászként egy nemzetközi fejvadász cégnél, majd az egyik legnagyobb hazai vállalat karrier központját alakította ki és vezette. Ezután az egyik legismertebb amerikai multinacionális cég HR-igazgatója, majd egy nem kevésbé ismert hazai cég humánpolitikai vezetője lett. Dolgozott nemzetközi projektekben, tanított MBA kurzusokon és vezetett tréningeket itthon és külföldön, szakmai konferenciák rendszeres előadója. 1999-ben alapította a Karrier Mentor Tanácsadó Irodát Budapesten.

 

 

 A könyv megrendelhető a Polc.hu könyáruházban ide kattintva!

- Profession.hu

További cikkek az önéletrajzírással kapcsolatban

Kapcsolódó témák

Új trendek az önéletrajzírásban

2011. december 21.
-

Az önéletrajzírás legújabb trendjeinek megfelelő pályázatok megfelelő alkalmazása sikerekkel kecsegtetnek, de az álláskeresőktől és a cégektől egyaránt kreatívabb hozzáállást és nyitottságot igényelnek.

Bővebben

Az álláskeresés 0. lépése a jó munkahelyszerzés titka

2011. december 20.
-

Nagyon sok álláskereső nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy milyen állást szeretne betölteni. Miért fontos ez? Hogyan határozzuk meg és mutassuk be az önéletrajzunkban a céljainkat?

Bővebben

További cikkek az önéletrajzírással kapcsolatban

Kérdezze szakértőinket!

Herczku Mónika
Herczku Mónika Karrier-tanácsadó
Baráth András
Baráth András Önéletrajz-szakértő
Dr. Hargittay Szabolcs
Dr. Hargittay Szabolcs Ügyvéd, munkajogi szakértő
Gerlei Béla
Gerlei Béla Karrier-tanácsadó

Kalkulátorok

  • Szabadság kalkulátor

    Számolja ki a Profession.hu kalkulátorával, hogy Ön hány nap szabadságra jogosult!
    Tovább
  • Bériránytű

    Ismerje meg, hogy az Ön szak-
    területén dolgozó munkavállalók milyen fizetési igényt támasztanak a munkaadókkal szemben!
    Tovább
www.facebook.com/Profession.hu

Keressen a cikkek között

A cikkekben való kereséshez írja be a kulcsszót, és nyomja meg az OK gombot.